Vihar után...

A nap ma is felkelt, ahogy mindig szokott és különös ragyogással vetette magát a felhők közé, ez a fajta hűvös játszadozás bolygatja a napjaimat is. Mint ahogy a sugarak együtt játszanak a felhők fodraival, az érzések is úgy kergetik egymást bennem. Nem bánom, hogy ennyire intenzíven élem meg magam, mások és a világ rezgéseit, hogy bármi bántani tud vagy örömet okozni. Örülök, hogy érzékeny vagyok és nem temet el a monoton beletörődés. Látszólag minden szép és kiegyensúlyozott, a teljesség megadatott: egy normálisnak mondható élet alkatrészei. De nem tudják sokan azt, hogy valójában ki vagyok, csak egy mosolygós, tetterős, segítőkész lányt látnak, semmi mást.
A szenvedés az életem szerves része, sokszor bántottak, próbáltak megtörni, elítéltek, kihasználtak vagy átgázoltak rajtam, de minden életpofon és kudarc után, csak erősebb lett a hitem, hogy nem kell elfogadnom a világ álságait és gonoszságait. Bosszúért kiáltva, csak a saját elveimet és érzéseimet pusztítom el. Már nem minden esetben akarom, hogy bárki megértsen,s a megfelelés az elvárásoknak, követelményeknek sem az elsődleges célom, mert ezeket gyakran a mai társadalomnak egy-egy elfajzott elve alakítja! Miért éljek a külcsínek és előítéletek világában? Érték-e a fényes és csillogó külsőségekről vallott nézet?
A rendszer, a reklámok szerint igen: a megjelenés, a máz a fontos, a tartalom mellékes! Elgondolkodhatunk azon, hogy a külsőségekbe burkolt világ vajon nem e a belső értékek hiányát kompenzálja? Tévedés ne essék! Nem ítélem el a szépséget, sem a külső megjelenésükre adókat, de a mai kor, valljuk be őszintén, gyakran csak a küllemről szól! Ha nézünk televíziót, márpedig tisztelet a ritka kivételnek, de nézünk, akkor szemünkbe nevet az aktuális ideáll és reklámozza, hogy tíz kiló smink alatt, három plasztikai műtét után, számos fogyókúrás próbálkozással lehet valakinek tökéletes élete, olyan, mint neki...hiszem, hogy a külsőségek mellett még vannak belül is szép emberek, akiknek nem ez a legfontosabb, akik más értékek alapján élnek és ítélnek!
Régi életemre emlékezve, múltbéli barátságaimat átrágva, volt olyan is közöttünk, aki többre tartotta magát mindenkinél, mivel kirítt társaságunkból magasságával, karcsúságával és számos vélt vagy valós jobbnál jobb tulajdonságával. Nemrég újra látva őt hatalmas csalódást okozott nekem. Régen még becsültem az eredeti gondolataiért, a tudás utáni vágyáért, a céljaiért...ma csak egy üres, önző, kissé közönséges és teljesen a trend formálta elvekkel működő lényt láttam benne, már szikrája sem volt a régi önmagának. Nem tudom, hogy megérte-e neki a változás!?
Én nem szeretnék szebb lenni annál ami vagyok, bár magam mindig is közepesen csúnyácskának tartottam, de tudom azt, hogy mi van bennem, a lelkemben. A lelkemben lakik a szeretetéhes kisgyerek, bolondos kamasz, szerető gyermek, hűséges barát, a felnőni nem akaró felnőtt, csalódott lány, huncut szerető, lelkes dolgozó, segítőkész kolléga, magányos ember, a gondolkodó lélekbúvár, a tanulni vágyó, a szeretet önként adó, a nő, aki önmaga akar lenni, aki nem akar másnak látszani, mint aki valójában!
A vihar után...újra csend van, és ahol haldoklik a remény ott a hitembe kapaszkodom!
....ez marad és várom a következő vihart, mert tudom, hogy utána mindig kisüt a nap, mert az élet szép és ebben a szépségben lehetek igazán önmagam!