Krisztinka blogja
…
Ha mesélnék a februári fagyott csendről,
fehérre festenék minden éjszakát,
holdfény hasadna ki a mennyből,
mi alvadt vértócsáról mellbe vág.
Angyali, halvány lila fénnyel telne,
hol áldozatok az ártatlanok,
széles vállú, megölt lélegzetre,
szóródnának vöröslő csillagok.
Majd sárga nap és kék ég ölelné a tájat,
bíbor színek hörögve sírnának borút.
Már Március van s lám a tavasz is fájhat,
lefestem rettenet-feketére a háborút.
Mert költözünk
Majd valaki nemsokára megteheti,
majd ő ápolja és ő szeretheti.
Kicsi éden volt ez itt és sok öröm,
most ezt mindet megköszönöm.
Szentimentális, kacska rímem bőven akad,
búcsúzok tőled kis kerti, rozoga pad.
Fehér fátylas hóvirág, sárga kendős sáfrány,
hozzátok bújok, ott nincs semmi ármány.
Szerelmes szarka építette kócos fészkek,
boglyas buksitokra majd más nézhet.
Ugye te is látod? Ez itt füzérben barka,
rügyeit kis szőrme kabátba takarja.
Esőben erecske pajkosan, hogy szalad,
madárkáknak itt mindig jut jó falat.
Kis házikóban dalol a széncinke:
csipi-csip magocska, csipi-csip picinyke.
Hallod? Örül a kertem, suttog a napnak:
Gyere, csak gyere s én ölbe kaplak!
Ő boldog nem tudja, hogy itt hagyom,
talán azt igen, hogy szeretem nagyon.
Tündén
Az ég pillantásának homályos, szürkéskék résén,
gyengéden hatol át ölelkezni a napsugár - tündén,
porszemek ezre pillog selymes, aranyfényű sálán,
mi lassan csúszik egyre lejjebb gömbölyded vállán.
(A sugarak közt az erdő még toporogva áll ugyan,
de vére zubog s megindul ha a fény az öléig zuhan.)
Ez jött ki🙈sétáltunk a közeli erdőben...jön a tavasz😊
Csillagfényen
Demens, süket is meg
vak is.
De jól álcázza a huncut
kis hamis.
Eszik, iszik, totyogva
baktat,
ránk már cseppet sem
hallgat.
Tojik a világra, hol ide -
hol oda,
nem haragszom ezért se
soha.
Hát igen, be is pisil de
spanom,
a foltot stikában gyorsan
kipucolom.
Persze sose tett ilyet 17
éven át,
csak örömöt adott, ő igazi jó barát.
Foga alig van, kettő
kikandikál,
nagyokat ásít, mielőtt
szundikál.
Talán maga a rejtett
fájdalom,
itt ott kicsit
megnyomkodom.
Nem sír csak kis bambán
bámul,
s ha kaparászom totál
beájul.
Mikor összebújik a kis büdös velem,
jól a fülébe kiabálom, hogy szeretem.
Szorosan ölelem azt sem
bánja,
tudja még, hogy mi vagyunk a klánja.
Ha jön felé az örök álom, ölembe veszem szépen,
és elengedem - ugatni a holdat - egy csillagfényen.
Rianások
Amikor mindent
jég fedett
csend volt jég alatt
és jég felett
szemed mint a tó
opálosan kék
rianása újabb
és újabb ék
köztünk zavaros
habbá vált a part
engem még
mindig jég takart
vastag súlyos
páncél a jég
szürke mint a télvízre
borult ég
a nap a jégre
csillogni felszaladt
más lett jég fölött
és jég alatt
felolvadt lassan
mindenütt
de minden cseppje
még mindig üt.
(Egy ma olvasott vers miatt...)