Linda-Mama01 blogja

Kritika
szolgalo•  2023. október 4. 11:51

Mese

Egyszer volt, máskor nem,

egy szemtelen ember.

Jelleme nagyon is szemes,

mindenkit sértegetett,

kivéve gazdag főnökét,

tőle kapta sok pénzét,

segítette lopni,

nagyokat hazudni,

másokat becsapni.

A hatalom rabszolgája,

politika ingázója.

Átlépett egy másik pártba,

vele együtt jutott bukásra.




szolgalo•  2023. szeptember 4. 22:44

Családi szeretethiány


Nem gazdag, de jómódúnak mondható, diplomás család két gyermeket – egy fiút és egy lányt - nevelt engedékeny, bőkezű szülői „szeretettel.”
Egyetemista korukban ismerkedtek meg, majd összeházasodtak. Mélyebb érzelmek nem kötötték össze őket, de egyiküknek sem volt igénye erre. Vagyonra és karrierre fordították idejüket, munkájukat. Büszkén hangoztatták, mutogatták gyarapodó ingatlan vagyonukat, értékeiket. Hasonló beállítottságú baráti körrel szórakoztak, magukat úrnak tartották, és a vérrokonság volt a mérce, ami ebbe a kategóriába belefért, azokat az embereket befogadták.
Gyermekeiket kapcsolataik segítségével bejuttatták az egyetemre, majd rangos, gazdag élettársat kerestek nekik. A fiú nem választotta az apa által kiszemelt lányt, diplomásat, de nem elég módos feleséget keresett magának. Az após nem is kedvelte, lenézte a menyét, és annak szüleit is. Lányuk – az anya kívánsága szerint – külföldi férjet szerzett anyja támogatásával. A házasság - bár a külföldi férj sok pénzt hozott a házhoz gyanús üzleteivel, szeretetet keveset – nem volt boldog. Külföldön éltek, nagy házban, luxus körülmények között, a lány gyakran látogatott haza, hogy dicsekedjen és szórakozzon. Szüleivel nem sokat törődött.
Az anya öregedvén súlyos beteg lett, de nem váltott ki részvétet, alig kapott segítséget gyerekeitől, férjétől, inkább csak szidást, gúnyolódást.
Lánya nem tekintve anyja nehéz helyzetét – aki közben még balesetet is szenvedett, karja tört, szemét műtötték – hozzájuk költöztette neveletlen, szemtelen, lusta kamasz lányát. Az unoka hazudik, semmit nem segít, követelődzik és ebben a szülők bűne sokszorosan visszaüt.
Aki nem ad szeretetet, az nem is kap. Pénzen nem lehet megváltani a szeretetet.

szolgalo•  2023. szeptember 4. 21:49

Undorodás


Az undor is allergia,
annak valamilyen faja...
Lehet szín, szag, étel, állat,
mit az ember ki nem állhat.
Hideg, meleg, vagy személy is,
aki kedves, undok mégis.
akit tested elutasít,
gondolatod messze röpít..
Van ennek valós alapja,
egész valód megbántotta.

Andor bácsi, te vagy nekem
a legundokabb emberem...
Ha meglátlak, menekülök,
gyakran erre kényszerülök...
Undorodom, jaj de kínos,
kimutatni - persze - tilos.
Rossz a szagod, koszos ruhád,
bizony sokan utálnak már...
Fogad sárga, ápolatlan,
kár, hogy nem vagy még fogatlan.
Mocskos szádban trágár szavak,
gyomrom forog, ha hallgatlak.

Tisztálkodj meg kívül, belül,
talán lesz, ki újra becsül,
De bennem az undor kövült,
keményen összetömörült.
Ne pusszants, mert nem feledem,
milyen gonosz voltál velem...
Ismerj magadra - bosszantó,
légy ma is magadhoz méltó...
Én is maradok a régi,
emléked undor kíséri...
Ha csak nevedet meglátom,
kiütések jönnek rajtam..
Jelenléted sokkol engem,
allergia te vagy bennem.

szolgalo•  2023. augusztus 15. 19:45

Anyagban lélek

Anyagban lélek

Szívtelen embernek is van szíve.

A szív dobog, az élet motorja.

Az érzelem hiányzik belőle.

Eszetlennek nevezett embernek

van magához való esze.

Vannak végtagjaink

alkotó munkára,

ha meghibásodnak,

betegség az ára.

Agyunk gondolkodásunknak szerve,

nem gondolkodni nem lehet,

álmunkban is tesszük ezt.

Vannak belső szervek, véredények,

meghibásodhatnak, marad élet.

Ám, ha szívünk megszűnik dobogni,

minden más szerv felesleges,

azonnal meg fogunk halni.

szolgalo•  2023. június 18. 19:28

Orvosaim portréja

Orvosaim portréja - tapasztalataim alapján.

A kötelező sorkatonaság idején városunkban új, modern, jól berendezett kórház épült. Honvédkórháznak nevezték, mert itt gyógyították a beteg katonákat, és az orvosok is katonatisztek voltak. Civil betegek nem jutottak be ide kezelésre sem.

