Linda-Mama01 blogja

Egy asszony élete

- Mónika idős szülők gyermekeként született a háború utáni nagy ínség idején. Anyja már harminchét éves volt ekkor és idegileg    - a háborúban átélt borzalmak miatt - eléggé labilis.
A terhesség idején sokat koplalt, és kalória szegény táplálékokat fogyasztott. A kislány nagy súllyal, de csontgyengének született. A szülők és az asszony első házasságából született - már kamaszodó -    lánytestvér nagy szeretettel vette körül a kis jövevényt.
- Az ország gazdasági helyzete javult, Mónika megerősödött testileg, de értelme nem fejlődött kellő ütemben. Tanulni nem szeretett, szívesen és gyakran kerülte az iskolai foglalkozásokat, de erről nem számolt be otthon szüleinek. Így kínos meglepetést okozott nekik, amikor igazolatlan hiányzásai miatt a gimnázium második osztályában év végén nem kapott bizonyítványt - és ezzel évismétlésre ítélte magát.
- Nővére éppen végzett az egyetemi tanulmányaival    és visszatért szülővárosába, egykori iskolájába tanítani. Húgát is beíratta, hogy az ő védőszárnyai és ellenőrző segítsége mellett megszerezze az érettségit. Az idős szülők boldogok voltak, mert a sokat füllentő Mónikát nem volt könnyű a fiúktól távol tartani...márpedig ők szerették volna tisztességes házasságban látni az életét.
- Sajnálatos módon a remények nem váltak valóra. Mónika félévkor - minden könyörgés és rábeszélés ellenére félbehagyta gimnáziumi tanulmányait , és rövid semmittevéssel töltött idő után rászánta magát, hogy kitanulja a gyors- és gépírást. Ezúttal sikeresen be is fejezte tanulmányait és némi összeköttetés árán munkahelyet is sikerült szerezni neki.
- Hamarosan férjhez ment egy árva, elhanyagolt külsejű, tanulatlan fiúhoz, akit nem szeretett, de a szülők ragaszkodtak a házassághoz, mert nem győztek vigyázni kimaradozásai miatt az akkoriban fontosnak tartott erkölcsi tisztaságára.    A házasságból rövidesen két fiú született, az apai ismeretség révén állami lakást is sikerült szerezniük. Mónika akkor döbbent rá, hogy férjét nemcsak nem szereti, de szégyelli is. Beiratkozott az esti gimnáziumba és munka, meg család mellett ezúttal leérettségizett. Egy nagy gyárban a jogászok mellett titkárnőként dolgozott és lassan kezdett fejébe szállni saját fontosságának tudata, barátnőit és barátait diplomások közül választotta...A házasság fölbomlott és csúnya válással ért véget. Az utolsó kanálig elfelezték az ingóságokat és a két fiút is elválasztották egymástól. Az idősebbik, aki ekkor már kiválóan sportolt egy első osztályú csapatban - főállású sportolóként - és a sport miatt a középiskolát    anyja példáját követve - félbeszakította, apjához került, míg a fiatalabbik fiú anyjával maradt és a nagyszülőkhöz költöztek. Mónika apja hamarosan meghalt egy orvosi műhiba miatt. A családi házat eladták és az árán városi panellakást vásároltak, ahova özvegy anyjuk is beköltözött.
- Az elhagyott férj elveszítette állását, mert inni kezdett és elsikkasztotta munkatársai pénzét...Titokzatos körülmények között egy sportverseny után hazatérve a fia holtan találta apját az asztala borulva. Örökölte kicsi lakását, megházasodott, ám a bajok nem értek véget. A sportállás megszűnt, pénzbeszedő lett a fiúból, majd rákapott a szerencsejátékra, a pénzzel nem tudott elszámolni és elveszítette állását. Közben két lánygyermekük született, de mire a második kislány világra jött, ez a házasság is felbomlott...
- Zoli -mert így hívták a szerencsétlen sorsú fiút, próbált edzői állást vállalni, a dolgozók esti iskolájában érettségizett is, de komoly munkára nem volt képes többé...Eltűnt a család szeme elől    valahol az alföldi tanyavilágban...
