Érzelemcseppek

Azért kaptuk vágyainkat,

hogy megéljük álmainkat.

Szívem fáj, szúr, dobog nagyon,

úgy érzem, hogy beteg vagyok.

 

Elér a kéj és a gyönyör,

érzem, hogy a lángja örök.

Bennem a láng éget és szúr,

örömfelhő nem kék azúr.

 

Vérpirosan izzik lángja,

olyan mint a forró láva.

Elönt engem, jaj énnekem,

vagy lehet, hogy csak képzelem?

 

Lüktetése, dobogása

fájdalomnak a forrása.

Vérem rohan bennem édes

csókod olyan szenvedélyes.

 

Pihekönnyű pici fátyol

lebbent egyet, s jött a mámor...

 

2013. június 15.

Egy lélek csókja lágyan, finoman gyengéd,

hiába is kérném én az ő szerelmét...

kapcsolatban velem, és sok ezer mással,

mert szabad szellemi a foglalkozása.

 

Hiába is kérném, azt ami az enyém,

pici felhő vagyok az ő szíve helyén.

Ha szerelem napja kisütne őbenne,

annak a felhőnek bizony vége lenne.

 

Leheletnyi érzés mégiscsak az enyém,

mert tudom, hogy tudod, nem álmodtam ezt én.

A végtelen térben ez bizony a csoda...

pedig nem is tudom, hogy ő meg ki ( csoda? )

 

2013. június 15.

Megfagyott Csillag közel a Naphoz

könnyezve kéri: "Ne húzz magadhoz!"

Megfagyott Csillag rohan a Naphoz...

"Ez esztelenség, mert felrobbanok!“

 

A lényem csak így lehet a tiéd,

ha ezt akarod, hát mondd, oh miért?

A fényem csak így lehet a tied,

vigyázz, mert lényem már hozzád siet!

 

Így születnek új világok,

az álmokból valóságok...

Repülnek a napszilánkok,

a pici kis csoda lángok.              

 

Önző vagyok, azért kérem,

részed legyen az én fényem.

Érezd Te is amit érzek,

hogy Én vagyok a Te részed.

 

A boldoság öröklángja,

ne faggyon meg, mint a láva.

Szebb álmom van minden Napnál...

álmodd vissza, amit adtál!

 

Bosszút áll egy pici angyal,

nem bánhatsz így a szavakkal.

Érezd azt, amit más érez!

Szavaidnak cseppje méreg.

 

Édes mérged gyönyört fokoz,

érezd Te is, hogy mit okoz!

Akartad, hát tudd meg Te is,

nem biztos, hogy csoda ez itt.

 

Álmodtál egy szebb világot...

Érezd át a valóságot!

Hogyha mégis ezt túléled,

szebben ragyog majd a fényed.

 

Önzetlenül fogsz szeretni,

nem vársz érte soha semmit.

Így lehet csak szép az élet...

Dicsérjük a Mindenséget!

2013. június 12.

Létezett egy lélekfonál láthatatlan anyagból...

Úgy éreztem egy sóhajban a SZERETET hangja szólt.

 

Szédelegtem, mint molylepke a FÉNY-től.

Nem értettem semmit én az EGÉSZ-ből.

Lelkem nyugodt, visszatértem a mába.

RÉSZe voltam csupáncsak a CSODÁNAK.

 

Elszakadt már az a fonál, tudom jól.

Átélnék én bizony még SOK hasonlót...

 

2013. június 10.

Szavakat ha összerakom,

megtelik az üres lapom,

nem dolgozom magam agyon,

keresetem mégis vagyon.

 

Felhasználok minden helyet,

párnám alá tollat teszek,

úgy érzem, hogy le kell írnom,

majd megjelenik a papíron.

 

Elolvashatod versemet,

mindazt, ami így megjelent

elküldték nekem az angyalok,

nem én vagyok, aki alkotok.

 

Valaki súgja a dallamot.

Ilyenkor én verset dúdolok:        

„Gondolatok bátran jöjjetek,

szép dalszöveget szőjetek!“

 

Meg is írom jegyzetemet:

„Érzem fogod a kezemet,

a tollamat így vezeted.“

 „Lelkem zenél, verset mesél.“

 

Mikor könnyen jön minden rím,

akkor a versírás nem kín.                   

Mindent csak le kell jegyeznem,

nehogy végül elfelejtsem.

 

Sok szép szóból hálót szövök,

szívetekbe így költözök.             

Dicsérem én a világot,                 

dicséretre így találok.          

 

Dúdolgatva tovább állok.

Közben egy szép álmot látok,

és egy újabb verset gyártok.

Szép lesz, szeretni fogjátok.

 

Akkor Ti majd azt mondjátok:

„Rájöttetek, versre vágytok!“

Jó lesz, mikor felfogjátok,

hogy az én versemre vágytok.

 

Egyszer majd egy szép napon,

verseimet kiadatom.

Amim van most összerakom,

hogy a munka jól haladjon.

 

2012. -  pozitívan, nagy lelkesedéssel :))