Életről, halálról, ill. az élet értelméről

Lesújtó hír fogadott reggel. Meghalt az egyik legjobb barátnőm édesanyja. Mikor távozik valaki, elgondolkodom. Mennyit ér a lét? Kezdet és vég, a Föld törvényszerűsége. Mert, ha valami elkezdődik, be is kell annak fejeződnie. Sokszor, mint ebben az esetben, fájdalmas a veszteség és a lehetőségek elmulasztásának újraértékelése. Félelmetes gondolnom az én befejeződésemre, mert természetes, hogy tartok az új dolgoktól, az ismeretlentől. Azon tűnődni, hogy mennyi mindent szeretnék még. Kik Istenben bíznak, reménységük van egy új kezdethez, amit az Úr Krisztus eszközölt ki számukra, hátát tartván miattuk. Kik nem Istenben, hanem saját okoskodásukban és ügyeskedésükben bíznak, rettenetes! Rettenetes, mert haldoklás közben félnek, nincs mibe kapaszkodniuk, rettenetes, mert a halál utáni harag, halálos. 

A kezedt és a vég között található az életszakasz. Mi a célja? Miért is kell, hogy legyen? Isten az embert egy robotoló masszának teremtette, ki fel sem tekinthet a sok gond miatt? S mint a mesebeli Sziszüphosz, a rutinosságban találhatja meg boldogságát?

A cél, acél! Nem a reprodukció vagy a körkörösség megszilárdítása, Isten dicsőítése egy életformában, egy jól elvégzett munkában, akár egy alkotásban. 

Ez ad friss lélegzetvételt, egy lendületet a továbbhoz.

Lenni- Aki az életet biztosítja, szeretetét és gondviselését fejezi ki. Mondhatnám, de hisz én dolgozom meg ezért! Igen. Viszont ki ad rá lehetőséget? Honnan származik az akarat és a tehetség? Ki engedi, hogy reggel fel bírjak kelni és ki vigyáz az utaimra? Én?

Ha megfigyelem az embereket: egyformák és különbözőek egyaránt. Egyformák, mivel fellelhető bennük a harag, öröm, fájdalom, szeretet, gyűlölet, bizalom, kétely stb. és a készségek színes palettája, annak érdekében, hogy megértsék és képesek legyenek értékelni, szeretni a másik egyént. Egyén- egyéni személyiséggel rendelkező ember. Más- mint a szivárvány színe közül egy-, mert Isten személyre szabott tulajdonsággal ruházta fel. Ő a legprofibb művész! Van ki ebben, van ki abban tehetséges. De mi értelme, ha tehetségével az ember magát fényezi? Nem marad sokáig értelmes annak munkája, mivel magából merít, a tökéletlenből, kihagyja a Tökéletest. Hogy az ember fejlődjön, törekednie kell a tökéletességre, ehhez azonban szükséges a Forráshoz fordulnia és innia abból. Ez vezet igaz boldogsághoz, békéhez, nyugalomhoz. Örök Tanító, mert tanulni holtig kell. Bölcs ember, ki rugalmas, ki nem fásul be saját ostobaságába, hanem feltekint és Tervezőjétől várja a segítéséget. Továbbá életét hálára hangolja. Lelke megszabadul, teste könnyeddé válik.