- Mónika anyja halála után /rákban halt meg rövid szenvedés után - magára maradt.    Szeretett volna új családot alapítani, de csak alkalmi partnerei akadtak, és mindig adósságokba keverte magát, hogy kevés fizetéséből finanszírozni tudja úriasnak vélt életvitelét. Végül talált magának egy nála jóval idősebb, rigolyás diplomás özvegy társat, akit mindenben kiszolgál ma is, miközben mindenkit okol mostoha sorsáért, csak saját felelősségét nem látja szomorú sorsának alakulásában.
- Mónika megöregedett, sokféle betegség gyötörte: hallását szinte teljesen elveszítette, a hallókészüléket nem tudta használni, fájt tőle a feje. Szájról olvasva próbált beszélgetni, de ez sok félreértésre adott okot.
Lába – akár az állatorvosi ló példája – minden torzulást, fájdalmat hordozott. Nehéz volt megfelelő cipőt találni ilyen lábra, és még fájt is. Idős társát idegesítette Mónika egészségi állapota, de egymásra voltak utalva. A férfi egyetlen lánya nehezen kezelhető, idegileg terhelt teremtés már    harmadik házasságánál tartott, két apától két lányt nevelt és – bár okos, tehetséges nő volt – munkáját és a gyermeknevelést nem volt képes megfelelően ellátni. Ez a feladat az idős apára és a társául szegődött Mónikára hárult. A nehézségeket növelte a pazarló életmód és a felhalmozott adósság, amit az élettárs lánya okozott.
--Mónikától az élettársa miatt saját gyermekei elfordultak, így sokat kesergett nehéz sorsán, de mert alapjában nem vette komolyan a gondokat, gyakran csak nevetett kilátástalan helyzetén. Néha öngyilkossággal fenyegetőzött, de szeretett élni, ezért nem kellett ezt a fenyegetődzést komolyan venni.
Számtalan ilyen jelentéktelen, de a magányos nők számára nézve keserves sors létezik. Senki sem veszi észre, ha eltűnik, mint azt sem, hogy élt.
 mamuszka - február 11 2022 08:19:09

Takaros falusi házban fiával élt a már nyolcvanhat éves Örzse néni. Idős kora ellenére jó egészségnek örvendett, minden házimunkát elvégzett, és vidámságáért, kedvességéért szomszédjai és a falu minden lakosa szerette. Mindig talált magának elfoglaltságot, bár sokat volt egyedül, nem félt a betörőktől. Ebben Bodri, a gondosan őrködő vizsla is fontos szerepet kapott. Egy kora őszi estén mégis rettenetes, megmagyarázhatatlan tragédia történt Örzse nénivel.
Mivel már sötétedett, kiment az udvarra, hogy bezárja a tyúkólat. Miközben megfordult, hogy a házba visszatérjen, megbotlott egy kavicsban és hanyatt esett. Beverte a fejét a terasz lépcsőjébe és elveszítette eszméletét. A bejárati ajtó nyitva maradt, reggelig nem is ment be senki. A szomszéd férfi gyanúsnak találta a nagy csendet, ugyanis Örzse néni házából reggelente hangosan kihallatszott a rádió hangja. Átlépett hát a szomszédba, és szava elállt a döbbenetes látványtól, még kiáltani sem volt ereje. Ott feküdt a kedves szomszédasszony vérbe fagyva, de tőből hiányzott a jobb karja. A kitépett kart nem lehetett megtalálni. Rablás nem történt, semmi nem hiányzott a nyitott ajtajú házból. Az udvaron nyomokat nem hagyott sem ember, sem állat. Megindult a nyomozás, ami még most is tart. Hogy mi történt valójában, azt csak a néni tudná elmondani, de ő – jellemző egészséges szervezetére és élni akarására – kómában fekszik, amiből nem lehet felkelteni, de még nem halt meg, bár állapota válságos.
Elkezdődtek a találgatások a tragikus eset hátteréről. A nyomozó szakértők állat elkövetőre gyanakodnak. Marcangolásnak azonban nincs nyoma. A néni karját tőből egyetlen rántással kitépte az állat, ami feltűnően erős és nagytermetű lehetett. Rókára, vaddisznóra tippelnek legtöbben. Hasonló eset még nem fordult elő a faluban, nem láttak másutt ilyen gyanúba kevert állatokat sem a közelben.
