Lola22 blogja

Van valami benne,ami megfoghatatlan,
rám néz,és tudom,biztonságban vagyok,
Lelkem akkor boldog,ha tudom, ő is az,
óv és véd az én őrangyalom.

Gyönyörűszép este volt,
kikapcsolták az utcai lámpákat,
Fülembe csak a te szavad szólt,
azt súgtad:Imádlak!

Szívemet melegséggel töltötte el,
az,ahogy hozzám bújtál,
Vállamra hajtottad a fejed,
úgy néztük az esti csillaghullást.

Csak egy kicsit lengedezett a szél,
de a szerelmünk nagyon erős,
nem szakítható,mint egy kötél,
nem rombolható,mint egy faháztető.

Lehet akár mekkora vihar,
stabilan müködőképes,
őrízzük örökkön csillagainkat,
nem múlnak az érzések.

S ha egy ugyan ilyen gyönyörűszép este,
lehull majd az összes csillag,
Öreg kezed meg fogja újra remegő kezemet,
s még hallom utoljára,hogy azt súgod:Imádlak!

Nem is kérhettem volna szebbet,jobbat,
mert Aranyszívedet az én szívem dobogtatja.
Óvsz,és féltesz minden bajtól,
Szerelmedet érzem minden kacajból.
Nevetésed számomra,az életerő,
ölelésed megnyugtató,szívderítő.
Csókodtól minden pillanatba újra szerelmes leszek,
tudod,nem is élhetnék nélküled.

Nem is akarok mást,csak azt,
hogy a te Aranyszíved örökké megbecsülje a kapcsolatunkat.
Te vagy a fény,melyet látok,ha közeledik az este,
együtt még sok mindent véghez vihetünk mi ketten.
Én kitartok a te Aranyszíved mellett,
fogom örökké a kezed,nem is kell kérned.
Hűséged az esküd,az Aranyszíved a pecsét,
én elkísérlek Kedvesem az utadon,bármerre is mennél!

Elszakadni valamitől,amit egykor szívből csináltál,
máshová mennél,elvágyódtál..
Egy olyan helyre,ahol jobban értékelik a munkád,
és ahol családtagként kezelnek a kollegák.

Elszakadni..ott hagyni végleg,
mert már nem szolgál többé,érzed.
Csak a könnyeket kapod örökké,
legszívesebben vissza se néznék.

Elszakadni... erre vágyom,
nincs más megoldás,már látom.
Ha sikerül,búcsút intek,
s attól megkönnyebbül majd a lelkem!!

Mintha tegnap történt volna,
a sohasem volt szerelem,
elilant már évek óta,
a róla szövődött érzelem.
Mintha sohasem lett volna,
az a fájdalom,
pedig akkor éreztem,hogy romokban,
az a vártorony.
Létezhet,hogy nem is volt igazi,
a sohasem volt szerelem?,
Létezhet,hogy hagytam magamat is becsapni,
és nem éreztem iránta semmit sem?
Pedig akkor lángolt érte kis szívem,
ő volt minden kincsem,minden napom,
és,amikor elveszítettem,
belém mart a keserű fájdalom.
Talán minden csak játék volt,
és hamis volt az a szerelem,
Soha sem éreztem mást valahogy,
csak hogy neki velem kell lennie.
Mégis minden máshogy lett,
őt elfújta a hideg,csípős szél,
már nem akartam többé azt a szerelmet,
melytől fázok,ha jön a tél.
Sohasem volt szerelem,
csak úgy éreztem minden napszakban,
kihűlt az az érzés,
sohasem volt a fájdalmam!