Molnár Joli miatt van,magával rángatja az embert..

Krisztinka•  2013. november 26. 20:13

Előre bocsájtom ez nem pályázat,mert ugyi azt mán mondtam,hogy én tem tudok verselni még... csak játszom..mer'jádzanyi jó:)..ésésésés nem kivigyorogni engem..no meg nem is siratni:D De hogy miért maradt bal oldalt az oszlop fele azt igazán nem tudom...na talán most sikerül..


 

"Én megtehetném és mégsem teszem,
csak tervezem, csak épphogy fölvetem,
játszom magammal, ennyi az egész,
siratni való inkább, mint merész."
 -Hagyhatnál utamon
kócosan lobogni,
nem kell már bogozni,
  meg sem kell mutatni,
azzal se foglalkozz
  nincs minden kész,
mellettünk elgurul
ez az egész!
Bármit dobhatnánk
hátra vagy szemétre,
el is tehetnénk
lelkünknek zsebébe,
mellé is ülhetnénk,
nincs bennünk félsz,
múltunk mögöttünk,
vissza se nézz!
Aratunk erdőben,
mezőkön fát vágunk
föld alatt lélegzünk,
víz alatt kiáltunk,
szívünket kitesszük,
hogy dobog nézd,
kántáló ritmusa
angyalt idéz!
Magamnak kiáltok, nektek bevallhatom,
 le is tagadhatom,hisz nyílt rá itt alkalom:
oszlopot rajzoltam,csak ennyi és kész,
betűkből faragott érzés és kép.

 

 Most feladom..mámmeg kér sort egymás mellé rakott...ah nincs időm már...hehe hézagos oszlop...

 

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

Krisztinka2013. november 28. 14:16

@Molnar-Jolan: Ha Te mondod...:)

Molnar-Jolan2013. november 28. 11:03

Na, szép is, jó is! :)

Krisztinka2013. november 28. 08:36

Kedves Kinga,Miki,Mara köszönöm;)

baramara2013. november 27. 12:13

Nagyon tetszett! :)

Mikijozsa2013. november 27. 12:03

Jó lett:)

Kicsikinga2013. november 27. 11:20

Ez egy remek vers!!

Krisztinka2013. november 27. 10:05

@pauleve55: :)

Krisztinka2013. november 27. 10:04

@Banyek: :D

Krisztinka2013. november 27. 10:04

@pisztrang: Papa,ez nem aranyos ez kék:)

Krisztinka2013. november 27. 10:03

@Molnar-Jolan: Csináltam ezt tegnap de akkor meg hézagokat gyártott...végül újraformáztam egyben az egészet és végül úgy jó lett...mostmán hézag mentes oszlopos tagja vagyok magamnak:D

pisztrang2013. november 27. 08:39

A vigyorgás csak is azért van mert nagyon aranyos oszlopot építettél, szépen kántálható verssel.:)))

Molnar-Jolan2013. november 26. 22:02

Kriszti, az összeragadt sort úgy tudod kettőbe szedni, hogy a szerkesztésbe lépsz, a kurzort a felkiáltójel után teszed, és enter. :) és alul mented.

Törölt tag2013. november 26. 21:57

Törölt hozzászólás.

pauleve552013. november 26. 21:45

Nagyon jó!

Molnar-Jolan2013. november 26. 21:38

Krisztinka :)