Újra elmentél..

Az állomáson még magadhoz öleltél, 
én álltam ott, mint kopár fa a téli éjben
kiáltottam volna, de már nem figyeltél
vonatod sikítva tűnt el a semmiségben. 

Fagyott csönd gubbaszt a kihalt peronon, 
mögöttem szétgurult éveket hord a szél, 
elmúlt pillanat reccsen a bokrokon
Nemrég ajkadon égtem, de újra elmentél. 

Lassan lépkedek hiányod súlyát cipelem,

vagy csak a kabát nehéz vállamon,

házamhoz érve kezed helyett

a jéghideg kilincset markolom.

Kályhám fáradt lángja miatt fázom tán, 
szelíden magamba görbülök, mint aki fél, 
még keresem ittléted morzsáit. 
Valamit még találok, de újra elmentél