Lumpen Land, avagy a Komlóról szóló verseim

Seeman•  2013. május 7. 22:43


 Íródtak :2012.02.10 - 2012.03.19

Nos, számomra Komló egy nagy tanulság volt az élettől. Az a fajta lelki nyomor ami ott van, azt nem kívánom senkinek. Amit én ott megéltem, azt megéltem. Már semmi már nem fűz oda. Számomra Komló egy nyomor tanya lesz örökre. Én ezt láttam ott, nem hiába. Biztos vannak ott más emberek is, akik jobbak a leírtakkal szemben. Nem skatulyáznám be a helyet, nem érdemli meg. 2009 Szeptemberétől egészen 2012 Május vége előttig oda jártam iskolába. Szakiskolába. Én tisztába vagyok azzal, hogy ki vagyok. Tisztábban látom azt aki vagyok, ez a helyes megfogalmazás. Akkor nem voltam több egy kis lump gyerkőcként, aki éppen lejtő pályán volt. Örültem hogy onnan elkerültem, de hogy miként és hogy azt nem írogatom csak úgy ide. A csürhe, a nyomor, a por léte fellegvára. Tudás? Volt ott valami féle, de az tuti hogy nem találtam meg. Életképes és tenyésztésre alkalmas és nem alkalmas emberekkel találkoztam inkább. De nem mélyülnék el abban, hogy mi is volt ott. A miért kérdésre a válaszom:
- Mert én csak a magam véleményét tudom elmondani, hogy mi is lehetett ott.
- Már nem foglalkozom vele, mert nem érdemes.
- Tisztába vagyok az egykori önmagammal, és tiszta lappal tovább tudok menni.

Az, hogy pár ember azóta is másképp gondolja, legyen az ő bajuk. Én a magam dolgával leszek addig is elfoglalva, míg ők azzal, hogy én ki voltam.

A további szép estét és jó olvasást kívánok!


Lumpen gruppe, bitte!

Ó! Kedves díszes
Társaság,
Üzembeli rohadt
Avarság!

Lumpenségnek hívői,
Por városnak nagy menői!
Eme iskolába szépen
Jövő "felmenői,,!

Nem vagyok híve
A kocsmának,
S még a barbárságnak:
Sőt! A nyomorúságnak se!

Elnézést kifinomultságomért,
Oly barbár szavak
Nélkülözéséért,
Dohány füst mentes szagomért.

Kultúr vagyok elvekkel,
Nem vagyok tele csatlós ebekkel.
Bocsánat, THC mentesen lépek csak ide,
Józanul hoz ide sors keze.

Lumpen Gruppe, bitte,
Alle mann achtung:
NEM ÉRDEKELTEK!

(2012.02.10 07:59)

Társtalanság következik! (II.) (+16)

Mindenhol csürhe
Meg a nyomor vége
Nincsen az üzemben
Békés különlétben.
Ahoj - ne hajolj!

Lefütyült állapotok
Monoton arcok
Lump közösség
- Verekedéskor nagy a közönség. -
Menet- lement.

Békével megyek
Nyomor utakon
A reggeli sötét
Unott folyosókon.
Trap - trap

Elégtelen a magatartás
Itt nincsen szabály betartás
Jó lesz a munkás
Bunkókkal teli a padlás.
Tabló - tapló.

Csak unva megyek
Tiszta nézettel
Nagyok a helyek
Keserű mézzel.
Hajnal - talpal.

Csak vagyok egyedül
S nem hegedül
Magam társaságért
A tisztelt nyomorért. 
- Gyülekezett - feledkezett -
Társtalanságra tervezett.


2012.02.22 

Ahoj direkt úgy lett írva.

Wéger úr

Wéger: Kedves Jozef hadúr,
Maga költői trubadúr!
Maga a dohányzásról leszokott
És a dohány boltból lekopott?

Jozef: Ó kedves Wéger
Kinek kedvence a Jäger*!
Nem kell nekem nikotin,
Mert olyan, mint Housenak** a Vicodin***!

W.: Ó, ugyan uram! Most még nem dohányzik,
De majd bíz esetleg ön majd a dohányboltba sétafikázik!

J.: Nem, nem ugyan! Nem vagyok én nyomoronc!
A társadalmi alja kolonc!

W.: Én is leszoktam, 4 teljes hónapig nem dohányoztam.
De jött hű kedvesem, oly füstölgősen,
S bíz, megkívántam  azt a dohányt!

J.: Maga gyenge Wéger, igya csak a Jägert!

W.: Na te betyár! Te szűz anyájú!
Megkapod mindjárt a magadét,
A kórházban fizetheted majd a lét!

J.: No látja, megmondtam,
Úgy látom, érzékenységébe tapostam!
Maga lumpen, még mindig
Le issza magát állandóan a sárga földig!

W.: Szeretem az alkoholt, a dohányt,
De maga ebből miért csinál ily nagy botrányt?!
Maga van itt Lumpen Landban,
Maga jött ide az elbukásával!
Ha nem tetszik, menjen innen,
Ha marad, nem magáé itt minden!

2012.03.01 08:21

Jäger*: Gyógynövényekből készült szeszes ital, a Jägermeister rövidítve.
House**: Doktor House, és ő használja a Vicodint***: Fájdalom csillapító.

Akinek kell (+18)

Hagyd meg, fekália kupacod:
Harcoljatok, viríts nyomorod,
Tudjuk, a cuccot jól nyomod.

Nem érdekel a fekália:
Kend magadra,
S kend arra is, aki hagyja.

Lumpen Landban a 8 éves is cigizik,
A 12 éves is csapatban vigéckedik.
A bánatom az, ki ezekkel foglalkozik!

2012. március 17


Felelés

Hétfő, hétfő,
Az osztály létszáma 36 fő.

Első óra kémia,
Nem számítottuk, de jött a tragédia.

Tanultam én a találatra,
De felelés nem volt számomra.

Hullottak az emberek,
Egyesek ezre, ó minő kegyetlenségek!

Csak az a sok karó,
Porba hullt a sok rossz tanuló!

Még most is felel egy utolsó,
Egy igyekvő nebuló.

Nem vetek meg én itt senkit,
De ez azért kemény a mindenit!

Tanulni no nem azért,
Hogy feleléskor ne légy felelős
Önmagad elbukásáért.
M A G A D É R T ...

2012.03.19 08:14

 


 

 

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!