Lelkem ékes cseppjei Laminaria913 blogja

Az alábbi iromány kissé megizzasztott,nem az lett belőle,amit én akartam. Szeretnélek titeket,akik olvassátok megkérni,hogy mondjatok róla kritikát. Hol rontottam el, mit lehetne rajta javítani. (Szeretnék fejlődni,és tanulni a hibáimból.) Minden hozzászólást tisztelettel köszönök.

Észak vad fia ( viking fiú a 2.világhaborúban)

Hogyha reggel szemem nyitom

Oh mit látok én...

Édes hazám földja csupa vér!

Anyák siratjak elveszett fiukat

Apák ásnak leánynak sírokat.

Szivemben gyúlj pusztító tűz

Kezem ragadj fegyvert.

S jöjjön a tűz....

Mely elemészti az ellet

Harcba hív megint.

Őseim szelleme adj nékem erőt

Legyőzni azt,ki népem ellen tör.

Néha a lábam oly nehéz

Amerre nézek, testvért látok

Elhullva a csatamezőn

A golyók csak szállnak

Emberélet mit sem ér!

Hallom süvít a golyó

Csontot ér...

Fajdalmam nagyobb mit elviselhetnék.

Mégis a szívemben valami ég.

Eszembe jut anyám,ki otthon imát mormol talán....

Húgom,ki szívében gyermek még...

Apám,ki a földben pihen még....

Fivérem,ki az ellen foglya rég.

Istenem adj erőt!

Megvédeni minden otthon levőt!

Ellenség vigyorogva néz

Célban a fejem van rég...

Karomban remegés,szivemben tűz

Soha többet nincs,ki engem legyőz!

Felállok újra, s indulok már

Győzelem,vagy a szép halál!

Magammal viszem,aki csak él!

Pusztuljon velem,ki földemet bitorolja

Törjön a csont, terüljön,mint hulla.

Fegyvertáram rég üres már

Vasdarab már a régi bálvány....

Ősi buzogánnyá változz hát fegyverem

S ontsd ki a sok agyvelőt

Ne maradjon gondolat a koponya mögött...

Velem együtt mind a halálba tér..

Egyet,kettőt,ötöt,százat....

Nem is számolom már a sok árnyat...

Magam mögött hagytam a harcmezőt

Mégis...az egy..ki szívembe lőtt....

Nincs többé fegyver...nincs harcmező

Varjak szállnak a fejem fölött

S jönnek,a szárnyas szép delnők!

Ragadnak a magasba,mert Istenem szólít:

Hős harcosnak égben a helye

Nem fog hiányt szenvedni,

Most már semmiben....

S a csatamező felett sír az északi szél

Sok vitéz harcos szépen pihen már

Vérszagot lehelve a világba szét.

Lehúnyta a hős harcos örökre szemét.

Anyaföld issza be piros vérét.

Évek teltek el azóta már

Fű is belepte a csatateret már

Azóta is ott pihennek csendben a hős fiúk

Fejük körül virágkoszorúk.

S ki arra jár,csak az szomorú.

De odafenn az égben vad tivornya dúl

Éneklik a régi dalt

Hős fiúk boldogok,az egeken túl

Örökké élnek a felhőkön túl.

Jönne már a hajnal

Oh,hogy várom már

Nem tudok betelni véled

Nem kell már semmi más

Elengedni nem fogom e látomást

Mellettem a rég kihűlt tűz hamva hever

Bele túrok két kézzel

Érzem még a meleg lehelletét

Várom hátha éled

S melegít még. 

Szél kavarta porfelhő

Elragad s a magasba szalad

Szívem kihűlve a földön ragad

Mennyi kín és mennyi bánat

Cserzette kérgesre arcomat.

Mennyit áldozat......

Mégis hogyha látom

Fénylő arcom, már velem marad

Szívem hever a porban rég

Kihűlt hamvad mellettem 

Fújja el az északi Szél.

Veled indulok újra útra

Száz szerelmes éjszaka vár

Nem választ el többé semmi

Nincs keserves kínhalál.

Kezedbe csúsztatom kis kezem

Szíved melege újra átjár

Szemed kékjében magam látom.

Nem vár már rám rút halál.

Véled lehetek minden nap,

Minden éjjel értünk születik.

Együtt járjuk a sötét erdőt

Moha szőnyeg nékünk az ágy

Fedelet borít ránk az ég

Nap könnyezve minket néz.

A világ is értünk él.

Öledbe hajtom szöszke fejem

Szemedben szerelem csillog rég

Csókod méz s ambrózia

Enyém vagy örökké,

Édes Északi Szél.

Óh,hát ismét itt vagyok!

Költőt játszom mint a nagyok!

Versnek csúfolt rímpárokat fűzök sorba.

Legyen aki megért,s kinek van még hozzá Gyomra.

Bevenni a sok szívfájdalomtól csöpögő Csalódást

Magányos lelekeknek gyújtani éjjeli Fényforrást.

Adni magam,mert máshogy nem tehetem

Egy  hazug szó sem hagyhatja el lelkem.

Akartam egy jó verset!

Óoooó! Hogy akartam!

Bele vásott fogam

S maradtam...fogatlan...

Itt ült az ötlet koponyám sarkában

S mégsem jutottam véle sehova

Fetrengtem csak sárban.

Hát elhagyom,mint a sebzett szerelmes

Nagy művemet fiókba zárom,

Hátha többet meg sem találom.

S maradoka kaptafánál

Mint a jó cipész

Fogom a dorombom

S tovább zenélek én...

Megfagyott a szó tollam végén

Nem ir már sorokat az öreg gépén

Belém szorult a sok mondandó

S mire jutok vele

Papírra vetni nem tudom

Elveszett a fele.

Nagy művem megakadt,

Beletört a bicskám

Hever csak a porban

Befejezve sincs már

Ilyen nem volt még...mostmár sajnos vagyon'

Szavak hevernek a porban...parlagon

Jégcsapok csüngenek a cikazó gondolat helyén

S lehetek,amilyen csak bírok, magamba fordult szerény

Imáim mormolhatom napestig is tán

Mégsem jön az ihlet viharos délután.

Talán,ha hangszerem számhoz emelem

Benne most a megnyugvást meglelem

Keresem a szót,keresem a hangot

Elveszet,...nem járom már a gangot.........