Krisztinka blogja

Gyász
Krisztinka•  2020. október 4. 13:12

Zsebedbe

Az ősz elterült, színes szőttesén lépked,

keresi, kutatja hol talál meg téged. 

Színeket szeretne belőled is szőni, 

elég is volna egy pici zsebkendőnyi. 

Nap libikókázik ágak között sután, 

hunyorog a rád húzott fekete ruhán. 

Téged cirógatni maradna vagy menne, 

kedves, jó barátod, vígasztalód lenne. 

De te nem látsz semmit, cél nélkül botorkálsz, 

emlékeid langymeleg odvában turkálsz. 

Zsebedbe mélybarna gesztenyéket bújtatsz, 

Tudod de tagadod, melléjük nem bújhatsz. 






Krisztinka•  2020. szeptember 27. 11:06

Bekuporog

Ablakot ver a hiány,
belém zörget.
Bekuporog
a szemembe.
Onnan bámul,
térdére kulcsolt karral.
Ott, a gyertya lángja holt
lelkek lázas mágiája.
Emitt, a pókhálón könnycseppek
sorakoznak lehullásra.
Sírvirág vázámban a rózsa,
én a sóhajokba szakadt
idegen vagyok.
Ebben a másik világban,
nincs is itt Anya.
Itt csak az én
árva, buta, toporgó
gyerekségeim vannak.

Krisztinka•  2020. szeptember 22. 23:31

Anya hiány nyom

Kötött egy görcsöt

onnantól törött

könnyes és ráncolt

kősziklát rám tolt

nincs Anyám nincsen

ki mondja kincsem

féltés és válasz

Ő mindig támasz

ezernyi kérdés

elképzelt jelzés

emlék és álom

ott megtalálom

itt lakik bennem

mindenben sejtem

nem hiszem hogy nincs

lakat zár kilincs

kitárul minden

ezt kell elhinnem

a lélek örök

én halált ölök

nem vagyok árva

belém van zárva 

csak lágyan szépen

már bentről nézem

nem hívom várom

bástya nem várrom

gördül a szikla

nincs utunk vissza

van út előre

búcsú nincs tőle

hónapok óta

nincs bennem óda

nem tudok sírni

nem tudok írni

Anyahiányom

újra kiásom

újra kiásom

újra kiásom

 


Krisztinka•  2018. november 10. 19:05

Buta ötlet

Elfogytál lassan,
hosszú csendben.
A halálról nem beszéltünk,
így volt rendben.
Buta ötlet,
hogy felhívnálak.
Mi maradt belőled,
nekünk s a mának?
A csobogó
a picinyke tóval,
mondhatjuk, túlélted
a jósoltat jóval.
A lányod szeme
mint a tiéd,
itt maradt a
rengeteg miért.
A félszeg mosolyod
szinte látom,
jeleket belőled
kicsi unokádon.
Az udvaron lépteid
több ezer nyomát,
megtalálom majd
éveken át.
Mondhatom: most
pont oda léptem,
ahová te soha
többé nem.
A kezed nyoma
ott van a házon,
rengeteg emlék,
drága barátom.
Igen, furcsa dolgok
jutnak az eszembe,
Néha látni vélem,
hogy jössz velem szembe.

Krisztinka•  2015. március 10. 02:45

A temetés mellé nem fért el semmi

A temetés mellé nem fért el semmi,
még a könnye se hullott azon a napon.
Elfelejtett, vagy nem is akart enni,
messze volt, mégis közel, nagyon.
Bedőlt kamrákban kongott az üres,
dobhártyán tompa dübörgést hagyott.
Ott, hol a hiány mögül a sötét félelem kiles,
csendet kiáltott, vagy a csend kiáltott nagyot.
Megdöbbent - Ennyi csak! Ennyi nem lenni?
Nem jön és nem is megy üzenet - a keze megremeg -
de ha mégis írna, azt hová kell tenni,
hogy " Elhunyt a címzett" mégis kapja meg.