Lightning Bri versei

Vihar közeledik, 

Azt hittem már többé nem foglak látni, 

Azt hittem megfeledkeztél rólam,

Hiszen olyan régen láttuk egymást,

Hogy azt hittem nem foglak már látni. 

És a bennem lévő kételyektől, 

Félve képtelen vagyok, 

Hinni bennünk, 

Azt mondtad hiányoztam, 

Azt mondtad, mindent újra kezdhetünk, 

Mégis félek, hogy csak álmodom.

Oly rég volt, hogy együtt voltunk, 

Hogy együtt terveztük az élertünket,

De elmentél, 

Búcsúzás nélkül, hogy az álmodnak élj,

Itt hagytál összetört szívvel, 

És most mindent vissza akasz csinálni, 

Olyanná, ami már sosem lesz. 

Hiddel hinni akarok benned, 

Bennünk, 

De képtelen vagyok, 

Félek, hogy csak álmodok, 

És minden semmivé válik, 

És megint eltűnsz az életemből. 

Tombol bennünk a vihar,

Mindketten eltávolodtunk egymástól,

Te maradtál ugyan abban az életben, amibe nem vagy boldog,

Én új életet kezdtem, pedig mennyire féltem megtenni az első lépést,

Szerinted megváltoztam, pedig csak végre révbe értem.

Már nem kell félnem semmitől,

Már nem kell tartanom attól, ha egyedül maradok,

Mert tudom, akkor is erős maradok,

Azt hiszed megbántam bármit is?

Most végre én magam lehetek,

Már nem kell senkinek fejet hajtanom, hogy elfogadjon,

Sajnálom, hogy én nem férek el cukormázas életedbe,

De én így vagyok önmagam.

Sokszor akartam elmondani mi van velem,

Oly sokszor akartam, hogy néha te tedd meg felém az első lépést,

Mégis mindig én tettem meg,

És egy idő után bele fáradtam,

Nem akartam, hogy ez legyen,

Hogy ennyire eltávolodjunk egymástól.

De most végre révbe értem,

Sajnálom, hogy ezzel járt, hogy már nem leszel az életem része,

Én így lettem végre önmagam.

Olyan lettem, mint a vihar, aki lecsap, erős lettem,

Aki már nem fél semmitől,

Sajnálom, hogy nem érted meg a tetteimet,

Ahogy én sem a tiédet sem.

Csak fogad el, hogy én így önmagam vagyok.