Számomra különösnek látszik, hogy az éber vizsláról, Bodriról nem esett szó eddig. Miért nem vigyázott gazdájára, ha – az elbeszélések szerint - még a sündisznókat is haragosan megugatta. Ezen az estén a szomszédok nem hallottak ugatást. Bodrinak nyoma veszett. Ennek magyarázata többféle lehet. Ha ember volt a tettes, megmérgezte az ebet. Ezt a variációt azonban eleve kizárták a nyomozók és a szomszédok is, akik semmi különös zajt nem észleltek azon az estén.
Az én elképzelésem szerint a gazdáját szerető Bodri talán segíteni akart, amikor Örzse nénit a földön fekve tehetetlenül találta. Feltehetően segíteni akart neki, és be akarta húzni a házba. Talán megragadta a karját, de az esés következtében eltörött, és emiatt a kutya rántása csak arra volt elég, hogy a kart a testről letépje, a test pedig ott maradt mozdulatlanul. A szörnyű tett után a kutya bánatában, a bűntudattól megzavarodva a letépett karral együtt elmenekült.
Talán a közeli erdőben valahol gazdáját siratva – esetleg a kedves kart is elfogyasztva – elpusztult. Így volt-e? Kiderül-e valaha az igazság? Ennek legfontosabb feltétele a néni felébredése volna, de erre kevés az esély. Marad a találgatás, a nyomozás vagy marad a rejtély.

A szabad szombat - ezzel együtt a tanítás nélküli szombat már csak akkor lépett életbe, amikor kevés időm volt a nyugdíjba vonulásig.
Manapság sok vitát vált ki, az üzletek szombati és különösen a vasárnapi nyitva tartása. Ezt a vitát mindenki ismeri és véleménye is van...ezek a vélemények megoszlanak...Régebben ezt senki sem firtatta: kell-e dolgozni szombaton.
- Mint családanya én is szívesen lemondtam volna a szombati tanításról, de mindig voltak óráim, amiket meg kellett tartani. A tanárok csak akkor kapták meg az óradíjat, ha megtartották az órát. Egyetemistaként mi erre tekintettel mindig beosztottuk - a tanár érdekében - hogy legalább három hallgató részt vegyen a görög órán /nagyon nehéz volt és a tanár szigorú/ - hogy Vissy tanár úr megkapja a pénzét.
Azt hiszem, nemes gesztus volt ez részünkről és bizonyos önfeláldozás, mert a jelen levőket egész órán faggatta, mintha teljes létszámba - tizenketten - ott lettünk volna.
- Bezzeg amikor a Főiskolán tanítottam, az első évben velem nem voltak ilyen együttérzők a hallgatók. Természetesen érthető, hogy szombaton déli tizenkettőtől fél kettőig nem sok kedvük volt filozófiai előadást hallgatni..Sokan közülük vidékiek voltak, kollégiumban vagy albérletben laktak és nagyon várták, hogy haza utazhassanak minél előbb...Ezért egy karácsonyhoz közeli szombaton valaki beszólt nekem a csoportból:
- Menjünk haza!- hagyjuk ki az előadást.
- Nem tehetem, hisz fegyelmit kapok, és levonják a béremet is - válaszoltam.
Nem hatódtak meg, zümmögés kezdődött és nehéz volt dönteni, mit tegyek. Ilyen szituációkra nincs felkészítve a tanár egyetemista korában., - rögtönözni kell. Én is ezt tettem, ösztönös sugallatom szerint. Megkérdeztem tőlük:
- Ki javasolta ezt, álljon fel és vállalja!
Nem vállalta senki. Nagy csönd lett...
- Most kimegyek a tanári szobába, és aki bedobta ezt a javaslatot, jöjjön be és beszéljük meg - mondtam és eltávoztam a tanteremből.
Teltek a percek, majd halk kopogást hallottam és
- Szabad, tessék! - szavamra níltaz ajtó és beejött a lány, aki bocsánatot kért és vállalta.
Visszamentem és azt javasoltam, aki menni akar, menjen el, de maradjanak legalább hárman, hogy az órátmegtarthassam.Senki sem akart elmenni.
- Rendben van és köszönöm ezt a döntést, de aki hangosan javasolta, annak most el kell mennie..- így döntöttem. Megtörtént. Az óra további része úgy zajlott le, mintha nem szombat dél lenne. A további szombatokon sem volt probléma, mindig a kellő létszámban megjelent annyi hallgató, hogy az óra megtartása nem jelentett gondot. Nem haragudtunk egymásra, hiszen ők is pedagógusnak készültek és megértették - végig gondolva nehéz helyzetemet - hogy rájuk is várnak hasonló nehéz problémák.
