Kri01 blogja

Kri01•  2020. április 17. 11:04

Valami beékelődött a szívembe

Késéles fájdalom ébresztett fel. Megmagyarázhatatlan, de fájóan zavar. Nem tudok érezni miatta, csak a tudatom irányítja testemet. Tudom, mit kell tennem, hogy kell élnem, mit a terveim, szándékaim. Ez az ék pedig üvegszilánk. Igen emlékszem, amikor tizennyolc évvel ezelőtt vékony szilánk került a bokámba. Az érzés ugyanaz. Az ok is. Megint nem figyeltem, és hagytam, belemásztam. Tehetetlen vagyok, mert tudom, hogy ezt magam képtelen vagyok kibányászni, bármilyen ügyes módszerrel próbálkoznék. Ugyanúgy véreznék és a szilánkot beljebb tolnám, hogy jobban fertőzzön. Érdekesek vagyunk mi emberek, mindent a saját bölcs meggondolásunkkal akarunk elrendezni.  Nem kell a segítség! Pedig egy karnyújtásnyira van. Most így ahogy vagyok, Ráhagyatkozom, tudom, segít. Mert megvédett az éjszakai ijesztéstől éjjel és a repülőnyíltól nappal. A sátramhoz sem közelített veszedelem és a döghalál, amely délben pusztít… ugye elközelgett, ugye? Ő volt, van és lesz mindörökké! Imádom szent nevét, imádom Őt- a Megmentőt!

Kri01•  2020. április 15. 09:23

Lecsukom a szemem

Lassú derengés a létnek, kusza visszatérő emlékek annak, hogy vagyok. Ahogy az agyamba tódul a vér, felserkenek. Mennyi az idő? Mi a mai program? Szép idő van. Bármit megtehetek. Egy kicsit visszacsukódik a szemem. Hirtelen nyolc- tíz éves lettem. A gyertya csendes elmúlását bámulom, ami szemben van velem az asztalon. Míg olvad, összeragasztja maga alatt a tengeri szemeket, mert anyu abba tette, hogy stabilan álljon. Unatkoztunk, mert elment a megszokott áram. Apu ábécés játékot talált ki. Ember, állat, növény, tárgy. Egy mondja az ábécét magában, a másik rávágja, hogy „Stop!” és amelyik betűt mondja az ábécés, arra a betűre kell mondani nevet. Voltak vicces pillanatok, még most is emlékszem, mert valamelyik betűnél berögződtek a válaszok: Csilla, csiga, csillagvirág, csoki. Amikor meguntuk a sánta rókát játszottuk, vagy a kezünkkel próbáltunk alakokat mutogatnunk a falon. Érdekes volt. Volt olyan is, hogy a szüleimnek dolguk volt, így magunk voltunk. Azt képzeltem, hogy nem is a szüleim. Valami űrlények és csak teszik magukat, vagy én vagyok az űrlény. (Talán sok sci-fit néztem) Ilyenkor a viselkedést figyeltem és a reakciókat.

Aztán tinédzser lettem. Felpattant a szemem! Mennyi hülyeséget csináltam! Sok hűhó a semmiért! Mindenáron tetszelegni akartam. De miért? Miért is? Újra lehunytam a szememet a válaszért. Diszkóba készülök, általában magam. Volt, hogy a barátnőim is ott voltak. Vagy a drága hűséges barátom és testvérem. Egy kis smink, parfüm, divatos ruha és mehetünk. „Biztos valami izgis lesz! Rálelek az örök szerelemre! Mindenki csodálni fog!” Felmentünk. Egy pár részeg lézengett. Benn néhányan táncoltak. Általában lányok. A fiúk inni mentek, majd részegen jöttek táncolni. Na, nem mindenki. Nekem az tetszett, amikor más faluból vagy városból jöttek. De mindig ugyanaz a vége: vártam, hogy történjen valami. De semmi! Volt olyan, hogy felszedtem néhányat az új fiúk közül, de gáz volt. Hitegettek és csak abból adtak, ami nekik volt: a közönségességet. Egyes lányok az osztályból igyekeztek elgáncsolni, nem értették, hogy nem versenyezni akarok velük, csak boldog akarok lenni, igazán szeretni! Ahogy az akkori tini filmekben láttam. Megpróbáltam ebbe szerelmesnek lenni, meg abba. Sajnos csak későn tudatosult bennem, hogy megvan az a képességem, hogy irányítani tudom az érzéseimet. Most is, mielőtt valamit érezni akarok, végiggondolom, miért is jó? Kinek származik jó belőle? Természetesen van úgy, hogy külső ingerek befolyásolják, de jó idejében elkapni és megvizsgálni.

