Krisztinka blogja

Befont ezer érzelmem hullámaira bontom,
kócos szélnek eresztem, szálanként mondom,
te itt maradsz, te elmész,egyik vissza tekint,
-Hát csak ennyi az egész?-lemondón legyint-
Legalább nincs több gondom!
 
Micsoda modern játék, szelektív elengedés,
embernek ajándék vagy örök szenvedés,
biztosan gyártott dolog,nem olyan kész,
-Nem lehet ez égből kapott?-mondta az ész-
Lehet mert túl sok és mégis kevés!

Magamra húzom ezt az évet is nézd,
belebújok mint anyám ruhájába rég,
és magas sarkakon, piros cipőben,
tátott szívvel botladozom az időben,
az Isten se dorgál,mint tette jó anyám,
nem félti a játékban megkopott gúnyám,
itt ez a kislány még mindig én vagyok,
valahogy a sorsom gyermeknek hagyott,
szarkalábat hajt mosoly és sírás,
ringó csípőm ritmusán elmúlás méláz,
ráncaimból súlya kajánul vigyorog,
lelkemben legbelül méz ízűn átcsorog,
a múlt és jövő a jelenben én vagyok,
szemed fényében örök tavaszt hagyok,
ahogy magas sarkakon,piros cipőben
táncolok veled az örök időben.

elmúlt kerek tegnapok
négyszög foltjai lógnak
bennem mázolatlan falakon
míg újra nem látszódnak
a képek ha neked mesélek

Bennem megkopott tegnapok,
tocsognak,mint ablakon lecsorgó,
hervadó jég-virágban  sóhajok,
a tél hidege bőröm alá mászott,
fagyomban, csendült az angyal üvegcipője,
törékeny lélek-dallamán elcsúszott,
ketten ülünk már a fekete sárban,
nevetünk,kikacagjuk a sóvár fényű jövőt...
majd karöltve feltérdelünk a mában.

Jó ha veled álmodom,
de mindig bennem marad,
örök árván egy gondolat,
mint utolsó ölelés a peronon,
ahogy  a vonat elhalad...

..hallgattuk reggel együtt a rádiót...semmi különös nem történt...nem volt üldözés,zuhanás,félelem,vizsga...csak Te meg én úgy mint rég...megdícsérted a hajam ahogy lazán,tarkómra rendeztem kunkor szálait és borotvahabot nyomtál orrom hegyére-Szeretem ha így kötöd fel a hajad Cinegém...a tükörben összecsillant szemünk és olyan nagyon éreztem...álmomban.