Kri01 blogja

Kiskorom óta sokat foglalkoztatott néhány kérdés: miért lefelé esik az eső? Miért kocka alakúak a házak? Miért felfelé növünk? Mi szép az emberben? Miért vannak érzések? Miért van kezdet és vég? ( bár mióta megismertem a Barátok közt c. sorozatot, már el tudom képzelni, milyen a végtelen). És az ellentétek is gondolkodóba ejtettek: erős-gyenge, fény- sötét, tűz- víz, hideg- meleg, szép- rút. De leginkább azok a dolgok érdekesek, amik rendhagyóak. Amire a legbölcsebb is azt feleli: nem tudom. Ez a lélek. Különbözőek vagyunk. Nincs két egyforma ember, mert Isten olyan szépnek, sokfélének teremtett: egyéniséggel rendelkezünk. 

Viszont egyformák is vagyunk: szeretet, öröm, nyugalom, harag, kétely, félelem, fájdalom, irigység, féltékenység. Mind megtalálható bennünk és mindenki másképp éli át. Ezek az érzések eszközök, melyek irányításra szorulnak. Mert szerethetem csak saját magamat és haragudhatok a bűnre. Vagy nyugtatgathatom a lelkiismeretemet valami rosszban és irigyelhetem a tökéletességet, Jézus tökéletességét. Az ész- mérvadó és mérték. Az észnek kell beosztani és megfelelő helyre tenni. Ezt a józanságot és bölcsességet csak Isten adja, senki más. Senki nem tudja jobban, mint Aki alkotta, összeszerkesztette. Ő egy tökéletes művész, mi pedig teremtésének koronái :) !

Lehorgasztott fejjel ülök életem kacatjain. Igazgyöngyként pergő könnycseppek lazítják, mállasztják azokat. Végignézek a lomhalmazon, amit tizenhat évig gyűjtöttem és semmi, semmi méltót nem láttam ahhoz, hogy tovább legyen. De nincs erőm kidobálni, rendet rakni.

-          Kérek két felest és két rostost.

-          Húsz hrivnya lesz. Várj csak! Ha apád megtudja én is kapok, hogy kiskorúaknak adok alkoholt!

-          Nem tudja meg…

Enyhén remegő kézzel vittem az asztalomhoz. Mohó mozdulattal nyúlt érte a cimbornőm. Ivás közbe sok hülyeséget összebeszél, meg aztán általában zagyvaságot mond, ami nem érdekel. Valójában kiábrándultam a barátságából, mert hazug. De a züllésre tökéletesen alkalmas. Legbelül régóta szakít a kitörés, de a hogyan még homályos. Most csak annyit tudok, hogy valahogy haza is kell mennem.

Búcsú után az ágyba zuhantam, ne lássák meg a szüleim.

Anyám korholása és pofonjai ébresztettek fel… Nem jó nekem így, valahogy ki kell mennem ebből. Hiába kerestem a fenekem alól valamit, mind szétporlott a kezembe. Nem volt biztos kapaszkodó. Az emberek sem azok. Mindben csalódok, egytől egyig. Ők sem tudnak felsegíteni. Ki képes rá? Mi képes rá? Bízzak önmagamban? Minding pofára esem.

Jézus neve derengett előttem. Ki is ő? Miért csinálta azt a nagy mártírhalált? Nem kellett volna! Nekem nincs szükségem rá! Eddig is éldegéltem! Meg aztán mit fognak szólni a barátaim? Egyszer bulizok, egyszer meg szennt vagyok? Nem jó a kettőség! Nem akarok képmutató lenni! Neeem, nem őt választom. Jó nekem így! Még meg kellene válnom….lássuk…a tánctól, meg a horror filmektől, a jó kis rock zenéimtől! Meg melyik fiúnak fogok így tetszeni? Nem kell nekik az apáca! Jó kényelmes a kupacom, nem kell azt megbolygatni…

Egy idő után görcsösen megy minden. Mindent magamba nyomok, nehogy másabb legyek a többiektől. Kezeimet mereven csukva tartom, hogy egy porszem se csússzon ki belőle, mert katasztrófa lesz. Meg kell felelnem, hogy szeressenek! Nem tudom, de annyit sírok, miért vagyok gyenge? Utálom és megvetem magamat! Csak jópofizz! Ne fájjon az igazságtalanság! Csak az ne…

Ezt már nem élem túl! Csak gyűl a sok lom, facsarja az orromat a bűz, de ő megáll előttem: Még mindig nem akarsz rendet rakni? Jó nyomorognod? Olyanok után szaladni, ami holnap talán nem is lesz már? Mondd el, miért csinálod ezt magaddal? Ha kell a segítség, csak szólj! És ezzel elfordítottam a fejem. Másnak is megy, nekem miért ne? Újra nekilendültem, de a hamisság erősen fáj! Miért nem tudok olyan lenni, mint más?! Hiába ütöm ütemesen a fejemet az asztalba, nem tudom a választ. Hát akkor ki vagyok? Miért is kellett megszületnem? Mi a célja? Értelme? Csak kell lennie valami válasznak! De hiába nézek magam körül újra és újra, visszatérek ehhez a kérdéshez: mi értelme? Teljesen kétségbe vagyok esve, csak egy név áll meg szemem előtt, egy ragyogó csillag: Jézus Krisztus!

-          Jézus, segíts! Nagyon szépen kérlek! Itt minden kusza, semmit sem látok már!

Megfogja kezem és felemel. Béna lábaim életre kelnek. És ami a legjobb, nem korhol, nincs a „megmondtam” szó a száján. Ő szeret, és nem nézi, hogy miben vagyok jó. Feltétel nélküli szeretet. Ez kell nekem! Reménnyel telt szemekkel hallgatom tanácsait, hogy melyik lomot hová tegyek, mit hajítsak ki. Én pakolásztam és Ő sepregetett és felsúrolt. Rend van, csillog minden és friss illat van.

-          Uram… azt hiszem itt kell maradnod, kérlek nem hagyj magamra! Mit kezdjek itt egyedül?

-         Rendben, természetesen! -hangja örömmel van tele és az ölelése a legmegnyugtatóbb. Tudom és érzem, hogy életem már nem céltalan. Jobbján tanulok, megmutatja milyen képességeket adott nekem. Mire használhatom. Mellette meglátom, hogy ki vagyok.

Új bútorokat vásároltunk: a Hit és Bizalom szekrénysora a középső szobába kerül, a Nyugalom ágya a belső szobába, a Tanuló asztalok mindkét szobába, a Vendégszerető székek az előszobába és mindegyik szoba plafonján egy- egy gyönyörűen szikázó Igefénye csillár függ. Most már rend van!

Hol volt, hol nem volt. Volt egyszer egy szegény ember és egy szegény asszony, akinek semmije sem volt. Igen semmije. Se külseje, se belseje, semmi. Így a szegény ember, hol látta a feleségét, hol nem. Természetesen néhány feles után látta, csak kis ideig. Beszélt is hozzá, de az válaszra sem méltatta. Már ott tartott az ember, hogy kimossa feleségének a fogát. Bosszantotta a folytonos eltűnése. Épp nekilendült a szitkozódásnak és átkozódásnak, mire az asszony megszólalt. Nem is akárhogyan, rendesen ráripakodott. Az ember ettől úgy megijedt, hogy felesett. Eszméletét vesztette.

Egy nagy fehérségbe ébredt. Minden fehér volt: a fal, a körülötte lévő emberek, a ruhája, sőt még a szíjjak is rajta. Nem tudta, hogy él-e még. Egy nagy szúrás, amit farba kapott, éreztette, hogy él. Néhány napig még tűrte valahogy ezt az állapotot (mivel még ereje sem volt a változtatásra), de aztán veszett ebként követelte szabadságát és az asszonyt. A dolgozók csak egymásra tudtak nézni kérdően, mert nem értették. Mikor már elengedték, hogy maga végezze dolgát, megszökött. A jó öreg kocsmába vezetett útja. A csaposnál még volt annyi becsülete, hogy adjon neki néhány pohárkával, a következő nyugdíjáért cserébe. Mire kiitta a hatodik pohárral, megjött az asszony. Csodaszép ruhába. Annyira szép volt, hogy fennakadt a szegény ember szeme. A nő kinyújtotta karját és hívni kezdte az urát. Az meg se szó, se beszéd pattant is utána…

Nehéz volt lezárni a szegény ember földi életét, hiába próbálkozott a csapos és a halottszállító. Hiába tettek a kopeket a szemére, a szem csak nem akart lezárulni.

Lehetetlen események megtörténése létezik! Mint például, ha tűzön vagy vízen megyünk át pusztán két lábbal. Vagy a halottak feltámadása. Vagy pedig egy szerencsétlen nyomorult ember életének helyreigazodása. Vannak ilyen dolgok, igenis vannak! Én láttam! Ezen is túlmegyek! Láttam az igazság felragyogását, a hamisság bukását. A rágalmazó szégyenét és a rágalmazott felemelkedését. Ezek mind csodák.

Csoda egy átlagosnak tűnő nap is. A reggeli lassú ébredéstől, az esteli nehéz lefekvésig. Mert a huszonnégy órában bármi megtörténhet, bármi. Ha csak azt nézzük, hogy reggelenként hányan már nem ébrednek fel, valamilyen okból kifolyólag, vagy napközben történő eseményekből adódóan. Legyen csak egy rossz lépés, egy rossz döntés.

Mennyi törést, sebet lehet egy nap alatt összeszedni. És hány életmunka megy tönkre egy nap leforgása alatt. Számtalan emberi élet válik kifosztottá és vázzá egy nap alatt. Ezek is mind megtörténnek!

Tehát csoda egy felébredés és felkelés. Csoda egy öltözet ruha. Csoda egy köszönés, ölelés. Csoda egy napi eltervezett munka nyugodt nekiindulása is. Csoda a terv elvégzése, másokkal való megosztása is. Csoda az ételek sokfélesége, a közös étkezés. Csoda egy másik személy élete, aminek részesei vagyunk. Csoda az ég és csoda a föld, minden élőlénnyel és élettelen dologgal egyetemben. Csoda az ok- okozati összefüggések is, a törvényszerűségek. Csoda az élőlények egyedi viselkedési formái. És csoda az egyéniség is.

Békés és boldog, szeretettel teljes ünnepet :) !