Krisztinka blogja

Régen húzza vállam,
görcsöm tartja. Mégis
felszegem az állam,
Viszem.
Pihenni nem tudok.
Keveredik a könny,
szájzugomig csurog,
Forró.
Leguggol a közöny,
ürít, még egyet nyög.
-Ne tovább! Üvöltöm.
Csendben
leteszem,elhagyom.
Mindent felégetek.
Van szívem,új napom.
Hideg.

2011.

galambok etetnek kakukkfiókákat
új szabályokban régi ott a kényszer
nyitott az ajtó tárva van az ablak
hiszed van házad pedig már csak fészer

Azt hiszem van de nem büntet nem is parancsol.
Igába se tör mint békés barmot az ember
-ki hitet magának templomfalakra rajzol-
neki nincs a földön kezében fegyver.
 Az Isten óriás kupolákon, freskókon lebeg,
nézd, körülötte mennyi vidám angyalka játszik,
ott meg szenvedő fia kezén,lábán bevert szegek,
apja fentről látja, mégis milyen nyugodtnak látszik.
De nagyon sokan ülnek itt. Szent ábrázattal
imádkoznak, átszellemülten, pedig lehet,
tegnap öltek-Uram!-így sóhajtanak, hamis alázattal.
Mégse szakad le az égnek megfestett mennyezet.
Szeretem Isten házát, habár Ő sosem lakott benne,
Mama azt mondta ne keressem, Őt érezni kell,
a földön nem jár kel, messze van, vágyott a végtelenbe,
ha esik sirat minket ha nem, szomorkodva szégyell.

A nappal ecsetel rám kusza képeket.
Csak a csended félem.Az éjsötét árnyakat,
úgy mint voltam régen,álmából felriadt gyerek.
Úgy vagyok a csenddel,úgy vagyok most veled.
A függöny homályos árny,óriás lett a szekrény,
elvisz engem. Felfal a sárkány.Forró verejtékben úszok,
lebegek a szakadék felett. Szempillám rebben, súlya
lehúz,zuhanva ébredek.Pedig nem is aludtam,
kulcsodat keresed,valakiért mentő sikolt,
kint zajlik az élet és kihűlt a levesed.

Hamuban sült emlékeim édes íze kelt fel egy-egy hajnalon.

Milyen jó mikor ébredve megtalálom szám szegletén morzsáit.

Köröttem szállnak, lehullnak csendesült perceim  a kávé gőzéből,

a mindennapok egyszerű öléből újra kiszakadva boldogságnak.

Gondolataimba kúszik és megkapaszkodik a hiány-érzelem,

aztán lassan elenged a félelem mikor dajkálni kezd múltam.

Nagyanyámmal dinnyét eszünk a gangon,hallom a hangom

ahogy dorgálom Kati babám. Apám a kis kerti úton szalad

felém és bársony szavakkal hív- Gyere csak,ezt nézd Cinegém!

Ágyamban szuszog kismacskám- Jaj,csak meg ne lássa anyám!

A reggel ébred,vidám fénye ébresztőt játszik szobám falán,

de még kicsit a régi nyár és eső illat velem ül egy sárpocsolyán..