Gondolkodtató

Nevednek napjára
Kívánok sok szépet!
Váljon mind valóra,
Amit szíved kérhet!

Nekem nincsen ünnep,
Mégis van ajándék.
Veled minden üres
Egyszer csak megtelék.

Megtelék a világ
Örömmel és jóval.
Hajtsd le pillád, kívánj,
Megteszem mit óhajtsz.

Nem telik sok tőlem,
ígérem igyekszem!
Többek közt elsőnek,
Fogadd ezt a versem!

Talpam alá vettem az éjt.
Hazafelé tartok magam.
Számba szál koporsószeg ég.
Pontosan kettő óra van.

A közvilágítás csendes.
Az idő már kissé le hült.
Egy éjjeli idegen megy,
Jön, s valamiért meg örült.

Paketta füstrúd kezében,
S már tudom, miért jön felém.
Szó nélkül bólintok éppen,
És ezt tán nem érti szegény.

S veszem elő a zsebemből
Kova köves szerszámomat.
Most már ő is tudja egyből,
Szó nélkül, végre rá gyújthat.

Fáj a hátam.
Jajj, de éles!
Dicső váram
Ezer éves.

El járt idők
Úgy suhantak,
Hogy rajtam ők
Nyomot hagytak.

Pápaszemem,
Mint a távcső
Ismeretlen
Már a bölcső.


Ez vagyok én.
De nem bánom!
Csak vissz' jönnél
Ifjúságom!

A budai vár zegében-zugában
Szabad időcskémben meg vetem lábam
Fölébe mászok a városi létnek
Úgy teszek mint, hogy királyaink éltek

A Duna mind két partján szemem legel
A parlamentig kószálok fejben el
Messzi távolban keresem a házat
Hol édesanyám vacsorával várhat

Csodálattal bámulom a kék eget
A Gellérthegyi szobrot, hogy díszeleg!
Innen nem látható, de ott egy vén pad
Mi első csókomnak helyszínét adta

E pillanat képét szívembe zártam
Most is vattacukor illata árad
Málna-eper ízét érzem a számban
Közben csak állok egymagam a várban

Hát, eljött már az idő
Az önálló életre.
Régi énem, serdülő
Jobbat, mást se kérhetne.

Ám csak-csak szépen lassan
Nekem kellett rá jönni,
Az ember könnyen bajban,
Ha egyedül kell élni.

A bejárati ajtó
Mintha lágy' kacsingatna,
És mondja nékem morgón
Gyere vissza, gyere na'!

Majd megszakad a szívem,
S ébredék az álmomból.
Meg könnyebbülve nézem,
Messze ez még a mától...