Krubacsov maradványok

Vers
Seeman•  2012. október 7. 20:21

Szembe-sülés I.

Ó, minő drágaság
S ó micsoda árvaság!
Magam egyedül maradt
Te magad csak haladt!
Szépül - végül.

Dalol hajol
Szépség dacol,
Izzad magam
Betegségbe tapostam.
Kétségbeesés - szerencsés.

Rigonyál szaladgál
Magam dagonyál.
Virítasz boldogan
Mész megboldogultan.
Egy esélyed - volt esélyed.

Te jól jártál
A boldogsággal találkoztál,
Magam most dagonyál
Egybe folyik takony-nyál.
Temess - ne keress.

Látvány párkány
Elkapott a járvány,
De még bejövök
Pár betűt lelövök.
Harapok - gyalogolok.

Nem nézel
Átnézel,
Így jártam
Porul a porság porában.
Eltekint - legyint.

2012. Március 28
10:03

Seeman•  2012. október 7. 20:18

Csingiling

 

Omladozó bányák 
Tág torkánál
Jó imák maradnak
 Az uramnál.
 Hitetlen-hitetlen. 


Kopasz fák árnyékában

Avaron ropogó
Idő suhanó
Utolsó maradékában.
Letelt-betelt.

Vége van a hitemnek

Nincs már szó
Mert jön hamarosan a hó
S nem adnak hitelt hitemnek.
Vége-béke.

Rigódalban fürdök

Hidegeket jól elküldök
S majdan hallották
Hisz hitványságnak szabták.
Tadam-tadam.

Nem lesz már

Rigófüttyben romantikázás,
Hisz itt a vége, és hideg van immár,
Avagy repedezett a porcelán románcozás.
Hahota-dakota.

2011. november 16. 11:39

 

 

Seeman•  2012. szeptember 13. 17:11

Krubacsov maradványok 1. Versek

Címtelen 1#

A járatok beomlottak
A földek kiszáradtak.
Nincsen érc s ennivaló
Személyem már nem ide való.

A járatok kútjai apadnak,
Birkák könnyre fakadnak.
Kiszáradt földön zöldellő csíra,
Éj felhő üres kamrája:

Az estének már nincsen álma.

2012.05.03
13:0?

Álom kép sorozat maradék

A kép, amely még be nem lép.

Egy televízió, egy fotel,
Két ember fekszik rajta el.

Nevetnek, boldogok,
Egy férfi és nő, arcuk nincs,
Ajkuk látszik, csókok.

A televízió fényében
A szerelem rózsaszín fellegében
Régi álom kép most még várat,
Egyenlőre tart az üres járat.

2012 Április 17


Az igás

A kormány nem segít, nem ad pluszt,
Eltelik egy idő, te is beadod a slusszt.
Rabja vagy a disznónak, a banknak,
Rabja vagy, keveset adó munkádnak.

Igás ökörként kimerülten csak aprót kapsz,

A számlák befizetésével sem haladsz,
Kevés a pihenésed és kenyered,
Gennyes sebes a tenyered.

Hajnalban kelsz és már dolgozol,

Teljes erőddel az aprópénzért imádkozol .
Majd haza érsz, beestél,
Ma is tudod, hogy csak apró pénzt kerestél.

A legfélelmetesebb kérdés:

Holnap is lesz szenvedés?
De a kérdést nem teszed fel,
Mert a békát nem rejted el:
Nincs szabadnap,
Csak is mindennap:
MUNKA.

2012.03.14 06:57 

Slusszt: direkt így lett írva.

A halott beszél (+18)

Az élettelen feláll,

Beszélni kezd,
Gondolat - valóság szembe száll,
Mondatát talán-vedd.

Beszédekor a nyüvek a földre esnek,
Szemei pislognak, még mindig esznek.
A húsból lesznek,
A semmibe vesznek.

2012.03.08

Zászlós tornyok...

Megy a lovag,

Nehezen ballag,
Föld úton trappog,
Semmin se háborog.

Útnak két oldalán tornyok,
Azok a zászlós tornyok
Hű leányokkal,
Kik-ki már lovaggal.

