Virág-versek

Liwet•  2020. november 6. 09:36

November

Rozsdaszínű kabátban jár november,
rőt sapkában, makkos cipőben ballag.
Bágyadó napfénnyel kis felhőt haboz,
talpa alatt hullt levelek és gallyak.

Eső-ázott avaron kertekben jár,
pókhálóra ködből fűz apró gyöngyöt.
Fagyos csókjait még el sem csókolta,
mégis borzongatja a hűs víztükröt.

Erdők alján gomba nő az avarban,
Pirosló szemű már a csipkebokor.
Változik az idő, szilánkos a szél,
bomlik a fellegen a csipkefodor.

Mint üveghorda, vonul felénk a fagy,
jégcseppeket aggat és nő az árnyék.
Megáll vele az idő, ideláncol;
-Megálljt parancsolva, ha menni vágynék.


A hegyeknek már elsuttogta titkát,
fehér havat terít büszke bércekre.
Ünneplőbe öltöztet fenyveseket,
elmúlást hoz a sebekre, évekre.

Liwet•  2020. november 3. 08:47

Ki érti?

Megnéztem egy filmet egyik este,
egész másként jelent meg álmomban.
Csillagtengerbe merült az éjjel,
ilyen borzalmasat rég álmodtam.

Kutyák nyaldosták a Hold tányérját,
gyöngyfénnyel villant a baglyok szeme,
boszorkányok éjjele lobogott,
hallatszott távol dobok üteme.

Áttetsző lények lebegtek szerte,
hallottam, hogy mormolnak a folyók,
tizenkettőt kakukkolt az óra,
koccantak pokoli, tüzes golyók.

Sunyi tüzek lobogtak, bűvészként
szálltak fekete, gonosz, kis manók,
verejték gyöngyözött homlokomon,
ahogy körbefogtak a tűzrakók.

Kiáltottam volna, nem volt hangom.
és nem tudtam kinyitni a szemem.
Lábam megbénult, nem tudtam járni,
alig tudtam mozgatni a kezem.

Kapaszkodtam volna tíz körömmel
és véresre martam a tenyerem.
Odafenn a Hold kábán világolt,
a fényét hagyta az őrszemeken.

Nem tudtam, élek-e ,vagy meghaltam?
Kellett pár perc, míg magamhoz tértem.
Ennyire szörnyűt évek óta nem
álmodtam, és még sokáig féltem.

Liwet•  2020. november 3. 08:44

Pixilláció

Derengés kékje éledt szemedre,
kitárt szárnyú, kettős oltárkapu.
Mint kristálygömb, csillogott a tenger,
a sors, mint őrült, loholt utánunk.
Mi a tükröntúli tájra léptünk,
egyre csak kergettük a csodákat.
A bús föld borostyánkönnyeket sírt;
-Ott messze, túl a földgömb hajlatán
hajnalködöt hozott a kakasszó.
Mint esőillat, tiszta oxigén,
csak leng, leng körbe november lelke.

Liwet•  2020. október 18. 10:48

Borostyán- zöld ruhám

A sors szavát verdesi a szív,
ahogyan most emlékezni hív,
csend lakja a tájat, a szobát,
szél járja már a lábak nyomát.

Az elmúlás szívemig kúszik,
minden, ami szép volt, elmúlik.
Emlékeket inhalál a mell,
kismadár a szív, repülne el.

Égre fel, mint a nyári harmat,
belőlem majdan új fű sarjad.
Időtlen időkön, örök csend,
szeretünk, elmegyünk ez a rend.

Szívemből fű nő, a legzöldebb,
hiszen a természet legbölcsebb,
mindig megújul, új ruhát ölt,
az enyém zöld lesz, borostyán-zöld.



Liwet•  2020. október 18. 09:54

Sebzetten

Mint erekben a vér, úszik a szürkület,
a lámpasorok este, mint lidércüveg.
Alkoholkéken, hideg fénnyel kél a Hold,
didergő csillagait kelti az égbolt.

Talán maradunk, talán mi is elmegyünk,
önmagát elnyelő világban senyvedünk.
Beteríti szívünket a szürke homály,
a világ egy végtelen járványispotály. 

Még az ősz is velünk sír, hullatja könnyét,
veszítjük a jövőt, mint kagyló a gyöngyét.
Úszik a szürkület, mint a biztos jövő,
a réseken bújik a pontos orvlövő.

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom