Mint gyerek a kincsét

Isten nem ér rá...azt hiszem van elege...mikor Édesapám meghalt azzal vigasztaltam a lányom, hogy ne sírjon olyan nagyon, mert a Papának már jó, mert Isten kertjében ültet már rózsát...ha elkeserít valami, magam is megvigasztalom mindenféle apró szalmaszálba kapaszkodva...tegnap megmondtam a Papának, hogy most aztán segítsen...elakartam hinni, hogy ő segít meg...mert ugye Isten nem ér rá én magam meg belefáradtam mostanság mindenbe...egész nap Apám láttam emlékeimben és szinte láttam ahogy rám néz a jóságos barna szemeivel minden egyes rózsabokorból...nehezen dolgoztam tegnap is, annyi minden húzza a vállam...nem sírok, már rég nem sírok...bevásároltunk az arab negyedben és ahogy a tömegben araszoltunk egy utcai szemetes kuka tetején megláttam egy szál gyönyörű vörös rózsát... nem is gondolkodva elvettem, magamhoz szorítottam....mint gyerek a kincsét...az Uram megdöbbenve nézett rám..talán azért mert nem illik ilyet csinálni...talán azért mert ő vesz nekem rózsát és nem csak ünnepkor...a szemem csupa könny lett...zavartan, nagy szeretettel megölelt...a könnyeket visszanyeltem...most itt van a szobámban velem a rózsa...az én rózsám....a Papától...