Amikor a legjobb barátnőm elpártolt tőlem, nem akartam senkivel se barátkozni többé. De jöttek az igazi barátok. Jóban- rosszban kitartottunk.

Aztán egy újabb hitegető jött. Ő talán? szeretett? Nem tudom miért tette. Mindenesetre magába bolondított és az időmet is pazarolta. Valahogy vele egyfajta szabadságérzés is jött. De mire voltam szabad? A hülyeségbe? Repültem! Úgy éreztem, mindenre képes vagyok, eltörpültek a határok. Még idejében rájöttem az illúzióra. Szakításnál nem volt mit hozzám vágnia.  Csak bántott, ha láttam. Mindenesetre hála neki, megismerkedtem az igazival, akivel máig ismerkedem. Mert valójában csak arra vágytam, hogy feltétel nélkül szeressenek. S én egy tökéleteset akartam szeretni. Megtanított arra, hogy ne bízzam a lelkemet senkire és ne mások legyenek a példaképek, csak Ő.

Sokat botladoztam, sokszor mély kútba estem. Ez vagyok! Csak tönkretenni tudom az életemet, vonz a föld mocskos gravitációja. És újra kezdődik: rakódnak a szennyek, bűzös, kíváncsi vágyak. Aztán felkiáltok: „Elég! Megfulladok!” Ő megsajnál, nem önérdekből segít. Kibogozza a tekervényes indákat, felszabadít. De már nem akarom ezt a körkörösséget, haladnom kell!

Ó hányszor tettem magamat nevetség tárgyává, hányszor alázkodtam meg emberek előtt! Miért? Egy sem érdemli meg! Pedig próbáltam: úgy élj, cselekedj mások felé, ahogy elvárnád, hogy tefeléd tegyék. Tényleg? Megtettem. Mindig becsaptak. Később rájöttem, hogy nem jól értelmezem: semmit sem kell elvárnom. Megteszem önként, elvárás nélkül, mert Isten is elvárás nélkül éltet.

 Egyszer ezt az egészet nyugodt szívvel itthagyhatom, mert jobbat kapok-, amikor lecsukom a szemem.

Kri01•  2020. április 12. 14:04

Húsvét

Békés húsvéti ünnepet mindenkinek :) !

Kri01•  2020. március 30. 09:28

Érték

Kiskorom óta sokat foglalkoztatott néhány kérdés: miért lefelé esik az eső? Miért kocka alakúak a házak? Miért felfelé növünk? Mi szép az emberben? Miért vannak érzések? Miért van kezdet és vég? ( bár mióta megismertem a Barátok közt c. sorozatot, már el tudom képzelni, milyen a végtelen). És az ellentétek is gondolkodóba ejtettek: erős-gyenge, fény- sötét, tűz- víz, hideg- meleg, szép- rút. De leginkább azok a dolgok érdekesek, amik rendhagyóak. Amire a legbölcsebb is azt feleli: nem tudom. Ez a lélek. Különbözőek vagyunk. Nincs két egyforma ember, mert Isten olyan szépnek, sokfélének teremtett: egyéniséggel rendelkezünk. 

Viszont egyformák is vagyunk: szeretet, öröm, nyugalom, harag, kétely, félelem, fájdalom, irigység, féltékenység. Mind megtalálható bennünk és mindenki másképp éli át. Ezek az érzések eszközök, melyek irányításra szorulnak. Mert szerethetem csak saját magamat és haragudhatok a bűnre. Vagy nyugtatgathatom a lelkiismeretemet valami rosszban és irigyelhetem a tökéletességet, Jézus tökéletességét. Az ész- mérvadó és mérték. Az észnek kell beosztani és megfelelő helyre tenni. Ezt a józanságot és bölcsességet csak Isten adja, senki más. Senki nem tudja jobban, mint Aki alkotta, összeszerkesztette. Ő egy tökéletes művész, mi pedig teremtésének koronái :) !

Kri01•  2020. február 19. 04:53

Rend

Lehorgasztott fejjel ülök életem kacatjain. Igazgyöngyként pergő könnycseppek lazítják, mállasztják azokat. Végignézek a lomhalmazon, amit tizenhat évig gyűjtöttem és semmi, semmi méltót nem láttam ahhoz, hogy tovább legyen. De nincs erőm kidobálni, rendet rakni.

-          Kérek két felest és két rostost.

-          Húsz hrivnya lesz. Várj csak! Ha apád megtudja én is kapok, hogy kiskorúaknak adok alkoholt!

