Múló álmok - hat év története

Livi84•  2013. augusztus 9. 21:03

Előszó, ami bemutatkozó

Hogy is szokták ezt kezdeni? Talán bemutatkozok… Lívia vagyok egy híján harminc, kissé házas, némi diplomával és a hat éve egy munkahelyen. Lényegében itt is kezdődne a történetem az egy munkahellyel, ami nem nagy kunszt, lévén akad másnak is, de hidd el történetem végén tudni fogod, miért fogod kezedbe az életem!

Legyünk őszinténk az ember kíváncsi a hátszélre is, ezért rövid leszek és tömör: a diplomám eredeti, az érettségim nem vettem és a házasságom monogám. A szüleim csendes középosztályban dolgoznak, a húgom tanul a világban, az anyósom bosszant, és a férjemet pedig hibáival együtt is szeretem-imádom.

Tehát ez itt a totális átlag és fel is merül a kérdés, hogy erről miért kell vagy miért akarok "könyvet" írni? Nem erről, hanem talán egy kicsit arról, hogy a naiv gyerekből, hogy nőttem ki magam, hogy az életem és munkám tanulsága talán egy erkölcsi hajsza végét jelezné…

Bár sokan mondanák nekem hat év, nem a világ, de nekem az, és benne annyi bús és vidám, mindennapos és a feletti történet bolyong, hogy a miértek, amik annyiszor laknak a fejemben, ott állnak egy hatalmas felkiáltó jellel a láthatatlan kezükben „Hé, itt vagyok! Gondolkozz!” alapon.

Érthetetlen és összevissza, kusza, mint a világ? Gyere, mutatok neked valami őszintét! Gyere, elmondom az erkölcsi bukásom és felemelkedésem! Elmondom a kor szennyesét egy szűk körben, kiadom azokat a titkokat, amiket senki se mer, vagy akar kimondani! S bár lehet vonod a vállad, mert én csak egyszerű, hétköznapi ember vagyok, nem vagyok celeb, nem vagyok botrányhősnő és nem szerepelek sehol se, de hiszem, hogy ettől még lehetek érdekes vagy tanulságos, vagy csak egyszerűen szórakoztató. Gyere vágjunk bele!

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

bakonyiili2013. november 13. 13:02

Kedves Lívike!
Visszatértem, és várom a következő élet-fejezetet! Értesíts, ha lesz mit olvasni!
Szeretettel: Ili

Doli-Erzsi2013. október 1. 22:18

Kedves Livi örülök, hogy rádtaláltam! Mindig bíz magadban soha ne ad fel, mert meglátod sikerülni fog! Erzsi

pauleve552013. augusztus 10. 23:32

De jó! Csak írjad, írjad... :-)

bakonyiili2013. augusztus 10. 21:06

Várom! Üdv: Ili

skary2013. augusztus 10. 06:37

GOOO :)

Livi842013. augusztus 9. 22:17

Nem számítok nagy dolgokra kedves Bianka, nekem a kis csodák is csodák! Köszönöm, hogy nálam jártál...

Bianca2013. augusztus 9. 22:13

Igen, a lenyeg nem az, hogy ki vagy, hanem hogy kivancsi-e rad a vilag, mert minden ember másképp latja, ítéli meg a dolgokat, a vilagot. Tehat mindenki különleges, egyedi es megismetelhetetlen! Ezért joggal irja le az o vilagat, csak ne erje csalodas az erdeklodest illetoen :)

Livi842013. augusztus 9. 21:08

Azt hiszem ez egy kis előrejelzés, hogy mibe kezdtem és úgy döntöttem, hogy publikálni fogom titkaim...napok kérdése és megszületik az első fejezet!