 - A sorkatonaság megszűnése után ez lett városunk polgárainak gyógyító intézménye. A régi, már felújításra szoruló kórház  - ma az egyetem egészségügyi karának gyakorló terme - személyzete , osztályai áttelepültek az új abb épületbe, a régi épület együttes évekig üresen állt, néhány osztály  működött csak tovább / a kórbonctan, a pszichiátria, az elfekvő  betegek osztálya /. A Honvédkórház új épületekkel bővült, létre hozták az  úgynevezett SÜRGŐSSÉGIT is. Minden beteget ide hoz a mentő, orvosi beutalóval is , ezért zsufoltság van, a nem vérző vagy ájult betegek órákig várnak vizsgálatra. Két alkalommal magam is ide kerültem és több órát vártam, míg behívtak egy rendelő szobába, ahol egy ápolónő és egy rezidens fiatal orvosnő jelölt fogadott. Segíteni akartam  a kezelésre szorulásom megállapításában, de az ápolónő rám rivallt: KUSS, ITT MI KÉRDEZÜNK. Ezután röntgen vizsgálatra vártam, majd felfektettek egy gurítható keskeny, fehérre festett deszkalapra / fejtámla nem volt / és három palack infúziót csepegtettek belém. Sovány vagyok, kegyetlenül fájt a kényelmetlen fekhely, WC-re sem mehettem ki, pelenkát gyömöszöltek belém. Egyetlen alkalommal lejött a belgyógyászatról egy általam már ismert , szívtelen doktornő, aki hazaküldött. Ő volt, aki korábban a beteg néni altatóját elkobozta és a nénit lekötözte.

- A belgyógyászati osztály vezető főorvosa, neves professzor / ma már nyugdíjas /, nem találta meg gyomortükrözéssel betegségem okát. Amikor egy távoli város klinikáján meggyógyítottak, javasolták, hogy évente kontrollra jelenkezzem  lakóhelyem kórházában. Visszakerültem a professzorhoz, aki megsértődött, hogy másik klinikához fordultam, most így okoskodott: " Majd én oda nyúlok, ahova kell". A táplálék rossz felszívódása volt már a probléma, a professzor lisztérzékenységet diagnosztizált, ezúttal is tévesen. Járóbetegként sokszor jártam a gasztroenteorológián, kezelőorvosom minden alkalommal rövid várakozás után elvégezte a szükséges vizsgálatot / gyomor és vastagbél tükrözéseket. / Minden alkalommal hálapénzt kapott tőlem, és kevés szóval, meg sem köszönte. Évek múlva egy magánkórházban,- ahol csak vizsgálatok vannak - naponta rendelt ő is. Mivel betegségem kontrollvizsgálatok és kezelések híján romlott, egyre nagyobb fájdalmakkal küzdöttem / még ma is így van, sajnos /, és telefonon kértem, - mivel megjósolta, hogy mi fog történni velem, ha betegségem előre halad, kértem, írjon nekem hatékony fájdalomcsillapítót. Manapság törvény tiltja a hálapénzt, nem remélte, hogy kapni fog - ezért ezt a választ kaptam kérésemre: " Nincs miről beszélni, fejezzük be a beszélgetést!".Csalódtam , de arra gondoltam, talán nem minden orvos vette jó szívvel a hálapénz eltörlését. Többé nem fogom keresni sem őt, sem azt az osztályt, ahol segíthetnének elviselni gyötrő fájdalmaimat. Otthonomban akarok meghalni, bár nagyon nehéz ez, de a kórházban még sírni sem szabad, és mert legyengültem, engem is lekötöznének, ha véletlenül elesek a folyosón.

 - Még van egy figyelemre méltó eset, ami hasonló az előbbiekhez. Egy alkalommal, mikor bent feküdtem, megismertem egy fiatal rezidenst, aki barátságosan beszélgetett velem. Minden évben egy hónapot Franciaországban töltött tanulmányozni az ottani gyógyítási módokat. Onkológusnak képezte magát és hazatért ebbe a kórházba, ahol megismertem. Tőle próbáltam fájdalomcsillapító gyógyszert kérni. Ígérte, hogy adni fog, menjek be, amikor ő tendel a járóbetegeknek. Férjem kíséretében bementem délelőtt a receptért, a recepciós bement hozzá, értsítette, hogy itt vagyok. Ennek ellenére délután fél négykor , utolsónak hívott be - már majdnem elájultam az éhségtől, a fájdalomtól - és nem hitte, hogy komoly a betegségem, adott receptet, de amikor férjem a gyógyszertárban ki akarta váltani a fájdalomcsillapító gyógyszert, kiderült, hogy nem érvényes: hiányzik a pecsét, az aláírás és különben a felírt dózistól meghalnék. Sírtam és megírtam neki csalódásomat. Válasza ennyi volt: " Előfordul, hogy elfeledi aláírni, de a beteg ilyenkor újra bemegy és megkapja." Most kinevezték vezetőnek egy intenzív osztályra. Gratuláltam neki. Napilapunk is interjut készített vele. Megtudtam, hogy szülei is orvosok. Remélem, nem ilyenek, mint ambiciózus fiacskájuk.

Nem folytatom, mert az ilyen orvosok nem tekintik hivatásnak munkájukat, esküjüket megszegik, és csak a sok pénzért választják ezt a pályát. Persze nem akarok általánosítani.