Ma már nincs tanítás szombatonként és ez így van jól, mert a diákok is elfáradnak, a tanár is...
Ez az emlék azért vetődött fel bennem, mert mostanában sokat hallunk arról, hogy az általános iskolákban egész napos oktatást terveznek. Vajon, sikerül-e fegyelmet tartani - ha nem is szombaton - a hét öt napján a tanárnak és mikor fognak játszani, kikapcsolódni, pihenni a diákok? Kíváncsian várom az eredményt, de nem jósolok neki hosszú időt...

 mamuszka - július 15 2017 09:53:03

Diákként nem szerettem példamutatón viselkedni, sok olyan ötletem támadt, amivel apró bosszúságokat okoztam tanárainknak. Osztálytársaim hallgattak rám, mert volt tekintélyem, segítettem a számtanpéldák megoldásában, megírtam nekik a fogalmazást, és súgtam is, ha szükség volt rá..
Gyakran olvastam óra alatt, ha untam a tanár magyarázatát, padtársam izgalmas krimiket és szép romantikus regényeket hozott nekem, de csak az iskolában olvashattam,. Néha teljesen belemerültem az olvasásba, ilyenkor a padtársam megráncigált és megsúgta, felelni szólítottak..Előfordult biológia órán, hogy körbe adtak egy hosszú nyakú madarat megtekintésre, csőrével böködött a hátam mögött ülő lány, hogy vegyem át tőle a madarat, én dühösen hátra vágtam könyökömmel
- ugyan, hagyj békén, nem érdekel
- te hülye, most összetörted a madár nyakát -mondta
- majd megoldod, feleltem.
Szóval voltak jobb ötleteim is. Történt, hogy új kémiaszakos tanár érkezett év közben - mulatságos kinézetű, szilvafejű öreglegény, aki nagy tudással rendelkezett, és komolyan vette hivatását. Első óráján bemutatkoztunk neki - kérésére. Hirtelen kitaláltam, hogy mindenki a padszomszédja nevét mondja a magáé helyett. Így történt. Akkor lett baj, amikor kiderült, hogy jó a tanár úr memóriája és elsőre megjegyezte a neveket. Felelni szólított a következő órán, és nem az állt fel, akire ő bemutatkozásunk alapján számított..Hamarosan kiderült a végzetes névcsere - mert az igazgatóhoz vágtatott és nagy fejmosásban részesültünk...Szerencsére mindenki benne volt és nem akadt áruló köztünk.
- Viszont a tanár úr kihúzta a gyufát, mert megbosszultuk a humortalanságát. Legközelebb különös zaj fogadta belépéskor. Mindenki a padlóra rakta le ceruzáját és lábunkkal sodortuk, ekként koncertet adva. Most is lett persze csetepaté belőle - Végül mi láttuk kárát, mert nem tudtunk semmit kémiából - a tanár úr pedig megfutamodott...Így utólag belátom, nem volt megfelelő a viselkedésünk, de ilyen csínyeket meg kellett volna értenie..
- Tanárként velem is előfordultak kisebb konfliktusok, de én nem sértődtem meg, velük nevettem és ezzel nem romboltam le tanári tekintélyemet sem, Az érettségi találkozókon rendre emlegetik ezeket és mivel jó közösségeket neveltem osztályfőnökként, öt évenként mindig megszervezik a találkozókat...és ezek vidámak, mert tréfák nélkül roppant unalmas lenne az iskola és az élet...
 mamuszka - május 27 2011 12:17:06

Ki tudná pontosan meghatározni, mikor fogant meg a férfi fejében a gondolat, hogy a lányt, akit akkor látott meg először, szeretőjévé fogja tenni. Akkor talán még ő maga sem tudta, csak érezte, hogy a sors azért vezérelte éppen ide, erre az egyetemre és éppen ezekből a tárgyakból felvételizni, amiket ő tanított, hogy egyszer majd, ha megérik a mézédes vágy gyümölcse, leszakíthassa és megízlelje fiatal törékeny testét, aranyló fürtjeit simogassa és ajkának zamatát magába szívja.
