Lifter blogja

Öklelő vihar, egy gonosz páva,

vizes sivatag van bennem.

Kápolnámban magamnak áldozok

és ott törlöm vizesre szemem.

Aphrodite, te drága, mélyen

beszivom tüdőd illatát

és én viszont éltetlek téged,

mint nyári zápor a száraz sziklát.

Virág és csók hiányzik énnékem:

belekortyolok az arcokba,

néha kisétálok tenyeremre,

szertenézek, de mindhiába.

Gyönyörű testek csobbannak fejembe,

de ébressz fel, te meztelen állat!

Miért zavarod elmém? Takarodj!

-és fedd előlem buja szádat!

Ez is hiába, nem tudlak eldobni,

hisz te formálsz, mint folyó a követ,

és elhajitsz mikor már elég szép vagyok,

- de látom; fiatal kezed még reszket.

Szeress hát belém, te drága, szent élet,

hisz időnk oly kevés, s ezért kérem:

Szeretkezzünk most és mindörökké,

naphajnaltól holdhajnalig, Amen! 

Újra hozzád fordulok, te isteni báj,

te vagy mindig vigaszom, elmondom mi fáj.

Az a fránya bánat és a vak szerelem,

mint két jó barát; összefogtak ellenem.

Hol vagy már jókedv? Húzzad szét arcomat!

Gyere nevetés; fojtogasd meg torkomat!

Vers, jókedv, nevetés: segitsetek nekem!

Illanj el bánat, te pedig láss, szerelem! 

Biráljuk az embereket

Okosakat mondunk s tanulunk

Lenézzük a hőstetteket,

De néha mi is hősök vagyunk.

Odaszólunk az életnek:

Galád vagy és halj meg!

Sóhajtunk a szerelemnek:

Zsiványul újra átvertek.

Ülj le hát és beszélj az égnek!

Lóbáld a lábad, hazudj a szélnek!

Igazat csak nekem adj!

Nappal álmodj s éjjel élj!

Add a kezed! Itt maradj!

Porban járj, de mégse félj!

Oly múltat kaphatsz igy meg,

Talán jövőd szebbre épitheted! 

Csúfos a mulatozás és a rossz idő is múlik.

Az ősz majd visszatér, de csak a tél után.

Harag és unalom gyötrődve öklendezik,

és a patakzó, sótlan verejték látszik csupán.

Nem idő volt az, ami eltelt, csak egy pár lépés,

csak néhány koppantás a semmi vallumának,

hisz hiába kezdődött közben a bús keresés;

panaszaim a felejtés kezéből lassan-lassan kifolytak.