Menni akarnak a magaslatból
El a szürke toronyból.
Valami házba
( Csak ne az árvaházba...)

Mindegyik torony lehet foglalt
S lehet szabad,
Csak a ballagó lovagot
Ne bántsad....

2012.02.28 08:33


A vadász: aki nem madár-ász (emlék vers)

Jött a vadász,

Dupla csővel
A gyilkos ász,
Bátor hitével,
Nulla, tévhittel.

Majd a vadat meglátta
S magát a bokrokon átvágta,
Utána lőni akart,
De sajnos elkapart:
A vad elszökött.

Majd hol-hol
Felbukkant
Megcsillant:
Hiteket keltve
A vadász tüdőt túlterhelve.

Utána a vad
Egyedül legelt,
- A vadász felfigyelt. -
Duplán sörét
Akarja már a bőrét!

De nem , nem tette
Meg hű fogadalmát
- Nem kérte a mérgezett almát. -
A puskáját vállra vette,
A gondolatot is elfelejtette
- Még az emlékeibe sem jegyezte. -

2012.02.15 09:24


Megszakadt hidakon túl...

Elhagyott romok
Előtt hidat nyomott
Idők fátylán
Maradt homok
Ahol van a romlott
S annak hátán.

Megszakadt hidakon
Volt foltokon
Át való kínlódás,
Volt ásás, ásás.
Többé utunk
Az amin futunk
S meg-meg állunk
Majd szavakat dobálunk.

Megszakadt részünk
Többé nem a mi vészünk
Hisz már megtanultuk
Sőt meg is utáltuk
De még megjegyeztük
S utána el is feledtük.

Hogy nem mi vagyunk
Az ily sorsúak,
Hogy nem mi vagyunk
A sanyarúak.
Hordót nem cipelünk
Tele teherrel,
Nem tárgyalunk
Verebekkel,
Sötét legényekkel.

Mert mi túl vagyunk,
Túl vagyunk,
A megszakadt hidakon...

Letagadott korlátok

Megyek úton
Átlépett határokon
S nem sajnálom
De a rövidebb utamat
Csak azért is használtam.

Hazudtam önmagamnak
Tagadásokat adtam
E góm hatalmának
- Egyszóval átvágtam önmagam -
De már meg van ön hatalmam.

Tudom mit akarok
Tudom hol kaparok
Hol alagutat robbantok
Vagy esetleg elhagyott városba
Szelíden sunnyogva berontok.

Szelíd vagyok nagy akarattal
Szakítunk a múltbéli agarakkal.
Elengedünk láncokat
Felvesszük az ön arcokat
- De dobjuk, a kardokat, pajzsokat. -

Életet szakítok,
Életet hozok:
Terheket hordok,
De láncokat dobok.
Már tudom, mit csinálok.

Mert a függetlenségi nyilatkozatom
Kész és (talán kissé) merész.
De a civilizációt meg nyugtatom,
Hogy nem leszek gyilkos sebész,
Vagy egy elbukott téveszmés.

Önmagam virágát hozom,
Kissé naivan gondolkodom.
Korlátokat elismertük,
Az utunkat felismertük.
Jön, az ön ismeret,
A tanult humán etológia,
A biológia,
(Talán esetleg az állati etológia).
Megdobott kövek a korláton túl,
A nyomor, azokon ott dúl, ott fúl.
Viszont nem látásra, rút világ,
Nyíljon hát ki, az új virág...

Kergetem

Kergetem régi önarcképem
Kopott száraz tenyerem
Munkát ordít
A jövő elfordít
A fájdalom lapít
A halott Róka pedig vonyít.

Megyek a hegyre
Minden kés ott élezve
Belsőségek kivérezve
Lélek az erősségben
A psziché pedig a belsőségben
Vezeti vissza azt a múlt-én darabot
Ki az ördög vért issza,
S onnantól kezdve nincs vissza.

A napokat csak élem
Hangos az utcai léptem
Arcom oly mindent eláruló
Magam jelenléte az áruló.
Majd majdan hallják
De lesznek kik tapasztalják
Kevés lesz az írás,
Mert sok bennem a sírás.

Küzdelem a szívben
Kopott falak sarka tövében,
A nap is tudatlan
Még a lakott ház is hontalan.
Arcom pedig cica szőrös
Szívem pedig rücsökös.
Nagyon sok az üstökös,
De nem érdekel.
Mert nem én leszek aki térdepel,
Nem én leszek a lemaradott
A megharapott
A megtámadott
A meggyalázott hullájú
Idegileg megviselt mintájú,
Holt.

Új évre gondolok

Idő harccal

Teher vállal,
Cica szőrös arccal
Kérdésünk az üstünk,
Mezítelen belsővel
Robog agyunk keresővel:
Új év, mit hozol?

Nyilvánvalóan lehetőségeket,
Nem várok én fenségeket:
Mert minden ember maga csinálja dolgát,
Mindenki tudja mikor szakad a gát.
Mindenki valamit alakít, de a szerep más.
( Talán az lesz, vagy csak tesz-vesz).


Bárányok vonulása

Azon boldog illúziómat nézem
Amikor a felhők az éjszakában
Holdnak csodás tündöklő ragyogásában
Vonultak s vonultak, csodásan tetéztem.

Immáron mikor e időpont
Nem besorolható volt már
Hiszen elmúlt e boldogító dátum,
Mert már túlontúl volt akkor a holt pont.

Vonultak, mily békésen,
Bárány felhők éjszaka,
Mily elégségesen,
Mily figyelmesen.

Elintézték a dolgukat
Elintézték feladatukat,
Nem búcsúztak
Meg sem fordultak:
Csak el a messziségbe,
Vonultak.


Leszakadt ( Öt soros, 2011.12.07 10:23)

Futkos a leszakadt hídon a nyirkos szél,
Gondolatok ezre beszél,
Eltörött a balta nyél.
Zavarodott avarban,
Itt vagyok a mában.

Tiszta képek

Kitisztult egeknek

Elvakult képleteknek
Szomorú képe
A jövő szépe
Elveszik,
Elbújta-tik,
Majd jönne-menne
De csak a rossz
Mezőkre lépne.

Hiába láthatod
Füves területek
Szépségének szépségét,
Mert füstbe mentek a tervek
S falakat kijjebb hiába tolhatod
Hisz benned látják a múltnak veszettségét.

Hiába világítana előtted lámpa
S lenne utad előtt egy felhajtó rámpa
Ha te már nem akarod
És bármennyire harapod:
Utad kutat az ördög mulat,
De csak a dolgos idő nyugtat.


Ködös utca

Rideg hideg
Oly nyirkos
Oly bolondos.

Köddel fűszerezve
Minden meleget
Magába szerezve.

Megy benne ember
De nem látja,
Inkább áthatja.

Utat látunk
Előre nem látjuk
Nincs lyuk melyen
Át lesünk,
Avagy egy kavicsba
Azért talán elesünk!

Szántott föld

Szántott földek
Elpusztított ebek
Földek szélén merednek
S néz gonoszan az eretnek
"Meg van szántva a feld,
De mit akar maga vetni
Ó kend?!"

Hát még magam sem tudom
Pedig tudom holnapom
Magamat vallom
Mástól a magot e feldhez
Nem lopom,
De csend honol:
" megszántva, de üresen,
Mi lesz, most döntsünk ügyesen!"

Hisz eddig maggal éltem
Semmitől sem féltem
Görcsösen eddig nem léptem
De most a kérdés az kérdés
S nincs elkeseredés.

Mindig virágot termesztettem
S tudtam, hogy kinek nevelem
Eme virágokat és tudtam
Hogy kinek adom,
De itt magam fel nem adom,
Valamihez most hirtelen kéne
Kapnom.

De nem, ez most így nem megy,
Nem, nincs előttem utat álló hegy
Vagy valami ellenség,
Esetleg gonosz felség,
Csak a semmiség, üresség,
Amolyan "nem tudom mi van"
Pedig mindent tudok hogy mi hol van.

Ereszd le a horgonyt!

Ereszd le,

Különben úgy
Ne menj le:
Mélybe mész
Hisz mindenki
Merész.

Csak utána levegőért
Kapkodva,
Gondolataid sokaságán
Taposva
Jössz fel,
 Utána mész el.

Igen olvasó,
Könyv borító koptató:
Az elmerülésről
Beszéltem,
Hisz a mélyben
Lépdeltem.

Most jöttem fel,
Furcsa volt
De ez jó pont,
Hisz itt vagyok.
A valóságba jöttem
S máshová magamba
Ki nem kötöttem.

Mi előtt merülök,
A horgonyt is viszem,
Hogy utána gyors felvigyem!

Tégla, veréb vagy rigók, esetleg áruló?

Tégla:
Ki egy idegen
 Fal mögött lapulva
Kémkedik,
Szájával kérkedik
S engem követtetik?
Haza úton számat
Lesi,
De ön magát a kém tégla
Föl nem fedi,
Környezetbe magát elrejti
És szavaimat elhíreszteli?


Veréb:

Ki száll az egen,
És mindent elárul,
Mindenkinek árul,
Hisz azt hiszi,
Ezzel minden hitvány szíve
Előtte Kitárul.
Semmi dolga vele,
Tudja, titok lenne,
De ő csőrét be nem fogja,
A vadász lelövi véletlen,
s majdan annak vadász kutyája
Elől oly kényelmetlenül
De meg nem menekül,
Mert tétlen,
Hiszen a rossz
akarás a léte.

Rigók:
Ki szállva szállnak
Szavaik kis emberekhez
Szállnak,
Hitvány szívben
Megszállnak,
És beszédemkor megállnak,
Hogy hallgassák,
Mit mondok, mi a titkom,
A verebek hitványak,
A rigók haloványak,
Hisz olyanok mint a szivárvány:
Olyan színű
ahogy te akarod,
Ó, két színű!

Áruló?!
Kiben megbíztam
És elárult?
Kit jó ideje ismerek
És pletykál,
Hátam mögött
Késsel motoszkál?

Egy olyan ember kiben bízok,
De az ő bizalmától
El nem hízok,
De mégis megbízok?

Legyen tégla,
Esetleg verebecske,
Vagy rigók ezre,
Nem érdekelnek
Hisz hitványságban
Térdepelnek.

De ha áruló,
Aljas szó lopó
Kis sunnyogó,
Szavaimat remélem látta,
S hangosan végig olvasása
Után káromolta,
Le barmolta alkotásom,
Mert akkor legalább tudom ki volt,
Ő benne akkor azonnal
 Lesz vége a velem kapcsolatos
kapcsolatnak,
Akkor lesz
bizalmam feléje holt...

Az érzés nem ellenség

Az érzés amit
Érzek
És tőle
Vérzek,
Nem ellenség,
Nem háború keltés.

Nem depresszióba
Folyás,
Avagy fölösleges
Kárhozás,
Csak szimplán,
Érzelmi elhalálozás.

Minden amit éreztem,
Hiába mondtam
Hogy vége van,
Az érzés a mai
Napig ugyan úgy
Megvan.

De már mikor
Reá nézek,
Ridegen érzek,
Kalitkába
Kergetve
Az érzéseket:

Már éreztem,
Nem vérzek.

De ugyan,
Szívem megláttá
E ridegséget,
Ember mondá
Hogy micsoda
Elmebetegsége
E írónak e költeménye:

Ridegen éreztem,
Elmém hűs,
Hidegen nem vérzett
Szívem önmagába
Félt.

A logika győzelme,
A szív bukása,
Avagy csak volt,

Hisz már holt.

Nem egyszerű,
Tudom,
ez nem norma
szerű,
De így kellett tenni,
A jövőt megcsinálni:

Vagy hagytam volna
Eszemet oda veszni?
Inkább az érzéseimet
Hagyom meghalni,
Mint hogy azok hagyjanak
Engem megveszteni,
Fejetlenséget csinálni.


Rémület,
Lehullt az őskövület.
De hontalan, érzéketlen,
Jövőm oly kényelmetlen.
De nincs már semmi,
A pusztaságban nincs kincs,
Avagy az ajtókon ott a bilincs.


 

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom