Saga Christi (Kalmár Kriszti) versei

Kriszti12•  2018. július 16. 16:10

A nagy titok

A nagy titok

Most egymagam ülök itt a sötétben,
a kietlen, fagyott pusztaságban
és némaságom táborában rád gondolok.
Milyen hatalom vagy, hogy érted élek
s a kimondatlan szavak,
mint a fájdalmas, dühöngő nyilak
érnek el lelkem mélységeibe
és nagy tettekre kényszerítenek?
Szavaid életre keltik még az élettelen sivatagot is
s az elhagyatottaknak lelket adnak...
Nélküled porrá omlanék, mint a remény,
vagy fa lennék tél közepén:
egy csalhatatlan, élő semmiség...
Kellesz nekem, mint lángnak a fény,
mint mély álomnak a sötétség...
Számomra olyan vagy, mint a folyó:
azért, mert mindig hallgatag,
mélyebb szokott lenni, mint a csörgő patak...

1996.

Kriszti12•  2018. július 16. 16:08

Képzelet...

Képzelet...

Ne képzelet légy nekem!
Legyél te a levegő,
ki minden nap megajándékoz magával,
bearanyoz minden szavával,
s kezével simítja bizonytalan lelkem,
mi éhezik egy csillogó pillantásért,
még meg nem élt jövőért,
átölelve a pillanatot,
mi nekünk megadatott,
mert ki tudja az mennyi, 
s mi végre,
és a képzeletből ébredve 
már nem vagy itt,
s most drámában ül a semmi.

Kriszti12•  2018. július 16. 16:07

Élesebben kellene látnom...

Élesebben kellene látnom...

Élesebben kellene látnom,
hogy mennyire szeretsz Te engem,
ha nem gondolnék Rád, Jézusom,
akkor sem engednél elvesznem!
Hiszem.

Ha egészen elhagynálak,
gőgösen kigúnyolnálak,
Te még akkor is szeretnél,
és soha el nem felednél!
Soha!

Várva-várnád sóhajomat,
bűnbánó gondolatomat,
hogy szívedbe vessem magam,
s Te legyél utolsó szavam!
Uram!

Krisztus! Isten báránya vagy,
ki letörli a könnyeket,
kegyelmed mérhetetlen nagy,
bocsásd meg gyarló bűnömet!
Nekem.

Beszéltem szerető Atyámnak
a kereszten függő Fiáról...
nehéz olyan atyához szólni,
aki fiát látja meghalni...
Értem.

Ezért ismétlem a kereszt előtt
-mert Te meghallgatod az esdeklőt-
Uram! Bocsásd meg vétkemet,
és szabadíts fel lelkemet!
Ámen.

Kriszti12•  2018. július 16. 16:05

Bocsáss meg és felejts!

Bocsáss meg és felejts!

Rég élt egy ember, ki társában
hibáit kereste, találta
s szíve szegletébe egy angyal
fájdalom kavicsát dobálta.

Ó, mennyi vaskavics nyomta már
elfáradt lelkét!
Bárcsak le tudta volna tenni
gyűlölet terhét!

Az angyal végül meghallgatta
esdeklő, bús imáját,
elárulta hogyan veszi el
fájdalmának igáját.

Istentől hozta tarsolyában
a szeretetnek szemüvegét,
ezen keresztül másnak lássa
esendő ember gyönge szívét.

Minden alkalommal, amikor így tett,
az angyal a kavicsból egyet elvett...
egy fájdalommal könnyebb lett a szíve,
szeretetnek lett alázatos híve...

(Lewis B. Smedes: Bocsáss meg és felejts c. könyve alapján)

Kriszti12•  2018. július 16. 16:04

Lelkem háza

Lelkem háza

A szívem nem ötcsillagos szálloda, 
hol csapongó lelkek nyarukat töltik 
s ki-ki fesletten száll ide, száll oda 
miután az erkölcsöket ledöntik...

Nem is ódon, elhagyatott vár, 
hol a csupasz, nyirkos falakon 
egy-két haldokló árnyalak jár 
s lovagolnak holt tegnapokon...

Inkább nádfedeles kis ház 
és én a tornácán várlak, 
miről lehullt a kulimáz 
mégis, szívednek ez vár-lak...

Fagyott, hideg, téli napokon 
meleg szavakkal rakok tüzet 
és a boldog pillanatokon 
játszva pihen meg a szeretet.