Lifter blogja

Hogy mi jut rólad eszembe? A szin; a türkiz,

a rózsa, egy alvó gyermek álma,

ringató zene, csönditő szellő, tündérkeringő,

csillagpalota, arany, méz és málna,

galamb szárnya, nap melege; simogató

és szó, ezer szó, ezer-millió,

gondolni, mondani és súgni való.

Sima ezüstviz, lassú, lágy pihe,

mi homlokom, s szemem fedi be,

szendergő gyémánt, angyali bizsergés,

holdkorona és maga a teremtés,

hulló fátyol, el nem kezdett mese,

fényzápor és én ott állok, s erre te;

te vagy az, ki álmot szór a szivemre. 

Csúfos a mulatozás és a rossz idő is múlik.

Az ősz majd visszatér, de csak a tél után.

Harag és unalom gyötrődve öklendezik,

és a patakzó, sótlan verejték látszik csupán.

Nem idő volt az, ami eltelt, csak egy pár lépés,

csak néhány koppantás a semmi vallumának,

hisz hiába kezdődött közben a bús keresés;

panaszaim a felejtés kezéből lassan-lassan kifolytak. 

Lehet-e hosszúnyakú álmot fogadni,

Nejét bosszantva testvérszemedben?

Elhitetve, ingujjad tépve látni,

Sarjadó nyelved olvasni ezüstvizen.

Hosszú lényem jobb részét faggyúval,

adóst, kisértést harang alatt hagyni,

tolvajórát lefogni, mikor tél vigasztal,

hibáim mocskában cipő alatt jegelni.