Csak

Krisztinka•  2015. február 27. 20:59

Csak megtanultam hangtalan sírni,
szám konyulását mosolyra bírni.
Olyan lettem mint a Jancsi bohóc.
Bennem mi van? Nem kender, nem is kóc.
Csetlek, botlok, kinevetem magam,
kemény kalapom sosem súlytalan.
Elsírt könnyem láthatatlan pöttye,
fehér arcomon heg mindörökre.
Mert ha fellök, ledönt vagy elgáncsol,
kint felállok, míg a benti gyászol
halált, csalást, bántást és akármit.
Színes, bohóc lelkem kő lett. Gránit.

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

Krisztinka2015. március 6. 13:08

@Sea_Miller: @azuur: @baramara: Köszönöm, hogy itt voltatok.

baramara2015. március 1. 19:54

nagyon jó... és végtelen szomorú! Érezni benne a csalódást, de fel kell állni és menni tovább...

azuur2015. március 1. 18:22

Nagyon szép ez a vers Krisztinka, sajnos fején találtad a szöget,

többnyire ilyen az élet.

Törölt tag2015. március 1. 10:24

Törölt hozzászólás.

Krisztinka2015. február 28. 22:02

@pisztrang: Beülhetnék a polcra...Jancsi bohóc még úgysincs.

Krisztinka2015. február 28. 21:56

@3: Köszi.

Krisztinka2015. február 28. 21:55

@nyilas: Köszönöm.

Krisztinka2015. február 28. 21:55

@skary: az

Krisztinka2015. február 28. 21:54

@Molnar-Jolan: Pedig én nem szeretek kemény lenni meg szomorú se..de ez van. Köszönöm,hogy jöttél:)

pisztrang2015. február 28. 11:23

Jó nagyon!
"Elsírt könnyem láthatatlan pöttye,
fehér arcomon heg mindörökre."

32015. február 28. 09:03

Remek !

Törölt tag2015. február 28. 07:56

Törölt hozzászólás.

skary2015. február 28. 05:37

az kemény

Molnar-Jolan2015. február 27. 21:23

:-( jó, bár kemény, és szomorú.