Krisztinka blogja

Gondolatok
Krisztinka•  2022. július 1. 18:47

Hazafelé

Tegnap azt sem tudtam hol parkolok, csak mentem mint aki tudja, pedig hát nem is. Amikor ilyesmi történt velem a barátnőm kacagott és azt mondta kis libuskája vagyok, én meg bólogattam : gá-gá-gá. Milyen nagyon tudtunk együtt nevetni. Hét éve, hogy Györgyi meghalt, úgy szeretett téged is. Ja, azt sem tudom, hogy hol van az a butik, benne a flancos kis táskával amit ugye megkell vennem mert egy hete azon morgolódok, hogy de miért is nem vettem meg. Szórakozott vagyok, ühüm. Beszélgetek a halottaimmal, persze az élőimmel is. Györgyinek is tetszene az a táska. Bámultam egy szendert ahogy szipákolt egy nagy lila virág kelyhében és azután arra indultam el ahonnan jöttem, nem amerre tartottam. De sebaj, sok kijárata van a Kongens have-nak. Fanninak mondtam, hogy egyre lükébb vagyok, talán öregszem. Vihogott és azt mondta dehogy anya, mindig ilyen voltál( cuki, mi?), azt is mondta, hogy te vagy az én csodálatos anyukám, erre meg elbőgtem magam. Szentimentális is vagyok. Látom a sok öreget a gyakorlaton: magányosak, elesettek. Ölelgetem őket, pedig az nem professzionális, táncolok nekik meg huncutkodok,az sem az. Csillog a szemük olyankor és a kedvemért ha nyögve is de megcsinálják a gyakorlatokat. Demens betegeknek rehabilitáció-azt hiszem egy simi vagy egy ölelés, kedves szó többet segít rajtuk olykor. A Tour de france miatt ma hazafelé eltévedtem mert csomó utcát lezártak. Na,de fel a fejjel, nincs semmi baj, önmagamban sose tévedek el, mert minden utam hozzád vezet, igaz ma kb. egy órát kések, olyan a szender mint egy kolibri.

Krisztinka•  2022. április 23. 22:12

Az a lány

Az a lány és én egy társaságban

vagyunk, olykor réten, erdők rejtekén,

hol kis keze letöri a virágzó ágat, 

s fehér szirmokat hint elém. 

Már nem viszek haza minden 

üres csigaházat, csillogó kavicsot,

ő kicsi maradt én nagy lettem,

persze gyűjtök még pár kacatot.

Fel-fel ébred az a régi tavasz, 

a múltból itt suhog egy üzenet, 

s mikor érezem őt május tájt,

feléleszti bennem a tüzeket.

A szemem még mindig az övé,

főzés közben néha még táncolok,

itt van velem, belőle lettem nővé,

s az életbe mint ő - szerelmes vagyok.

Krisztinka•  2022. március 21. 17:29

Ha mesélnék a februári fagyott csendről,

fehérre festenék minden éjszakát,

holdfény hasadna ki a mennyből,

mi alvadt vértócsáról mellbe vág. 

 

Angyali, halvány lila fénnyel telne,

hol áldozatok az ártatlanok,

széles vállú, megölt lélegzetre,

szóródnának vöröslő csillagok. 

 

Majd sárga nap és kék ég ölelné a tájat,

bíbor színek hörögve sírnának borút.

Már Március van s lám a tavasz is fájhat,

lefestem rettenet-feketére a háborút.

 

 

Krisztinka•  2022. március 20. 12:12

Mert költözünk

Majd valaki nemsokára megteheti,

majd ő ápolja és ő szeretheti.

Kicsi éden volt ez itt és sok öröm,

most ezt mindet megköszönöm.

Szentimentális, kacska rímem bőven akad,

búcsúzok tőled kis kerti, rozoga pad.

Fehér fátylas hóvirág, sárga kendős sáfrány,

hozzátok bújok, ott nincs semmi ármány.

Szerelmes szarka építette kócos fészkek,

boglyas buksitokra majd más nézhet.

Ugye te is látod? Ez itt füzérben barka,

rügyeit kis szőrme kabátba takarja.

Esőben erecske pajkosan, hogy szalad,

madárkáknak itt mindig jut jó falat.

Kis házikóban dalol a széncinke: 

csipi-csip magocska, csipi-csip picinyke.

Hallod? Örül a kertem, suttog a napnak:

Gyere, csak gyere s én ölbe kaplak!

Ő boldog nem tudja, hogy itt hagyom,

talán azt igen, hogy szeretem nagyon.





Krisztinka•  2022. február 26. 22:04

Tündén

Az ég pillantásának homályos, szürkéskék résén,

gyengéden hatol át ölelkezni a napsugár - tündén,

porszemek ezre pillog selymes, aranyfényű sálán,

mi lassan csúszik egyre lejjebb gömbölyded vállán.

(A sugarak közt az erdő még toporogva áll ugyan,

de vére zubog s megindul ha a fény az öléig zuhan.)

 

Ez jött ki🙈sétáltunk a közeli erdőben...jön a tavasz😊