LenaMagdolna blogja

LenaMagdolna•  2017. augusztus 10. 18:48

Vihar előtti csend

Vihar előtti csend 


Nagy csend lett mindenütt. Tekintetem az égboltra figyel,
S mint a világ, visszafogom lélegzetem . Furcsa állapot .
Levegőtlenségben látni , köröttem , sok apró fénypont , kőrözve járja fényköreit .
Hallgatom halkan a csendet. A fák , hegyek , mozdulatlanul ülnek .
Fekete fátyol felhők között , egy kis madár , szárnyai , sietve csapkodnak .


Csend, néma csend lett , a természet termeiben,
Hol nemrégiben , a zöldellő lombok közt , madár , boldogan dalolt,
De most, megbújik. Suttogva beszél erdő , rét, benne az élet is .
Mi ez a nagy csend ? Ők , találgatják , de nincs rá magyarázat .
Vad vihar, várakozik még . Fekete felhőknek , ijesztő már színük .
Fűszálak, virágok , ijedten összebújva borzongnak. 
Felettük, felhők gyülekeznek iszonyú gyorsan . Szél , megvadultan , visítva suhant át mezőkön.
Fák , fájdalmasan , nyögve hajladoznak ereje alatt , majd villámlás
Cikázik szélben . A rohanó patakkal , eszeveszetten fut minden .
Vihar , világra , vad haragját zúdítja . Ég a tűz .
Villámlás , ahogy lecsap nagy erővel , szemek fényüket veszítették. 
Halál hidege , hajlékony fák törzsén , végigsimul még ,
Őket , öntelten , örömmel még tovább kínozza . Most ő az úr , kinek semmi nem elég .Vihar , ilyen !
Jön , az igazi vad vihar , az igazi vad szél , melynek ereje alatt fák, büszkén ropognak . A Föld remeg már ,
Amikor kihasad fellegekből a tüzes tűzvillám . Virágok , lapulnak földre elkeseredve,
Mert felettük vihar jár ordítva,tüzes lóháton , tüzes patkója , közéjük túr .
Kétségbeesve kapaszkodnak karjaikkal , sírva a földbe . Kiszakad gyökerestől zöme. 
Vihar után , haldokló virágok, fák hevernek a halotti csendben . Ez , annyira kegyetlen .
Vész , mikor elvonul ,ismét elődugja fejét az élet. Elhulltak helyén , új élet nő , s égbolton , újra ragyog a nap .


Vihar ellen , semmit nem tehetsz , de ne vezéreljen bosszú, csak jó szándék,
S mint a viharos égbolton felhő , úgy gyűlölet , mégse simuljon homlokokon.
Szeress minden embert , mint egy testvért , lásd meg önmagad állatban , virágban. Az élet , nagy érték .
Köröttünk , dúlnak harcok , feszültségtől ember őrültebb , 
Tudatlanság táncol az idegeiken ,
S mert e generáció , még nem evezett e vizeken , nem érti , dúl- fúl.
A Vihar , fejét csóválva , szomorúan nékik int,
S pironkodni próbál. 


2017. július 26.

LenaMagdolna•  2017. március 19. 14:43

Ünnepélyes zászló levonás után ....

Léna Magdolna Putterer 2 új fényképet töltött fel.március 16., 13:55 · 









Ünnepélyes zászló levonás után ....

Gondoltam, Kossuth tér közepén elhelyezett padra leülök , élvezem a napsütés kellemes melegét , simogatását , nyugalmat , amit maga a csodás környezet megteremt , biztosít szépségével számomra .

Alig ültem le , hirtelen előttem megjelent egy emberke . Egy darabig állt , nézte szemeimet szótlan , majd elmosolyodott , beszédbe elegyedett velem .
Bemutatkozott , majd udvariasan megkérdezte , helyet foglalhat - e mellettem . 
Mivel engem nem zavart sőt , határozottan tetszett udvariassága , megengedtem mellém leüljön.
Hamar megnyílt , beszélt önmagáról, életéről . 
Hamar kiderült ő hajléktalan, bár megjelenéséből is mindez meglátszott .

A mai napon egy hajléktalan ember volt , aki megnevettetett vicceivel.
Egy hajléktalan, akinek amúgy valóban nehéz élete van , mégis jókat nevetett , vele együtt én magam is , s látszott ő most nagyon boldog .
Mondta, ő ezt soha nem fogja elfelejteni, hogy egy ilyen ember mint én magam vagyok, leálltam vele beszélgetni.

Én csupán annyit mondtam neki: most ő hajléktalan, ő jött oda hozzám beszélgetni, de soha nem tudhatja, én mikor kerülök ebbe a helyzetbe amiben most ő van , s mikor leszek hajléktalan , mikor ülök majd én oda mellé a padra, ahol majd akkor ő ül épp ?

Elkomolyodott , majd nagyon komolyan azt mondta : bár így lenne, mert akkor ő lesz az , aki vigyázz majd rám , akire számíthatok, aki mindent megad ezért a beszélgetésért nekem cserében .
Mondtam neki : előre is nagyon szépen köszönöm.

Elővett a maga mellett elhelyezett szatyrából egy csokit , nyújtotta felém udvariasan, majd arra kért egyem meg , mert biztos éhes vagyok.
Nem akartam elfogadni, hiszen nálam ő sokkalta szegényebb. 
Ekkor szemein láttam csalódottságot , s hogy őt mindez nagyon bántja.
Kérdeztem tőle : egy ilyen szegény ember ajándékoz meg , osztja meg velem ennivalóját, akinek alig van ?
Ő erre csupán csak annyit mondott : ő nem szegény.
Elmosolyodtam, megsimogattam vállát, majd azt mondtam : valóban nem, mert lélekben nagyon gazdag , s ez az igazi gazdagság .
Elfogadtam a csokit , de arra kértem írja rá nevét, mert ezt én most elteszem magamnak emlékbe . 
Boldogan kérdezte : tényleg elteszem ? 
Igen. - Válaszoltam . - Elteszem emlékbe, mert számomra mindez óriási értéknek számít . 
Belenyúltam zsebembe . Gondoltam , azért még sem illik , hogy ő ad szegény létére nekem , én nem adok semmit . Elővettem pár Ft- ot , kezébe tettem.
Meglepődött , majd elmosolyogta magát , nézte a pénzt, amit adtam neki , majd a következő pillanatban előre húzta a mellette elhelyezett nagy sárga szatyrát , kikapta boldogan a benne lévő ennivalókat , s szeretet volna , ha eszek vele mindabból . 
Kérdezte aggódva : van mit ennem ? 
Mondtam : persze, hogy van , ne aggódjon .
Ekkor én mosolyodtam el, hiszen ez a gesztus nekem nagyon jól esett .

Tovább beszélgettünk , majd felálltam , elköszöntem tőle .
Nehezen engedett el . Jött utánam nagyon boldogan .
Kértem : menjen vissza szatyrához , nehogy elvigyék.
Ő csak állt , nézett rám nagyon boldogan .
Mondta: ezt a napot ő soha nem felejti el .
Válaszoltam : én sem felejtem el , de őt sem , s ez a csoki , amit szekrényemben őrzök míg élek , örökké emlékeztetni fog arra , hogy él egy ember, aki szegény, mégis nagyon gazdag , s meglátja , szerencsét hoztam most az életébe , ő meg nekem . :)
Elköszöntem tőle, majd még a távolból is hallottam boldog kiabálását .

