2021 Új Tavasz
Sárga virágok
- a Mester és Margarita találkozásához
*
Szüremlő zajtól bezárom az ajtóm,
sárga virágok a fagyrágott
ablakon, sárga virágok a napon,
virágok, sárgák: a melankóliám gúnyolják.
Ha szemem-arcomba nézel, mit látsz? -
mondod, csúnyák ezek a virágok,
arcom foszló, szemem töröttjén ki se látok,
udvarolsz. Csúnyák a virágok.
Hervadt, fakó-sárga virágok a kezemben.
Sárga, fakó-hervadt virágok a szememben.
Fakó sárga-sápadt virágok az arcomon.
Mondod: csúnyák ezek a virágok, nyújtsd a kezed,
dobd el őket, veled megyek.
Én csak leteszem őket az út szélére, hallgatok.
Mintha apám lennél, a karodba csimpaszkodok.
Száradt sárga kóróim elzizegnek a széllel,
s együtt megyünk tovább, együtt, az éjben.
(2007)
Láthatár
Minden, amim van:
egy lépés előre - egy lépés hátra,
egy emlék - egy feledés,
izzó láthatár, melynek ösvényén
visznek a dallamok
ó, mondd, isten, milyen utakon?
*
Félelem nem volt bennem soha
- hátha eltévedek.
Büszkeségem nem tartott soha vissza
- hogy tagadjak egyszerre és igeneljek.
*
Talán nem is saját magamért élek,
S nem is a magam életét,
Ahova kisiklok e pompa csalásán
Fénylőn égek másokért,
Mások életéért élem sokak talányát,
Az alatt mi vagyok,
Vagyok mi, ti, ők,
s én, s te, s ő:
Hajnalcsillag és feketeföld,
Bíborrózsa és szilánkjég:
Vagyok a világmindenség.
(2005)
Álmodom, a Nap
Álmodom a Nap
Festett rőt szárnyait.
Illúzióm, a Hold
Tereli állatit.
Álmodom, a Nap
Egyszer nem lesz kifestve
Fényétől arcom
Lesz az istenteste.
Álmodom? vagy másnak álma
szívem, bábbagubódzott lélek?
Játszom? vagy velem játszanak
S hűséges rabnőként élek?
Hányszor adtam esélyt, hogy légy?!
Csaló, kinek ígéretszava
A felelőtlen hitegetést bizonyítja!
Ha lelopod is a Napot, mit ér?
Olvadt cukorholddal mit érek?
Ha amiknek élni kellett volna, elégtek…
(2019)
Énmagam énekét élem
Én.. a széttiport fény árnya.
Én. jégben a száraz virág.
Én, tüzek fázó nyoszolyája,
Én… a semmitmondó sokaság.
Én, a vadak legdúsabb vadja.
Én a sörenyes bárány,
Én az ősöd apja-anyja,
Én aki a fej a tálcán,
Én! Ezerszer voltam magamnak
Sárkány és katona, hódoló és kalóz,
Százszínű fényem tükröz majdan
Eljövendő időket az elmúlt korokhoz,
És hova fut az utad, énnekem-csak-én?
Hol a magány forrása, öndicsérő, jó?
Én énmagam énekét élem, - és
Mely csillagba kapaszkodik majd a szó?
Mily tenger lesz, mi felháborog,
Azon, hogy elvérzett a szeretet?
Mily test domborodik, s dorombol,
Mely kések élét ölelget?...
Világok hódítója képzeletem!
Mit számít, mi vagyok, leteszem.
Csak megkérem őt, ki még lát
Szívem sarában egy törött ibolyát.
(2018)
Ölelésben
Ha bűn fészke volna is szíved,
Fiókája volnék, tátogó madár.
Ha döghúsomra váró keselyű is,
Szerelmesen marnám a szád.
Ha maga az ördög volnál, jégbe fagyva,
Virágot karcolnék az ablakodba,
És a pokol lángja, ha sírig emésztne,
Akkor is új hasábot vetnék a tűzre.
Ha varázslat volnál, én volnék a galamb:
Két hókuszpókusz között felreppen ő.
És ha te volnál a szigorú matematika,
Nádpálca volnék, a körmössel büntető.
De volnál egyszer hajnalpír!
Szétbontanám az összes színt,
És minden morálom örökre megbukna.
Dőlne a vezér. S az érvek nyomukba.
S az évek csigalépcsőjén
Kitekeredne a DNS-spirál.
Mindaz, mit magadnak teremtettél,
Csak a szívem volna, s mit neked szán.
S mindazon mostoha sors,
Mit megírtak nekünk, kőbe vésve;
Csak elhúzna, mint a hetes gyors.
Csak mi maradnánk, ölelésbe'.
(2018)