2021 Új Tavasz

Szöknek a szavak:

Elhagyatnak falaink alatt

A szerelmes asszonyok.

És a kéz, mely simogat,

- Áldva verő ostor -

Kiszabja sorsunkat.

 

A Tisza szele

Küld még sóhajt, bele-

Remegnek viszonzásába a fák.

 

Hol otthon vagyok, ne elemezze

Senki, hogy

Miért vagyok beteg.

 

Színjózan az álmodozás:

Együgyűként szent szíve más,

Mint rég. Puszta fölött

Hajnali ég áradást

Simít a felhőkből, s könnye után már

Feszül elérhetetlen messzeségben a szivárvány.

(2004)

Szilárdan áll még a hó a hegyen:

De tudom, a fény lassan

 

Csíkokat váj fehér szívében,

S akár a mirtusz vízcseppjei

A meredélyek nyomán

Fölfakad a könnypatak.

 

Szirénhangú szellők szólnak:

Fekete álarc, hideg szemfedő

Miatt hullattad szirmodat,

De tudom, a rideg lányok

Megenyhülnek egyszer,

S felgyúl a vágy a puha mohán.

 

Szerelmet álmodnak hullamerevségbe,

Mitől felpezsdül újra

És átüt ajkaikon a vér.

S tiszta érv diktálta szívütem,

Mint átizzott parázs,

Formába égeti a testetlen vágyódást.

(2004)

Bár csapongó csoda-vívódással

A hajnali fényt elűzni képes,

Vándorlásod

Ne legyen az égre szikkasztott Nap!

 

Bár ékes, kedves-fényes, parazsát

Lobbantni, vakítni, kioltni képes,

Üdvösséged

Mi a selyem burkán át süvöltve szalad,

 

Szakítsa ketté az álmodozást,

Fessen

Fekete rózsát rózsaszín szemfedőre,

Legyen

Kétkedő, mint a hullva felejtő csillagok!

 

Ne azt, ami sírva szédít,

Könyörögve old,

Rimánkodva késztet,

Hogy a fák ezer ujjal imádják az eget!

 

Azt add, amivé lelkem csak lehet,

Önző odaadás, könyörtelen lehelet,

Biztatást ígérő

Hajnali telihold.

(2004)