Lanor blogja

Vérvörös selyem, éjfekete csipke

öleli testem szenvedéllyel körbe

ringat az álom, bódulat a vágy,

magányos vadász kutatja vadát.

Nyílik az ajak, keres a kéz,

bennem a vágy részeg reszketés.

Ölelésben izzó, talányos varázs,

csókját kutatja az égő parázs.

Puha a paplan, hideg a vigasz,

magányra gyógyír a ravasz tavasz,

s reményt keltve táncolva jár

vágyát lelkembe oltja a nyár.

 http://www.youtube.com/watch?v=y5fhLkL3ZqU

Összetört az álom végleg,

Írd fehér lapra, vagy tudod mit? 
Írd érző lélekbe, mind, mi jó. 
Mindazt mi éltet, mi remél, 
legyen szavad nincsben kenyér, 
könnyharmat, amely szomjat olt, 
lomb, mi naptűztől féltve óv, 
legyen igaz a hamis valóban, 
tedd jól, s légy merész, ha már 
ösztönből gúnyos most a szó, 
a szél szárnyán, kavics között, 
legyen szavad igazat mutató, 
szívbe rejtett, de tükröt adó 
gyémánt való. 

S hogy kit, mit hagy 
örökül utókorára? 
Tán lesz aki érti, s ha kell, 
szavait zászlójára tűzi, 
költői szótól lángolva égve, 
hamis prófétával 
bátran szembenézve, 
mert hittel remél, 
s múlt kövéből 
erős alapot összerakva, 
a jövőt nem fehér papíron, 
de rímekbe faragva adja.

József Attila: Ars Poertica

Költő vagyok - mit érdekelne
engem a költészet maga?
Nem volna szép, ha égre kelne
az éji folyó csillaga.

Az idő lassan elszivárog,
nem lógok a mesék tején,
hörpintek valódi világot,
habzó éggel a tetején.

Szép a forrás - fürödni abban!
A nyugalom, a remegés
egymást öleli s kél a habban
kecsesen okos csevegés.

Más költők - mi gondom ezekkel?
Mocskolván magukat szegyig,
koholt képekkel és szeszekkel
mímeljen mámort mindegyik.

Én túllépek e mai kocsmán,
az értelemig és tovább!
Szabad ésszel nem adom ocsmány
módon a szolga ostobát.

Ehess, ihass, ölelhess, alhass!
A mindenséggel mérd magad!
Sziszegve se szolgálok aljas,
nyomorító hatalmakat.

Nincs alku - én hadd legyek boldog!
Másként akárki meggyaláz
s megjelölnek pirosló foltok,
elissza nedveim a láz.

Én nem fogom be pörös számat.
A tudásnak teszek panaszt.
Rám tekint, pártfogón, e század:
rám gondol, szántván, a paraszt;

engem sejdít a munkás teste
két merev mozdulat között;
rám vár a mozi előtt este
suhanc, a rosszul öltözött.

S hol táborokba gyűlt bitangok
verseim rendjét üldözik,
fölindulnak testvéri tankok
szertedübögni rímeit.

Én mondom: Még nem nagy az ember.
De képzeli, hát szertelen.
Kisérje két szülője szemmel:
a szellem és a szerelem!

1937. február-március

Van aki sirat, van aki átkoz,
van aki más szemetén mond pátoszt,
Van aki írja, van aki nyeli,
Van aki talán önmagát sem érti.
 
Vannak kiknek szava éles tőrként sebez,
van akinek átka pátoszként delejez,
de akkor sem értem, nehéz ezt felfogni,
Miért kell akaratlan más szemetét túrni.