Krisztinka blogja

Lila foltot hagytak bennem a szavak,
mert a szóval bántás lilát fest.
Megüt mint az asztal sarka,
mitől napokig fáj a test.
Már senki nem mondja:Katona dolog!
Hidegháború némely érzelem.
Felnőttem. Száz szám szilánk vagyok,
magam köré hulló önvédelem.
Te tudsz csak markodba venni,
nyitott tenyeredben csillogok,
harc nélkül rabod lettem,
szerelmem fehér zászló. Lobog.

Minden tettem körbeér,

habár néha mit sem ér,

zsebembe már be se fér.

Ha levegőt se veszek,

rózsaszín és szép kerek.

Néha mikor könnyezek,

szögletes és nem gurul,

zsákom szájára szorul,

mint vészharang úgy kondul.

Szálló idő pitypangon,

minden percem egy vagyon,

szél fújja el ha hagyom!

De ha mégsem engedem,

szállok én egy fellegen,

tátott szívem kergetem.

Mit mondhatnék? Ha dús hajadból
maradt pár pamacs és mókásnak
ítéled önmagad. Mit mondhatnék?
Ha a terápiát becézgeted és soraidból
árad az életszeretet. Mit mondhatnék?
Ha hat napos a kenyered és senki
sincs otthon veled  csak lázas hajnalok.
Mit mondhatnék? Ha a kín elveszi a teret,
a levegőd, az életed és nincs semmi,
nincs könyörület. Mit mondhatnék?
Ha bölcsen elfogadod a halált,köhögve
kikacagod és tudod, hogy itt a vég.
Mit mondhatnék???( Ha mondanám
amit gondolok,talán leszakadna az ég
és örökre eltűnnének az angyalok.)

Már férfi
barna tekintete
apámét idézi
átölel
lábujjhegyen állok
csak úgy érem el
kisbabám...
magamban suttogom
ki nem mondanám
de érzi.

húsvét reggel mindig vízzel locsolt Apám,
ujjait kis pohárba mártotta,
álmomban langyos apró cseppeket szórt rám,
ébresztő Cinegém!-nevetve mondta,
rég duzzogva,kacagva ugrottam nyakába,
most csak mosolyogva súgtam-itt vagy,
meg sem mozdultam, maradtam kába,
hisz tudtam ébren a varázs elhagy,
frissen borotválkozott,éreztem illatát,
tekintettemmel hosszan érintettem,
nagyon óvatosan,lassan öleltem át,
olyan jó volt...aztán felébredtem