Limmike blogja

Limmike•  2019. május 2. 06:17

Üvegcipő

hangos volt a földszint és mindenki ismerős
szabadtéri színpadra nézett az ablakunk
anyu zöld szatén ruhában olyan istennős
meghívták a bálba, mi mostohák, maradunk
előtte megfőz, kimos, borsót fejt a széken
jó meleget varázsol a cserépkályhába
a sparhelt szélén valami ezüstport szétken
éjfélig itt hagyja a cseléd a házát ma
hat táltos egér dióhéj-szekere várja
üvegcipője koccan az utca térkövén
emlékeim színfalán úgy kel anyu szárnyra
mint tollpihe kezemből, viszi a légörvény

Limmike•  2019. április 10. 11:57

Szedernek



szeder (eper) párlat


ledugaszolt párlat áttetsző üvegben

lassan alkoholba vegyül a szeder íz

jövőnek érleltem már ott, a rügyekben

először zöld bocskorát szolgálta palack víz

hogy túléljen aszályt, s majdan fénybe lépjen

szirmaitól megvált, fátyolszárnyak porban

húsának zamata magból fogant érdem

levegőt most nem vesz, ám köszöni, jól van

- mondaná, ha tudná, de én sosem kérdem -

kit a párlat illet, azt is érti, miért nem





  • A versbeszélő Bogdán Mária
Az utolsó sorban szereplő kitüntetetten kivételes személy ("kit a párlat illet) pedig én vagyok.

Limmike•  2019. április 2. 07:01

Haiku (nem jön ki)

két színes anyag

a gépben

összefogtuk egymást


Limmike•  2015. július 23. 16:04

szívbogár

a bánat az egy hajszál remény
nagy túlélő sorsod telén
esélyt kaptál, fizess érte
kucorogj be magánylékbe

a megalkuvás fényes leple
pillangószárny kettészelve
fekete az, mint a szurok
ráfestve, hogy szabadulok

a boldogság egy tarka álom
csepp virág a gyümölcstálon
szállsz felette körbe-körbe
tornyosodik  alma, körte

jóllakat az elméd, hagyja
kinevet a szilva magja
a remény éber, attól eszmél
amikor már hessegetnél

a szerelem egy bogár, zenél
befészkel a szívbe, remél
vár, hogy végre kint lehessen
meghallja egy ismeretlen


Limmike•  2015. április 30. 12:57

Vallomás L-nek

úgy csöppentél bele a hiányba
mint esőkoppanás a szavannán
amikor már magamból kizárva
filozofáltam  isten bal karján
jobbra már nem vágytam, kietlenül
és szürkén festett a világ ott lent
figyeltem, ahogy a tó elmerül -
katlanban - s a halhatatlan bort fejt
előbb horoggal halat oszt élve
és mindent mi szemnek láthatatlan
felhalmozza egy korhadó stégre
én meg korlátlanul hátrahagytam
azt, ami a kondérokban megfő
szálkás szavakat írtam az égre
míg te, a rózsából párálló felhő
belebegtél a nukleáris télbe


(Evokáció, a Meditatív rózsa c. képről (S.Dalí))

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom