Anubis Mérlege

     Szomorú vagyok!
Nem azért mert elhagytál..
Szomorú vagyok
Csak azért mert hazudtál.
Szomorú vagyok
azért mert ígértél,
Szomorú vagyok
azért mert ítéltél.
Szomorú vagyok
Mert magamra hagytál
Szomorú vagyok
mert újra becsaptál.
Szomorú vagyok
Mert mindig itt hagytál
Szomorú vagyok
mert mindig utoljára hagytál.
Szomorú vagyok
mert ez az életem..
Életem egy nő
kinek nem vagyok az élete.
Szeretnék járda lenni
ahova lábát leteszi,
Szeretnék víz lenni
és vele egyé válni.
Szeretnék kenyér lenni
és benne végezni.
Szeretnék szenvedés lenni
hogy ő soha se szenvedjen,
szeretnék boldogság lenni
hogy boldoggá tehessem.
Szeretnék szomorúság lenni
hogy ő soha szomorú ne legyen.
Vágyam hát teljesült
szomorúság lettem
közömbös éned végre
boldogságban élhet.

Nincsenek szavak

amelyekkel leírhatnám,
hogy mennyire szeretlek.
Kimondhatatlan és leírhatatlan
vágyak tömegében, kínok közt
hánykódva szenvedélyek áriájában
végtelen vágyak verejtékében
végtelen a szerelmem.
Szeretlek! mindennél jobban szeretlek!
Hamarabb halok meg,és szűnök meg létezni
mint irántad érzett szerelmem elapadna.
Csak szeretlek!-egyszerűen féktelenül
és végtelenül szeretlek!
Semmit nem várok, semmit nem kérek
csak annyit, hogy engedd meg...
engedd meg nekem, hogy míg élek
szerethesselek!
Engedd meg, kérlek engedd meg nekem
hogy minden leheletem, minden sóhajom
és minden szívdobbanásom a te neveddel
töltse be mellkasom.
Te vagy az életem, te vagy a mindenem
te vagy az örök szerelmem.
Hulló csillag leszek ha már nem lehetek neked
Szűnjön meg fényem csillogni,
ha már megszűnt a szerelmed irántam
létezni...

Most akkor semmit nem csinálok csak ülök megint....és azon gondolkodom,hogy mi értelme van az egész életnek főleg az enyémnek. Nem ön sajnálat ez nem;... csak úgy egy röpke gondolat. Ha szeretsz valakit nem kapod meg ugyan azt amit adsz..ha téged szeret valaki akkor te nem adod meg ugyan azt amit kapsz. mert a mérleg hol ide billen hol oda de soha sem egyforma... Pedig úgy lenne igazságos, hogy az mindig úgy maradjon tökéletes visszinteségben. De nem...nem...mert mindig valamilyen formában fájdalmat okozunk egymásnak, az embereknek...mindenkinek ha nem akartaból akkor akaratlanul. Miért kell ennek így lennie...miért nem lehet mindenki egyformán boldog és örüljön annak amilye van. Az élet túl rövid, ahhoz hogy azzal töltsük el amivel ölelés helyett eltaszítjuk azt ami fontos számunkra...vagy megbántjuk. És így gondolkodva rájöttem, hogy minden de abszolút minden nem az odaadástól vagy a szerelemtől, szeretettől fűgg hanem az oda figyelésről....néha egyetlen röpke másodpercen múlik az egész és már elcsested.... Igen itt a baj...

Csak fekszem tétlenűl

Hűtlennek lenni annyi mint önmagad leértékelése. De ha megteszed...hisz bármikor megteheted akkor gyenge vagy és sebezhető