Lecsukom a szemem

Lassú derengés a létnek, kusza visszatérő emlékek annak, hogy vagyok. Ahogy az agyamba tódul a vér, felserkenek. Mennyi az idő? Mi a mai program? Szép idő van. Bármit megtehetek. Egy kicsit visszacsukódik a szemem. Hirtelen nyolc- tíz éves lettem. A gyertya csendes elmúlását bámulom, ami szemben van velem az asztalon. Míg olvad, összeragasztja maga alatt a tengeri szemeket, mert anyu abba tette, hogy stabilan álljon. Unatkoztunk, mert elment a megszokott áram. Apu ábécés játékot talált ki. Ember, állat, növény, tárgy. Egy mondja az ábécét magában, a másik rávágja, hogy „Stop!” és amelyik betűt mondja az ábécés, arra a betűre kell mondani nevet. Voltak vicces pillanatok, még most is emlékszem, mert valamelyik betűnél berögződtek a válaszok: Csilla, csiga, csillagvirág, csoki. Amikor meguntuk a sánta rókát játszottuk, vagy a kezünkkel próbáltunk alakokat mutogatnunk a falon. Érdekes volt. Volt olyan is, hogy a szüleimnek dolguk volt, így magunk voltunk. Azt képzeltem, hogy nem is a szüleim. Valami űrlények és csak teszik magukat, vagy én vagyok az űrlény. (Talán sok sci-fit néztem) Ilyenkor a viselkedést figyeltem és a reakciókat.

Aztán tinédzser lettem. Felpattant a szemem! Mennyi hülyeséget csináltam! Sok hűhó a semmiért! Mindenáron tetszelegni akartam. De miért? Miért is? Újra lehunytam a szememet a válaszért. Diszkóba készülök, általában magam. Volt, hogy a barátnőim is ott voltak. Vagy a drága hűséges barátom és testvérem. Egy kis smink, parfüm, divatos ruha és mehetünk. „Biztos valami izgis lesz! Rálelek az örök szerelemre! Mindenki csodálni fog!” Felmentünk. Egy pár részeg lézengett. Benn néhányan táncoltak. Általában lányok. A fiúk inni mentek, majd részegen jöttek táncolni. Na, nem mindenki. Nekem az tetszett, amikor más faluból vagy városból jöttek. De mindig ugyanaz a vége: vártam, hogy történjen valami. De semmi! Volt olyan, hogy felszedtem néhányat az új fiúk közül, de gáz volt. Hitegettek és csak abból adtak, ami nekik volt: a közönségességet. Egyes lányok az osztályból igyekeztek elgáncsolni, nem értették, hogy nem versenyezni akarok velük, csak boldog akarok lenni, igazán szeretni! Ahogy az akkori tini filmekben láttam. Megpróbáltam ebbe szerelmesnek lenni, meg abba. Sajnos csak későn tudatosult bennem, hogy megvan az a képességem, hogy irányítani tudom az érzéseimet. Most is, mielőtt valamit érezni akarok, végiggondolom, miért is jó? Kinek származik jó belőle? Természetesen van úgy, hogy külső ingerek befolyásolják, de jó idejében elkapni és megvizsgálni.

Amikor a legjobb barátnőm elpártolt tőlem, nem akartam senkivel se barátkozni többé. De jöttek az igazi barátok. Jóban- rosszban kitartottunk.

Aztán egy újabb hitegető jött. Ő talán? szeretett? Nem tudom miért tette. Mindenesetre magába bolondított és az időmet is pazarolta. Valahogy vele egyfajta szabadságérzés is jött. De mire voltam szabad? A hülyeségbe? Repültem! Úgy éreztem, mindenre képes vagyok, eltörpültek a határok. Még idejében rájöttem az illúzióra. Szakításnál nem volt mit hozzám vágnia.  Csak bántott, ha láttam. Mindenesetre hála neki, megismerkedtem az igazival, akivel máig ismerkedem. Mert valójában csak arra vágytam, hogy feltétel nélkül szeressenek. S én egy tökéleteset akartam szeretni. Megtanított arra, hogy ne bízzam a lelkemet senkire és ne mások legyenek a példaképek, csak Ő.

Sokat botladoztam, sokszor mély kútba estem. Ez vagyok! Csak tönkretenni tudom az életemet, vonz a föld mocskos gravitációja. És újra kezdődik: rakódnak a szennyek, bűzös, kíváncsi vágyak. Aztán felkiáltok: „Elég! Megfulladok!” Ő megsajnál, nem önérdekből segít. Kibogozza a tekervényes indákat, felszabadít. De már nem akarom ezt a körkörösséget, haladnom kell!

Ó hányszor tettem magamat nevetség tárgyává, hányszor alázkodtam meg emberek előtt! Miért? Egy sem érdemli meg! Pedig próbáltam: úgy élj, cselekedj mások felé, ahogy elvárnád, hogy tefeléd tegyék. Tényleg? Megtettem. Mindig becsaptak. Később rájöttem, hogy nem jól értelmezem: semmit sem kell elvárnom. Megteszem önként, elvárás nélkül, mert Isten is elvárás nélkül éltet.

 Egyszer ezt az egészet nyugodt szívvel itthagyhatom, mert jobbat kapok-, amikor lecsukom a szemem.