A Tisza-parton

Leonora•  2021. március 7. 06:20  •  olvasva: 63

Szöknek a szavak:

Elhagyatnak falaink alatt

A szerelmes asszonyok.

És a kéz, mely simogat,

- Áldva verő ostor -

Kiszabja sorsunkat.

 

A Tisza szele

Küld még sóhajt, bele-

Remegnek viszonzásába a fák.

 

Hol otthon vagyok, ne elemezze

Senki, hogy

Miért vagyok beteg.


 

Színjózan az álmodozás:

Együgyűként szent szíve más,

Mint rég. Puszta fölött

Hajnali ég áradást

Simít a felhőkből, s könnye után már

Feszül elérhetetlen messzeségben a szivárvány.


(2004)

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

Leonora2021. március 7. 22:14

Kedves Szaip Istvánné!
Köszönöm! :)

Törölt tag2021. március 7. 20:53

Törölt hozzászólás.

Leonora2021. március 7. 08:13

Köszönöm Editke!

Eci2021. március 7. 08:07

Nagyon szép vers! Gratulálok!