-          Nem tudja meg…

Enyhén remegő kézzel vittem az asztalomhoz. Mohó mozdulattal nyúlt érte a cimbornőm. Ivás közbe sok hülyeséget összebeszél, meg aztán általában zagyvaságot mond, ami nem érdekel. Valójában kiábrándultam a barátságából, mert hazug. De a züllésre tökéletesen alkalmas. Legbelül régóta szakít a kitörés, de a hogyan még homályos. Most csak annyit tudok, hogy valahogy haza is kell mennem.

Búcsú után az ágyba zuhantam, ne lássák meg a szüleim.

Anyám korholása és pofonjai ébresztettek fel… Nem jó nekem így, valahogy ki kell mennem ebből. Hiába kerestem a fenekem alól valamit, mind szétporlott a kezembe. Nem volt biztos kapaszkodó. Az emberek sem azok. Mindben csalódok, egytől egyig. Ők sem tudnak felsegíteni. Ki képes rá? Mi képes rá? Bízzak önmagamban? Minding pofára esem.

Jézus neve derengett előttem. Ki is ő? Miért csinálta azt a nagy mártírhalált? Nem kellett volna! Nekem nincs szükségem rá! Eddig is éldegéltem! Meg aztán mit fognak szólni a barátaim? Egyszer bulizok, egyszer meg szennt vagyok? Nem jó a kettőség! Nem akarok képmutató lenni! Neeem, nem őt választom. Jó nekem így! Még meg kellene válnom….lássuk…a tánctól, meg a horror filmektől, a jó kis rock zenéimtől! Meg melyik fiúnak fogok így tetszeni? Nem kell nekik az apáca! Jó kényelmes a kupacom, nem kell azt megbolygatni…

Egy idő után görcsösen megy minden. Mindent magamba nyomok, nehogy másabb legyek a többiektől. Kezeimet mereven csukva tartom, hogy egy porszem se csússzon ki belőle, mert katasztrófa lesz. Meg kell felelnem, hogy szeressenek! Nem tudom, de annyit sírok, miért vagyok gyenge? Utálom és megvetem magamat! Csak jópofizz! Ne fájjon az igazságtalanság! Csak az ne…

Ezt már nem élem túl! Csak gyűl a sok lom, facsarja az orromat a bűz, de ő megáll előttem: Még mindig nem akarsz rendet rakni? Jó nyomorognod? Olyanok után szaladni, ami holnap talán nem is lesz már? Mondd el, miért csinálod ezt magaddal? Ha kell a segítség, csak szólj! És ezzel elfordítottam a fejem. Másnak is megy, nekem miért ne? Újra nekilendültem, de a hamisság erősen fáj! Miért nem tudok olyan lenni, mint más?! Hiába ütöm ütemesen a fejemet az asztalba, nem tudom a választ. Hát akkor ki vagyok? Miért is kellett megszületnem? Mi a célja? Értelme? Csak kell lennie valami válasznak! De hiába nézek magam körül újra és újra, visszatérek ehhez a kérdéshez: mi értelme? Teljesen kétségbe vagyok esve, csak egy név áll meg szemem előtt, egy ragyogó csillag: Jézus Krisztus!

-          Jézus, segíts! Nagyon szépen kérlek! Itt minden kusza, semmit sem látok már!

Megfogja kezem és felemel. Béna lábaim életre kelnek. És ami a legjobb, nem korhol, nincs a „megmondtam” szó a száján. Ő szeret, és nem nézi, hogy miben vagyok jó. Feltétel nélküli szeretet. Ez kell nekem! Reménnyel telt szemekkel hallgatom tanácsait, hogy melyik lomot hová tegyek, mit hajítsak ki. Én pakolásztam és Ő sepregetett és felsúrolt. Rend van, csillog minden és friss illat van.

-          Uram… azt hiszem itt kell maradnod, kérlek nem hagyj magamra! Mit kezdjek itt egyedül?

-         Rendben, természetesen! -hangja örömmel van tele és az ölelése a legmegnyugtatóbb. Tudom és érzem, hogy életem már nem céltalan. Jobbján tanulok, megmutatja milyen képességeket adott nekem. Mire használhatom. Mellette meglátom, hogy ki vagyok.

Új bútorokat vásároltunk: a Hit és Bizalom szekrénysora a középső szobába kerül, a Nyugalom ágya a belső szobába, a Tanuló asztalok mindkét szobába, a Vendégszerető székek az előszobába és mindegyik szoba plafonján egy- egy gyönyörűen szikázó Igefénye csillár függ. Most már rend van!

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom