Valami beékelődött a szívembe

Késéles fájdalom ébresztett fel. Megmagyarázhatatlan, de fájóan zavar. Nem tudok érezni miatta, csak a tudatom irányítja testemet. Tudom, mit kell tennem, hogy kell élnem, mit a terveim, szándékaim. Ez az ék pedig üvegszilánk. Igen emlékszem, amikor tizennyolc évvel ezelőtt vékony szilánk került a bokámba. Az érzés ugyanaz. Az ok is. Megint nem figyeltem, és hagytam, belemásztam. Tehetetlen vagyok, mert tudom, hogy ezt magam képtelen vagyok kibányászni, bármilyen ügyes módszerrel próbálkoznék. Ugyanúgy véreznék és a szilánkot beljebb tolnám, hogy jobban fertőzzön. Érdekesek vagyunk mi emberek, mindent a saját bölcs meggondolásunkkal akarunk elrendezni.  Nem kell a segítség! Pedig egy karnyújtásnyira van. Most így ahogy vagyok, Ráhagyatkozom, tudom, segít. Mert megvédett az éjszakai ijesztéstől éjjel és a repülőnyíltól nappal. A sátramhoz sem közelített veszedelem és a döghalál, amely délben pusztít… ugye elközelgett, ugye? Ő volt, van és lesz mindörökké! Imádom szent nevét, imádom Őt- a Megmentőt!