A lány nem tudott megfelelően felkészülni a felvételi vizsgára, mert már éves kihagyása volt az érettségi után, és napi nyolc-tíz órában keményen dolgozott, hogy pénzt spóroljon eltervezett tanulmányai folytatásához. Tudása hiányos volt, ennek ő maga is tudatában, nem reménykedett a felvételi vizsga sikerében. Fásultan ment el a szóbelire a messzi, idegen városban, ahol egész éjszaka csipkedték a kollégiumi szoba mennyezetről rápotyogó poloskái, és arca, egész teste tele volt piros, viszkető duzzanatokkal. Fáradt volt és éppen csak túlélte öt évig tartó szerelme végét - abból fakadó bánatát. Unottan felelgetett, szinte oda sem figyelt, hiszen volt állása, ott várta a sivár otthon és a monoton munka.
Legnagyobb meglepetésére a nyár közepén megérkezett az értesítés, felvételt nyert az egyetemre és a kollégiumba is. idő közben a képzési időt egy évvel felemelték a korábbi négy évről ötre, de ez most nem számított, sőt örült neki, hogy minél hosszabb ideig távol maradhat nyomora és csalódása színhelyétől. Szeptemberben elutazott és elfoglalta helyét a kollégiumban, ahol hatan laktak és remek barátnőket kapott társként. Anyagi problémák sem akadtak, hiszen volt szépen megtakarított pénze és kapott segítséget az egyetemtől is. Az előadásokat kifejezetten élvezte, ki nem hagyott volna egyet sem, noha némelyik meglehetősen unalmasnak ígérkezett. A szorgalmas óralátogatás és a rengeteg olvasás félévkor meghozta a jeles vizsgaeredményeket. Így a továbbiakban ösztöndíjat is kapott.
Az egyetem légköre családias volt, a tanárok is személyesen ismerték a hallgatókat, sőt a kollégiumba is ellátogattak időnként. Szórakozásként ott voltak a remek színházi előadások, a két mozi, az évfolyam-estek és a folyóparti séták. Új szerelem nem érdekelte a lányt, friss volt a seb, hűtlen szerelméhez hasonlót nem talált volna...Ő volt a mesebeli herceg, akit még tizenöt éves korában szemelt ki magának és ha nem jönnek közbe zavaros politikai események, már rég a felesége lehetett volna. A felsőbb évfolyamról és saját évfolyamtársai közül is akadtak fiúk, akiknek ő tetszett, de - bár mindig kedves és barátságos volt velük - elhárította közelebbi kapcsolat kialakulásának lehetőségét. Talán éppen ebben rejtőzött a tanár ördögi tervének megvalósítási lehetősége.
A professzor és a lány egyre közelebb kerültek egymáshoz anélkül, hogy a lányban ez tudatosult volna. Véletlenül mellette ült a vasárnapi mozi és a bérletes színházi előadásokon. Beválogatták a külföldre kiránduló diákcsere csapatba, ahol a búcsúesten éppen a végén a tanárral táncolt, amikor a többiek haza mentek, és így utolsó táncosa, a professzor úr kísérte haza.
Ezután már felgyorsultak az események..noha két év telt már el a felvételi óta, a vágy türelmetlenkedni kezdett, és most már a lány is észrevette...A tanár rábeszélte, hogy nála írja meg a szakdolgozatát, és ezzel elkötelezte, hogy szakszemináriumra járjon hozzá hetente egyszer, de egyedül. A levegőben izzott az erotikus kívánás ...és már nem lehetett leküzdeni. Egy novemberi késő délután - hosszú, gyötrelmes kínlódás után - kölcsönös kezdeményezésre beteljesült a végzetes csábítás gyümölcse. Megérett és a férfi ölébe hullt. Már nem számított semmi, csak a perc...maga volt a keserves pokol a maga tökéletes kilátástalanságában. Mégis eltartott a diploma-szerzésig, hogy utána végre egyszerre vége legyen örökre - mint egy halálosan bűnös emléknek, ami meggyalázta a szerelmet, mert ez különös kapcsolat volt: apai , tanári és szeretői - és sohasem lépett túl a hivatalos kereteken. Mások előtt idegenként viselkedtek és kettesben is magázták egymást. A lány sohasem gyógyult ki vétlenül vétkes szégyenéből.