Anubis Mérlege

  Lovam szemében,

minden nap meglátom,

a tökéletes szépséget.

  Itt voltam mindig és téged vártalak.
Vártalak nappal, és vártalak éjszaka.
Vártalak ha elmentél fürdeni,
vártalak ha elmentél dolgozni
Vártalak ha elmentél templomba
És vártalak ha elmentél kórusra
Itt voltam és vártalak mindig,
vártalak örömmel, vártalak haraggal
vártalak jó kedvel és vártalak szomorúsággal.
Mindegy volt ha a nap sütött
vagy ha  jég esett, én itt voltam és vártalak
rád gondoltam mert életem sem volt fontosabb.
Vártalak mert mindennél jobban szerettelek.
Aztán jött mint égből a csapás,hogy te nem is akartál.
Számodra ez csak játék volt és szívem volt a dobó kocka.
egyszer eldobtál, máskor össze szedtél,,csak játszodtál
hogy végül tudtomra add, hogy nem is akartál.
Igen!-nem is akartál és amúgy is megsérült szívemben
olyan sebet vágtál mely egy örök életre csak
azért fog dobogni, hogy feledje egyszer;
csak egyszer, hogy mindennél jobban szeretett.
Szeretett.....Szeret....és szeretni fog
míg a halál e tátongó és vérző gyógyulatlan sebet
örökre be nem zárja, és feledteti, hogy egyszer
régen, érted, csak érted dobogott és vérzett.

    De szeretnék boldog lenni
Egyszer békességben élni
hűséget és szerelmet
szívből megkapni

De szeretnék boldog lenni
ha lenne kiben megbízni
s lenne kinek életemet
a kezébe letenni.

Boldogságom és örömöm
büszkén mutogatni
Letenni a búbánatot
és csak szívből szeretni.

  Az idő az enyém
az én időm senkié
pótolhatatlan érték
és nem kölcsön kenyér.
Nem is tudok adni
belőle senkinek,
de őszintén szólva
nincs is akinek.
Adni nem tudom
de ellopni el tudod,
Ha hazudsz és csalsz
és időmet pazarlod.

Tanuld meg öreg,hogy
időd nem csak  tömeg
hanem silány életed
legértékesebb ékszere.
Az idő a szavad!
És kiadott szavad
maga az idő,
tartsd az ígéreted
és értékeld az időt,
így lesz belőled
ember tisztelő.

Őszi alkonyok, oly csodásan szépek vagytok
narancssárgában borítjátok az egész világot.
Oly meghitt és szomorkás néha az alkonyat
lelkek búcsuznak,és elszakad egy egy kapcsolat.
Végleg elbúcsúznak apák és ífjak,
anyák és hajadonok szomorú alkonyokon.
Elveszett álmok, elveszett célok
megsárgult képek és megfakult emlékek.
Ennyi marad, ennyik vagyunk, emlékeztessen  ez;
Szép őszi alkonyokon.