הושענא

Hozsánna, Hossenfelder!

Imádott Igazság Anyja,

Ki szemünket felfeszíted,

s fénycsóvát zúdítasz arra,

mit e bús nyáj elveszített.

Aki a meztelen királyt

harsányan körbekacagja.

Ki matrózként is az irányt

vitatva, földet akarja.

Akár ha bűzlik a sátor,

a törzsfő arcába tolja:

Ez a virtus nemcsak bátor,

de Őrzőnk harcát dalolja.

Eltérít az esztétika?

Megrémít, ha ez még vita?

Felkészít ma szentté, s minap

bevégzi vagy ezt érzi csak?

Széptől megzavart matador

uralta alapelmélet

sínektől távol zakatol,

a mezőt szántva megtévedt.

Hiába jő Jusztícia,

kognitív torzultak hada

újra, s újra, jusztis kiad,

akkor is, ha kissé dada.

Elérve a szakadékot,

de híd se közel, se messze...

Az ugrás ma a hatékony,

elég tetem, mi temesse.

Mi lesz: Feladjuk-e végleg?

Ki veszt? Eladjuk, de tényleg?

Ilyen kell: kamu, de képlet,

s igen, lehagyjuk, mert szép lett?

Elhagyjuk a követelményt,

mert nincs rá igény, lazítunk

a béklyón: nincs kötelezvény.

Egy a lényeg, hogy hasítsunk!

Nos, verseny ez a javából.

A Tisztesség már elbukott,

átgázolt rajta karámból

kitört csorda, s lám ez jutott...

...

Szent Sabine, kétely gyötör!

Nyugtass meg, nem vonz mártírság,

mégcsak nem is az a gyönyör,

ami ha tüzel -  bornírtság.

Kérlek adj jelet, na mi ért?

Csendesen megfeszíttettél,

zúdult a pályázati lé

vagy esetleg szülni mentél...?