Kultúrpercek

Történelem
HarmatiGyongyi•  2021. április 15. 19:07

Titanic-katasztrófa, 1912. ápr.15.-én....

Az RMS Titanic óceánjáró luxushajó 1912. április 15.-én süllyedt el az első útján.....

„Be kell ültetni őket a csónakokba! Mindet be kell ültetni a csónakokba!”

Ahogy a már elcsépelt mondás tartja, „egy süllyedő hajón nincs ateista”.

A Titanic katasztrófa egyik túlélője Archibald Gracie IV., egy jómódú, alabamai születésű skót-amerikai volt – egyúttal ő a harmadik utólagos áldozat, nyolc hónappal későbbi halálát ugyanis a katasztrófa átélése következtében létrejött komplikációk okozták.

Sokat lehetne írni róla, magáról is – akár csak arról a momentumról, hogy milyen lehetett úgy élni át ezt a hajókatasztrófát, hogy mikor legutóbb kilenc évvel korábban a családjával együtt Európában jártak, Párizsban egy tragikus liftbalesetben meghalt a nagyobbik, 12 éves lánya, és azóta először ekkor vágott neki ismét az európai útnak, onnan tartott haza –, vagy magának a katasztrófának a tanulságokban gazdag lefolyásáról, melynek ő volt az egyik legrészletesebb leírást nyújtó túlélője.

Jónéhány életrajzi adat a rendelkezésünkre áll Gracie-ről, mégis azt mondom, nem tudom, milyen ember volt Archibald Gracie egyébként, „békeidőben”, vagy a többiek, akikről ír. Ugyanakkor mégsem tudja az ember kiverni a fejéből:

- Milyen ember lehetett az, aki, mihelyt felismeri, hogy az óceán közepén süllyedni kezd a hajójuk, minden erőfeszítése (barátjával együtt) arra összpontosul, hogy kivétel nélkül minden embert, akit a hajón találtak – kezdve a nőkkel és a gyerekekkel –, beültessenek a mentőcsónakokba. És nem, nem ültek be utánuk az utolsóba, hanem elmentek plédekért és takarókért, melyek később életmentőnek bizonyultak;

- Milyen ember lehetett az, aki miközben segít a másodtisztnek az összecsukható csónakok kiszabadításában, eszébe sem jut bármelyikbe beülni, hanem küzd a következő csónakkal tovább, amíg le nem sodorja az ár, és fel nem kapaszkodik az egyik felborult csónak tetejére;

- Milyen emberek lehettek azok, akik feljőve az alsó fedélzetekből, és szembesülve azzal, hogy már csak az a négy összecsukható mentőcsónak van magasan rögzítve – ha egyáltalán le tudják szerelni (nem tudták) –, mind ott álltak, férfiak, nők is, fiatalok és idősek is, és senki egyetlen kétségbeesett hangot, sikolyt, jajszót nem adott ki, kétségtelenül szembesülve a biztos véggel;

- Milyen ember lehetett az a nyolc zenész, akik lényegében az utolsó pillanatig játszották a hatalmas tömegnek a „Hadd menjek, Istenem, mindig feléd” kezdetű éneket, önként lemondva a menekülés lehetőségéről is;

- Milyen emberek lehetek azok az úszók, akik megpróbálták megközelíteni a dugig megtömött mentőcsónakokat, majd mikor azok – a saját védelmükben – távolabb eveztek, egyetlen rossz szót, átkot nem mondtak rájuk, egyetlen esetben sem;

- Milyen ember lehetett az a vízben úszó férfi, aki, mikor látta, hogy az egyetlen elérhető (szintén teli) csónak távolodni kezd tőle, lassított tempóján, és erős hangján utánuk kiáltott: „Jól van, fiúk, sok szerencsét, Isten áldjon benneteket!”

- Milyen lehetett Archibald Gracie, aki amikor nyolc hónappal a tragédia után halálos ágyán feküdt, ezek voltak az utolsó mondatai: „Be kell ültetni őket a csónakokba! Mindet be kell ültetni a csónakokba!”

Ahogy mondás tartja, „egy süllyedő hajón nincs ateista”.

…De miért,
miért, miért, miért kell hozzá egy süllyedő hajó?

Szerző: Bóka Vera





Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom