Krisztinka blogja

Krisztinka•  2021. október 31. 20:12

Mindenszentek

Lehull az este szőtte fátyol,

kihasítja az őszi szél,

ma mindenki gyászol,

emlékezik mind ki él.

Az emberek vonulnak,

keresik halottaik végső nyomát,

sorban mécsesek gyúlnak,

keserű illatok ölelik át.

Pislákol a milliónyi kis lámpa,

körbe járja a magány,

sötét felhőit az ég lerántja,

szemekbe ül be mindahány.

Új fény gyúl és új lobban el,

a sírkert felölti csillag köntösét,

árnyak lebegnek, egyik sem felel,

de boldogok, hogy nincsen sötét.

Krisztinka•  2021. október 27. 16:17

Ákom-bákomnak

Másszunk fel az eperfára

Gondoljunk a semmi másra

Eper roppan szánkba olvad

Ha minden gondod félretoltad

Akkor öleld át a vállam

Hagyd hogy én majd kitaláljam

Milyen pamacs van az égen

Álmodjunk mint nagyon régen

Sárkányt boszit manó házat

Csak lógasd velem a lábad

Krisztinka•  2021. október 23. 11:29

Október végi álom

Gondolataim messze visznek,

velem tart az őszi  szél.

Színes képekkel játszik,

néha megpihen le-leüldögél.

Aztán felkap, szalad velem,

rezeg, suhog a boróka ága.

Sírok között, otthon járunk már,

fogja kezem, megyek utána.

A hold félve rám hunyorog

egy szomorúfűz szakálla alól,

árnyak lépnek mellém,

de hozzám egyik se szól.

Végre, ahhoz a kőhöz érek,

hol a csendem keresztre feszül,

szemerkélő eső mossa,

könnye búsan elterül.

Meg-megszakadt lélegzetem,

leteszem a  csillogó kőre,

mellé zuhan a szívem,

milyen árva, milyen pőre.

Ott piheg és dobog rajtam kívül,

jaj, ez végképp nem lehet,

csak bennem van helye,

ott őriz és szeret.

Krisztinka•  2021. október 10. 10:07

Zuhant a szívemig

Hűvös tenyerét érzem derekamon, magához húz az ősz jó szorosan és fülembe hosszan duruzsol egy szemerkélő sanzont. Mindig ilyen a világunk ősszel és mégis most nekem kicsit más. Az erdei ösvény se változott, a kis pad emlékeket hoz ahogy szokott, s karon fog egy látomás: Ránk kacsint az ősz, párás a szeme, göndör hajam a szélnek engeded, tudja ő is, ha kócosan lobog azt szereted. A nap helyett az erdő színei perzselnek és mi csendesen belefeledkezünk  ebbe a színek szülte tűzbe mint minden októberben, kéz a kézben.

Zsebeid most is kis bogyókkal, gesztenyével ,üres csigaházzal és taplógombával dugdosom tele. A táj parázsló színeivel elringat, elvisz minket a melankólián túlra, elrakni bedunsztolt vágyainkat. Ahogy lelkem pakolgatott egy jól bedunsztolt érzés kicsúszott a kezeim közül, élesen felsikított ahogy zuhant a szívemig - Istenem, mi lenne ha soha többé nem tudnám teledugdosni a zsebeidet mindenféle kis bigyóval.

Krisztinka•  2021. október 4. 19:02

Játszik

A szél huncut táncát ropja,

felkap mindent s odébb dobja.

Nem dühös csak annak látszik,

ahogy féktelenül, tombolva játszik.

Ujjával kis levélörvényeket kavar, 

kicsit meglök - velem is játszani akar. 

Fejébe húzza szalmakalapom, 

na, leshetem, vissza nem kapom. 

Futok utána de el nem érem, 

átbucskázott túlra a sövényen. 

El is bújt, nem lehet tudni hova,

vagy már elsöpört, el-el tova.

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom