Az ÉLET JÁTÉKÁ-ról a koronavírus járvány idején...

 Az idei, kettőezer-huszadik év tavaszán az egész világ a koronavírus okozta járvány terjedése miatt egy gigantikus karanténná változott. Számos óvintézkedés mellett kijárási korlátozásokat vezettek be mindenfelé. A diákok otthon tanulnak, a felnőttek akiknek munkájuk lehetővé teszi home-office módra állították át életüket. Az idősebb korosztály pihenésre és csendesebb életmódra váltott át. Az emberek megpróbálják a kialakult szükségszerű helyzetet javukra fordítani, igyekeznek többet törődni a családtagjaikkal, illetve bepótolni az elmaradt (házi)feladataikat. A kényszerű bezártság alkalmat teremt(het) egy kis szembesülésre magunkkal, és számos lehetőséget nyújt(hat) a mindennapi hajszában kiüresedő félben lévő lelkünk tartalékainak feltöltésére is. A világ most olyan globális problémával kényszerül szembenézni amilyennel még soha sem kellett találkoznia. Természetes, hogy az emberek tele vannak félelmekkel, kétségekkel, a bizonytalanság rányomja bélyegét mindenre. Mit is tehet ilyenkor egy kis ember egyedül? Talán azt, hogy továbbadja ami jó, még ha csak egy apróság is. 

      "Az embereknek bátorításra van szükségük. Az megduplázza természetes ellenálló képességüket...
                  Ahelyett, hogy örökké szemükre vetnénk hibáikat, dicsérjük erényeiket." (1)  

És ekkor mintegy válaszul gondolataimra, a könyvespolcomon megakadt a tekintetem egy vékonyka kis könyvön, melynek címe: AZ ÉLET JÁTÉKA. Ó, de régen olvastam már ezt a bájos kis gyermekregényt. Felébredt bennem a vágy, hogy felelevenítsem, újra átéljem, a főhős kisleány: POLLYANNA történetét és az általa játszott ÖRÖMJÁTÉKOT is. 

Élénken emlékszem rá amikor egy antikváriumban sikerült megvásárolnom ezt a kis remekművet, amire már régóta "vadásztam". Hazaérve egyből neki álltam olvasni, a történet annyira magával ragadott, hogy szinte odabilincselt a fotelhez. Addig nem tudtam felállni, amíg végigolvastam, végig követtem Pollyannát, ahogyan a kisváros maguknak élő, megfáradt lakóit felvidítja és megtanítja különös játékára. Érdekes egybeesés, hogy a könyv szerzője Eleanor H. Porter (1868-1920) amerikai írónő halálának 100. évfordulója is, egyben ez az év, a 2020-ik. Az írónő sírján megérdemelten ez a felírat látható: "Ki írásaival napsütést hozott milliók életébe". 

Eleanor megható vallomását így olvashatjuk az ártatlan gyermeki lélekről:
"Milyen is egy gyermek? Olyan, mint aki egyenest az égből jött. Héber szójáték szerint: az eget szopja. Isten képe még torzítatlan benne. A világi okosság, a felnőttek mesterkedései még át nem formálták. Nem tud még semmiről, és semmije sincsen. Hamvas, eredeti és közvetlen. Védettségben él, és mindenestül átadja magát azoknak, akik szeretik. Ámulva néz szét maga körül. Ami rossz hamar elfelejti, s mindjárt fölfedez mindenben valamit, aminek örülhet. Örökké játszik, nem fárad bele napestig." (2)

Az emberiség egyre nehezebb kihívások elé néz, amelyek nagy részben a természet és az állatvilág felelőtlen kizsákmányolása miatt sújtanak bennünket, ezért különösen aktuális a könyv mondanivalója. Adott egy nehéz sorsú, 11 éves, korán árvaságra jutott szeplős leányka, akit szigorú, ám jómódú nagynénje csupán kötelességtudatból kastélyába fogad. Egyből száműzi egy kopár, rideg padlásszobába, hogy ne lábatlankodjon körülötte, ne zavarja a sértődöttségből magára kényszerített boldogtalanságában. Ám az örökmozgó, csacsogó, két lábon járó "szeretetcsomag" Pollyanna olyan ritka képességekkel rendelkezik, mellyel minden próbát, nehézséget jóra tud fordítani, meghalt lelkész édesapjától tanult élet-játék segítségével. Szeretetteljes, őszinte érdeklődéssel fordul a kisváros magányos, szomorú, testi-lelki betegségekkel küszködő lakóihoz. Addig nem nyugszik, amíg mosolyt nem csal az arcukra és ki nem mozdítja őket megszokott ám nyomasztó terhekkel teli komfortzónájukból és meg nem tanítja nekik a játékot.

