Krisztinka blogja

Mit mondhatnék? Ha dús hajadból
maradt pár pamacs és mókásnak
ítéled önmagad. Mit mondhatnék?
Ha a terápiát becézgeted és soraidból
árad az életszeretet. Mit mondhatnék?
Ha hat napos a kenyered és senki
sincs otthon veled  csak lázas hajnalok.
Mit mondhatnék? Ha a kín elveszi a teret,
a levegőd, az életed és nincs semmi,
nincs könyörület. Mit mondhatnék?
Ha bölcsen elfogadod a halált,köhögve
kikacagod és tudod, hogy itt a vég.
Mit mondhatnék???( Ha mondanám
amit gondolok,talán leszakadna az ég
és örökre eltűnnének az angyalok.)

Lehullt egy lomha
lom. Vállamon a zsákom
átkomponálom.
 
Múlt idő apró
cseppjei vannak bennem
tengerszememben.
 
 
Megbarátkoznék
a Halállal szépen ha
engedne élnem.

Derekakon kötél karok,
oldalazva párhuzam.
Zakatoló akarlak-ok,
hullámzása fals iram.


Parttalanul, meztelenül,
hidak nélkül rianás.
Közöst ülni így egyedül,
fájdalom és semmi más.

Üres hajó mégis teli,
függöny mögött smúzolás.
Mindenki a mást öleli,
tömeggyilkos utazás.

Pókfonálon lógunk,színes spárga végen,
egymásba fonódva lebegünk az égen.
Karodban derekam, kora őszbe hajol,
kölcsön adott csókod a tavaszba rabol.
Nézz csak fel! Ha magasra mászunk,
velünk lóbál vágyakat az álmunk.
Milyen jó játszani. Télen is Majálist,
ölünkbe hint egy-egy csillagánizst...
Felhő csücskén lábunk ha kalimpász,
ringó hópihékre szerelmet mintáz.

Számot vetek. A
túloldalon: szakadék
és hegy - egyre megy.