Csak úgy...beszakadt valami, valahol

Lonely_Wolf•  2021. január 13. 17:39  •  olvasva: 34

Olyan vagyok, mint egy távoli csillag: magányos és lakatlan.


Galgóczi Erzsébet



Beszakadt az érzés: olyan vadul és erőteljesen, hogy szinte érzem a mázsás súlyát a képzeletbeli kalapácsnak, ahogyan lesújt rám. A fejem majd széthasad a gondolatoktól, a dobhártyám beszakadna a zúgástól, a levegő bennakad, a vállaim is fájnak. A szív pedig, nos, az úgy sajog és jajong, mintha jobb dolga nem volna.
Kalimpálnak a gondolatok, mint a vízben fuldoklók, hogy kiszakadjanak, mielőtt még elmerülnének, hogy aztán soha később ne kerüljenek a felszínre többé. Örökre elnyelve őket a feledés.


Olyan váratlanul érkezett, nem is szólt. Csak rám rontott és megrázott, mint egy rongybabát, vagy egy rég látott ismerőst, ami pedig nem igaz. Elég sűrűn visszatérő "vendég", mint aki rettenetesen elégedett azzal a kiszolgálással, amit nálam találhat.
Pedig tény, sokért már nem adnám, tán már csak a lelkem, amit adhatnék, hogy elmenjen.
Mert a szívem már szinte romokban...törött, szilánkos, darabos. Talán nincs is már rajta ép hely, ahol nem kapott már sebet valahol, valakitől, valamiért. Emlékezetnyi fájdalom és még azon is túl.

Keresem, kutatom: de nem lelem. De mit is?
Félek, mert valóban megérint ez az érzés is, ami közvetlenül az előző után szokott érkezni, mint a keselyű, vadászva, hogy mi maradt még, amit rombolhat, vagy ha nem, akkor hová tolhat be némi kegyelem helyett inkább döfést.
Nézek, de nem látok szerteszéjjel. De még előre sem. Csak azt látom jól, ami már mögöttem van és néha úúúgy visszanyúlnék. De miért? Hogy megragadjam a pillanatot, mert utólag már könnyű okosnak lenni?
Naná, hogy az.


Csak heverek valahol, mint egy rég elfelejtett kacat: kopottan, porosan, helyenként hiányzó darabokkal, vagy éppen oda nem illő toldásokkal és foldásokkal, mert "jól van ott is" felkiáltás jegyében elfér. A fény is félve vetül felém, lopva és settenkedve, hogy meg ne világítsa már, amit nem keres senki sem.
Néha, ha tehetném, ki tudja: talán még én is megtenném.
Csak nézek előre: olyan üresen, hogy az már kimeríti a szó legmélyebb fogalmát is. És jön az újabb látogatom is, mert eljött az ő ideje is: "Hello tompa fásultság."
Mondanám, hogy örvendes a látogatás, főleg a beszakadt helyen át, ahol eddig kedv és cél lakozott, most csak romhalom hever.
A tatarozás és felújítás rendszeres, bár néha már azon is illő volna elmerengeni, hogy vajon mi végből futja minderre, időről-időre.


Mert bizony, mindig újjá kell építeni mindent, takarosan, szépen. Hiszen, amig van remény, addig van hit is, hogy egyszer minden szép és jó lesz. Hogy egyszer valóban idetalál az is, akinek itt kéne már régen lennie.
Ki tudja..., talán jön már, csak feltartják/tartották, de jönne már kézzel-lábbal. Ki tudja. Talán. Esetleg. Remélem. Remél.
Akkor pedig azért fel kell venni az ünneplőt a lélekre, mindenre is, eltakarni a sebeket, amiket eddig közben kapott mindentől és mindenkitől, mert ráérünk arra még. Remélhetően.


Ám addig is, amíg erre várunk és remélünk, lassan fel kell kelni a pofonok és érzések okozta fájdalomból. Az élet nem állhat meg. Még nem lehet itt a vége és feladni sem szabad. Hiába minden rossz. Csak húzzuk az újabb sebtapaszt és tegyük oda, ahová fér. Vagy ahová sikerül. Az se baj, ha már egy meglévőre kerül. Mindenhol elfér, sajnos.
Némán visszateszek mindent a helyére, "rutinosan" varázsolom éppé "újra" azt, ami eltörött. Megint. Ismét. Sokadszorra.

Aztán marad a várakozás és a reménykedés, hogy legközelebb talán egy kedves, rég nem látott és várt vendég kopogtat be valahol.
Hiszen mit ér a ház, ha nincs benne élet, csak egy szellem kering benne jobbra és balra, keresve azt, amit/akit elvesztett a sorsoláskor, amikor eljutottak erre a "remek" helyre.

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

Lonely_Wolf2021. január 15. 09:43

@Mikijozsa:
Nagyon szépen köszönöm.

Mikijozsa2021. január 14. 10:43

nagyon megértem írásod lényeget, grtula

Lonely_Wolf2021. január 14. 08:57

@lizanka:
Köszönöm szépen; néha sikerül, néha nem. Néha csak gondolat, néha saját érzés is vegyül bele.
A nehéz érzésekkel az a baj(om) alapvetően, hogy az emberek nem adják ki, hanem magukba fojtogatják el és ez megmételyez.
Bár az is igaz, hogy az emberi kapcsolatok hidegsége és közömbössége sokszor ezt nem is teszi lehetővé, hogy bárki is megossza vagy épp meghallgatásra találjon egy-egy nehezebb életszakaszban.
Arról pedig már nem is beszélek, ha mégis megteszi és nem a megfelelő helyen, akkor visszaélések is akadhatnak belőle.
Az ember nagyon sokrétű és pont emiatt mindenre is eléggé széles palettán akadhat példa.

lizanka2021. január 13. 21:47

Nagyon átérezhető. Jól megírtad.
Sokunk gondolatait megfogalmaztad, szerintem mindenki életében vannak ilyen pillanatok, szakaszok, ha nem is mondja ki.

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom