Gondolkodtató

A feje tetején áll a Széll.
Az Öreg Kofa nagyot beszél.
Árusít Ő sok érdekeset,
De a legfurább ez az eset:

-Kedves emberek, öreg koma!
Reinkarnációs tanfolyam!
Megéri ezt a busás árat,
Hisz egyszer élünk, mindahányan.

Azt mondják a szent tanok,
Hogy ne vágyjam más nőjét!
Nem mondják, mi van akkor,
Ha előbb szerettem Én.

Bűn-e akkor kívánni
A hölgy hangját, illatát,
Ha őrítőn hiányzik?
S inkább érnék kínhalált?

Ez a gyönyör emészt fel,
Szépe, mit arca ontja .
Nem fogom fel épp ésszel,
Ezért jussak pokolra?

De még így is megéri!
Csak a választ tudhatnám,
Hogy az ember megéli,
Azt, hogy majd őt válasszák?

A Tisztelt Publikumnak esdeklem,
Már nem létező verses esteken.
Lehet, hogy én vagyok az egyetlen,
És, hogy a jelenlétem kelletlen,

De itt állok és jönnek a szavak,
És itt is leszek, míg szólni szabad.
A tollam kifogy, a ruhám szakadt,
A magas porondról esem hanyatt.

Mert nincs ki engemet bátorítson.
A csendet, mint tükröt felborítom,
Hogy millió darabra essen szét.
Meghajlok, s megköszönöm az estét.

Rímekbe öntöm a képet,
hogy Kedves, Te is megértsed.

Mert nem elég jelek száza,
hogy figyelj egy villanásra.

Hiába mondom, mutatom.
Megyek úttalan utakon.

Mosolyodat sem érdemlem.
Elérlek még az életben?

Szembe jöttél a buszon,
Egy terhes nő képében.
Ha a kávét megiszom,
Megjelensz a csészében.

A hamutál aljáról,
vissza kacsintasz reám.
Ha magam vagyok, rámszólsz,
hogy ne legyek már trehány.

Álmaimban úgyszintén
Olykor vissza-vissza térsz.
Lámpán megtörő fényként,
a szobámban mindig élsz.