Egy jellemző mozzanatot szeretnék Pollyanna könyvbéli életéből kiragadni, ahogyan pártfogásába vesz egy árva fiút és megpróbál számára befogadó családot találni. Természetesen először nagynénjénél próbálkozik, de elutasító választ kap. A fiú csalódottságát és kedvezőtlen megnyilvánulását Polly nénivel kapcsolatban ezekkel a szavakkal hárítja: száraz dió, meg kell találni a módját, hogy feltörjön a kemény héj és meglátjuk hogy belül milyen édes. Ezzel a mindenhez és mindenkihez hatalmas empátiával viseltető hozzáállással kapcsolatban fülünkbe csenghetnek Jézus Krisztus szavai: "...ha olyanok nem lesztek mint a kis gyermekek, semmiképen nem mentek be a mennyeknek országába. (Máté 18: 3)   

A kisleány apja misszionárius volt, Aki felfedezte a Szentírásban, hogy az öröm, az örvendj és az örvendezzünk szavak valamint a boldog-mondások teljesen átszövik a Biblia lapjait, több száz alkalommal olvashatjuk őket. Ha örömre és boldogságra lettünk teremtve akkor ez vajon miként is valósítható meg ebben a zűrzavaros világban? Erre ad nekünk választ ez a kis történet. Ha irodalomtanár lennék feltenném a kötelező olvasmányok listájára, de mindenképpen ajánlanám nemcsak a diákjaimnak, hanem minden felnőttnek is kortól függetlenül egyaránt. Nagy előnye, hogy nem kerül semmibe és bárhol, bármikor játszható! Sőt minél rosszabb körülmények között vagyunk annál inkább segít(het)! Az első játékot ihlető ún. örvendezőversek közül néhányat most itt is elolvashatunk, de bátorítok mindenkit arra, hogy keresse meg a saját örvendező versét, amivel a leginkább tud azonosulni és segítségül hívhatja az élet terheinek hordozásához.

- "Jó reggel elégíts meg minket a te kegyelmeddel, hogy örvendezzünk és vigadjunk minden mi időnkben." (Zsoltár 90: 14)
- "Örüljetek az Úrban mindenkor; ismét mondom, örüljetek!" (Filippi 4:4)  
- "Boldogok a békességre igyekezők: mert ők az Isten fiainak mondatnak." (Máté 5: 9)  
- "Így térnek meg az Úrnak megváltottai, és ujjongás között Sionba jőnek, és örökös öröm fejükön; vigasságot és örömöt találnak, eltűnik a fájdalom és sóhaj!" (Ésaiás 51:11)  

Az élet játékát először Pollyanna édesapja egy olyan esemény kapcsán alkalmazta, ami a kislány számára keserves csalódással járt. A család szerény körülmények között élt, Pollyanna nagyon szerette volna, hogy végre neki is legyen egy saját babája. Buzgón imádkozott is érte. A távoli missziós területre, ahol éltek, megérkezett a várva-várt adományokkal teli hordó, melyben a hőn áhított baba helyett egy közönséges mankót találtak. És akkor az édesapa váratlanul ezt kérdezte:
- Miért nem örülsz ennek kislányom?
- Minek örüljek Apa egy mankónak? - kérdezte sírásra görbült szájjal.
- Annak örülj kislányom, hogy nem kell használnod, nincs rá szükséged. Épp a lábad, tudsz járni és még ugrándozni is.

Az édesapa nem sokkal ezután meghalt, de úgy gondolom ennél értékesebb örökséget nem is hagyhatott volna lányára. Többet ért ez minden drága ajándéknál. A kislány nem is sejtette, hogy milyen nagy
szükség lesz majd erre a ritka kincsre, hogy mindenben a jót az örülni valót keresi, abban a kisvárosban ahová kerülni fog. Mennyi ember életét ragyogja körül napsugárként.

        "Tudat alatt mindnyájunkban ott él még a hajdani gyermek, hacsak a nevelés,
                       a világ elszürkítő hatása máris ki nem ölte belőlünk." (3)   
                                 
Örömre születtünk a világra, ez a regény egyszerű, de mégis talán a legfontosabb mondanivalója. Életre szóló, meghatározó útravaló illetve lelki táplálék, melyről József Attila: Levegőt! című versének zárósorai jutottak eszembe. 

                             "...jó szóval oktasd, játszani is enged..."

Ne féljünk, ne engedjük, hogy a körülöttünk zajló kedvezőtlen események hatásukkal negatívan befolyásolják, megfojtsák testi-lelki immunrendszerünk természetes védekezési mechanizmusait. Legyünk mindannyian Pollyannák, ott ahol éppen vagyunk. Ilyenekre vár a világ, tanítsuk meg magunknak is és másoknak is az öröm és az élet játékát!

(1) Eleanor H. Porter idézete
(2) Eleanor H. Porter idézete
(3) Eleanor H. Porter idézete