Vágyhegedű

 
A szívemre bánat terül,
a testemen vágy hegedül,
nem akarom, mégis bántlak,
a körmömmel végig szántlak.
 
Barázdákból vér serken ki,
nem szerethetsz jobban senkit,
engem akarj, csak engem láss,
nem érhet már több csalódás.
 
Forró ölelésem adom,
pulzál keblem s az alakom,
vágytól ég a tekintetem,
gyere add meg magad nekem.
 
Beléd harapnék, ha hagynád,
elkapott a hatalomvágy,
örjöngj, nyüszíts most alattam,
mindenemet odaadtam.
 
Amim volt, azt mind elvetted,
galamb szívem, szép lelkemet,
párduc testű nővé váltam,
most kínoz az égő vágyam.
 
Birkózom az érzelmekkel,
vágyam tüzel, érezned kell,
szikrákat szór képzeletem,
megölelném a végtelent.
 
Csak a hiányodat érzem,
testem feszült, és ez kényszer,
ismerkedem önmagammal,
büszkeséggel és haraggal.
 
Nem bírom, hát megragadlak,
azon nyomban megharaplak,
ősi ösztön tört most elő,
villám vagyok, s te földelőm.
 
Szétcincállak, mint egy vadat,
add végre már meg magadat,
ne hagyj mindig, mindent csak rám,
érted lélegzik a csakrám.
 
Belőled szívom az erőm,
soha ne légy a temetőm,
szerelmedet adjad nekem,
pihenhessek a lelkeden.
 
2014. április 17.