Lemmike ma

Van, ami örök,

örök a vágy

az ízre, mely elszédít,

az érintésre, mely megperzsel.

Nem tudom, lehet-e még várni,

szabad-e vágyni,

hogy újra fogd a kezem,

az enyém, a részem, engem.

Hogy, mikor elvérez a szív,

gyógyír lesz-e az ölelés?

Kérhetem-e még,

hogy leheleted égessen?

Kérhetem-e még, hogy 

néz, és láss, engem láss?

Hogy ott, akkor vesszen minden,

ami volt és lesz, akár egy pillanatig?

Merem-e kérni, merem-e gondolni?

S csak újra kérdezem, hogy élhetek?

Hogy létezhetek? 

A lelkünk, a lelkünk végtelen. Végtelen.