Lemmike ma

Személyes
Lemmike•  2021. november 24. 20:38

Részem

Nem tudom, hányszor öltelek,

Nem emlékszem, hányszor temettelek.

Arra sem, hogyan szerettelek,

Nélküled, arra, hogyan élhetek.

Lemmike•  2021. május 19. 18:41

Létem

A lét, Te rejtélyes,

titkok közt emlékek,

vad szónoklatok súlya

nyomja lelkem gyarló búja.


Kérdések özöne vezet,

válaszok híján levet

minden gúzsba láncot,

szívem köré épít sáncot.


Majd lóra pattan,

s vágtat, lába kattan,

megtörik, de nem ketté,

út mentén eprem szedé.


Mézédes, piros csordulat,

vérként festi arcomat.

Mély sebek hasadékán

meztelen lépdelek kábán.


Lábam lógatom biztosan,

szememben ráncok gúnyosan

nevetnek, nézik a jéghegyet,

mint múzeumban a képeket.


Ez a tánc, végtelen búgócsiga,

szélkerékharc rapszódia.

Öntelt, lázadó és megalkuvó,

hitet és imát áruló.


Sivatag homok nélkül,

csókjaid ajkamon végül,

valaha volt igaz áldozat,

Te veted halotti ágyamat.

Lemmike•  2021. április 27. 18:24

Tánc

Csak állok és nézem,

mosolyod olyan szép.

Szellemed játszik velem,

mint tán soha még.

Csalóka képek vaníliasodóval hintve,

édes habbal kenegetik lelkem.

Varázs csillámú testedben pördülve,

lágy szellő kezükkel röpítenek engem.

Harmatcseppű átlátszó szédületben,

hamvaidon zendülnek a harangok.

Kacaj nevetésük varázsos meséjével,

csak állok, s ölelnek a néma hangok.

Minden, ami volt,  s ami van,

Annyira más, és mégis ugyanaz.

Megcsalt szemem hamisan,

Múltunkkal öröklétbe falaz.










Lemmike•  2021. április 8. 17:49

Pályázat volt

Az út

Úgy születtél,
hogy arra jártak,
Attól növekedtél,
mit beléd vájtak.

Az eső mosott,
a nap szárított,
lábak hagytak nyomott,
bár ez sose számított.

Hisz te voltál a Fő,
a mindent körbe ölelő.
A messziről jövő,
s a lassan tovatűnő.

Ezreknek lettél szolgálója,
élő és holt érintések hálója.
De a felhők jöttek, s szálltak,
és a cipők tovább álltak.

Ráncos bőröd megrepedt,
Senki nem élt nélküled.
Hosszú utad itt megrekedt,
szellemek állnak most veled.

Lemmike•  2021. április 7. 18:16

Elmélkedés

Az én művészetem olyan,

mint egy szoba, üveg falakkal, 

de belátni nem lehet.


Az én művészetem olyan,

mint egy folyó, vad és zubogó,

de a partját soha nem vájja.


Az én művészetem olyan,

mint egy festmény, az alkotó egy daraja,

de lepellel takarva.


Az én művészetem olyan,

mint a kristály, csengő és tiszta,

de néma ajkaktól szólaltatva.


Az én művészetem olyan,

mint a meg nem élt emlék,

de valósággá avanzsálva.


S lehet-e a művészet olyan,

mint egy szoba, folyó, festmény, kristály vagy emlék,

ami önmagában létezik, 

de mások számára megfoghatatlan?


Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom