Le Passe - A múlt blogja

Illúzió

Ábránd, álom s hazug illúziók.
Hamis vágyakat kergetnek,
S várnak a konklúzióra,
Mint a te éjben szálló halott lelked.
 

Távolban sikolyok,
Majd utadban vénemberek,
S hangjuk, mint megannyi ördög fattyúé,
Kik egytől-egyik útban álló, rohangáló gépemberek.


Mennydörgés

Nyári éjjel mennydörög,
S határozott hangot hallattat.
Mindenki egyaránt eltöröl
Mindent mi szép, jó és kedves nekünk.
 
Villámmal sújt a harag napja.
Angyalok, kik megbuktak, sorban hullanak az égről.
Eljött hát az Isten haragjának a napja.
Harc életért s halálért, sötétségért és fényért.


Világvége

Meteorhullás,
Erdőtüzek,
Emberpusztulás,
Éjszakai szándékos tüzek.

Kürtszó harsan ott fenn az égen,
Míg itt lenn emberek sikolya.
Lenn a föld alatt készülnek, s félnek.
Támadás szava hallatszik, s roppan egy csigolya...
S látszanak ördögök, angyalok emberi mivolta.

Gyász

(A vers Laurell Kaye Hamilton Az éjfél simgatása című könyvének részlete alapján írodott.)

A bánat az, amibe nem halhatsz bele,

S bár úgy érzed, hogy ez lesz a sorsod,

S szíved nem szakad meg,

De a mellkasod néha úgy fáj, mintha mégis meghalnál vele.

 

A gyász idővel elmúlik, s ez az élet rendje.

Jön egy nap, mikor újra mosolyogsz,

S ezért árulónak érzed magad,

Pedig legbelül mégis tudod, hogy ez az élet rendje.

 

Mit magadnak mondasz, az fáj, mint a magány.

Hogy képzelem, hogy vidám vagyok.

Hogy képzelem, hogy boldog vagyok egy olyan világban,

Ahol már nincs ott az apám.

 

Új könnyeket hullatsz,

Mert már nem hiányzik annyira, mint régebben,

S a gyász feladása úgy érzed, hogy HALÁL,

Melybe belefulladsz.

 

2014. 05. 10.