Ahogy távolodtam , barátnőmet felhívtam telefonon . 
Meséltem neki ismét hogy jártam .
Ő csak annyit mondott nevetve :
Szinte sejtettem , ha egyedül mész , már megint megtalálnak elesett emberek , mint ahogy eddig mindig , s amikor leülsz egy padra kikapcsolódni , valaki mindig megtalál gondjaival , te pedig senkit nem küldesz el azzal hiába idegen , hogy hagyjon békén pihenni akarsz . Örülök , mert tudom, mindez neked nagyon jó,ha látod, másoknak csupán csak egy beszélgetéssel is örömet tudsz szerezni. Örülök örömödnek, legyen nagyon - nagyon szép napod . :)

...és igen , nagyon - nagyon szép napot tudott szerezni számomra egy amúgy hajléktalan ember , aki őszintén elmondta, ő nem mindenkivel viselkedik így , mint most velem . :)

/ Léna Magdolna Putterer /


LenaMagdolna•  2017. február 25. 15:36

Pénz , pénz , pénz ....

Amikor a pénz felett tudunk uralkodni , még gazdagok lehetünk , de ha a pénz uralkodik felettünk , elveszíthetünk mindent mi előtte fontos volt számunkra , majd nagyon szegénnyé válunk .
Pénz , anyagi haszon önmagában semmit nem ér , kevés , ha nincs meg mellette túlhajtás miatt a lélek nyugalma , nincs szívnek boldogsága .

/ Léna Magdolna Putterer /

LenaMagdolna•  2017. február 25. 15:34

Élet, a legjobb Tanár !

 

Nehézségek életünkben arra alkalmasak , megvizsgáljuk eddig élt életünkben mit nem tettünk helyesen ....
Balszerencsék arra figyelmeztetnek , nem jó úton járunk . Szálljunk önmagunkba , maradjunk csendben .
Csendben születnek meg a legjobb döntések.

/ Léna Magdolna Putterer /

LenaMagdolna•  2017. február 25. 15:32

Meddig tart szerelem , szeretet ?

 

Akik érzelemmel szeretnek , náluk nagyon sokáig , mert szív szeret egy másik szívet tiszta szívvel , őszintén.
Sokak viszont , mivel az anyagi haszon, pénz irányítja őket , akkor boldogok, aki mellett kicsit megszűnik az oly régóta tartó anyagi nehézségeik , s ismét anyagi haszonra tesznek szert , biztonságban érzik magukat .
Anyagiakért , pénzért ők mind addig nagyon tudnak szeretni , majd eljő az a pillanat részükről , amikor megszűnik az előtte mutatott oly nagy szerelmük, szeretetük , s leesik álarcuk , megmutatják valódi orcájukat , ami rémisztő tud lenni.
Meglátni emberek valódi orcáját boldogtalan, dühös , pénzéhes emberek személyében ,aki akkor dühöngenek , amikor megszűnik előttük mi volt pénzforrás számukra . 
Ők ekkor már nem tudják mutatni szeretetüket , csak gyűlöletüket , majd jön részükről az "áldozataik " mások előtti állandó megalázása ,hibakeresések , nem létező hibák megtalálása " áldozataikban " .

Egy idő után az ilyenek új áldozatokat keresnek önmaguknak , akik ismét teli rakják zsebüket pénzzel , gazdagsággal , jólétet biztosítanak részükre , majd kezdődik elölről minden , de mindig másnál .
Jön az általuk elhazudott szerelem , szeretet az általuk keresett "boldogságért " cserében .

Ők valójában mind hazug , nagyon boldogtalan emberek ,de valójában nem is az érzelemből szóló igaz boldogságra vágynak .
Megelégednének a nyugalommal , de pont ők azok , akik a nyugalmat nem tudják biztosítani sem önmaguk részére , sem másoknak , mert örökké pénz körül forog gondolatuk , éppen ezért örökké idegesek , feszültek , kitörnek , mint a vulkán.
Mindez épp annyira igaz a nők bizonyos részére , mint ahogy férfiakra !
Kihalóban az érzelem utáni vágyakozás, szívből őszintén szeretni tudás , akarás.
Átveszi érzelem helyét az oly gyorsan szaporodó érzelemszegénységben szenvedő emberek sokasága .
Nem csoda ennyi agresszív, egyre agresszívabb , dühös , boldogtalan emberrel lehet találkozni nap, mint nap !

/ Léna Magdolna Putterer /