A kő és a szobrász

 

A kő és a szobrász

 

A kő és a szobrász is én voltam,

magamról márványt csiszoltam.

Szorgosan tettem dolgomat,

minden nap szebbet alkottam.

 

Százak hirdették a nevem,

mikor új arcom megjelent,

megszűnt ellenem az ármány,

én lettem nekik a bálvány.

 

Nem voltam más, csak kemény kő,

nem kellett egy ilyen jövő.

Két szemem távolba meredt,

szép érzéseket keresett.

 

Az évek gyorsan elteltek,

rajtam ráncok jelentek meg.

Végül  rájöttem, hogy élek,

ürességtől nem kell féljek.

 

Szívem vert már, pulzust mértem,

bizonyossá vált a létem.

Bár megjelent új alakom,

munkámat abba nem hagyom,

 

hiányzik még a tartalom.

Az is meg lesz, én jól tudom,

mert célomat fel nem adom,

magamat tökéletesre faragom.

2012.

A kő és a szobrász

Ráadás

Hiába volt márványból az arcom,

megvívtam én is a földi harcom.

Testem nem győzött az évek felett,

ráncokat kaptam dicsfény helyett.

 

2012.